2023. január 8., vasárnap

   2023. 01. 08. vasárnap

Na, most, hogy a kétlábúak nemrég ismét eggyel növelték az éveik számát, és ezt éktelen durrogásokkal tudtára is adták boldog-boldogtalannak, ideje nekem is bejelentkezni…
Karácsonyra mi is kaptunk egy mini karácsonyfát, mini izzókkal, mert ugye spórolunk… Az ünnep csendesen, nyugiban telt el, pár órás kimenőt adtunk a személyzetnek is. Hanem az év utolsó napja…! Már két nappal előtte hallottunk durrogásokat, de messzebbről, az inas nem is vette komolyan.
Mivel Bella és Bogyó még nem szilveszterezett nálunk, de a nyári viharok dördüléseit igencsak zokon vették, mi pedig nem nagyon izgattuk magunkat a szilveszteri őrületen, G. azt hitte, most is így lesz! Ehhez képest a két védencünk egész jól tűrte a csinnadrattát, egyik sem akart az inas ágyába mászni védelemért, viszont Lui valahol év közben elhagyta a flegmatikusságát és majdnem éjjel egyig ébren tartotta a vén inast, pedig, ha tehette volna, már rég elvackolódott volna másnapra. A személyzet erre is készült, a virslit Újév reggelén, a pezsgőt pedig délben fogyasztották…
Mindenki szerencsésen túlesett ezen a néhány kétlábú szerint hatalmas ünnepelnivalón…!
Az év vége, és az új év eleje csodálatos napsütéssel örvendeztetett meg bennünket! Bár az inas morog, hogy nem lesz ennek jó vége, de minket most ez nem érdekelt. Újév napján még G. is hosszan ücsörgött velünk a teraszon a D vitaminokat belapátolva, egy szál pólóban, hiszen a napon 25 fok volt! Mára kicsit alábbhagyott ez az extra „hőség”, de még mindig nem panaszkodhatunk.
Csütörtök délben megérkezett Kata protezsáltja, Bessy! Magamon is csodálkozva, 10 perc múlva már játszottam is volna vele, de ő még nem adta át magát a 4 ismeretlen „nagykutya” között a felhőtlen örömnek… Másnap reggel pedig Kata már elvitte, megfürdette, majd műtétre került a sor… Délután érkezett vissza, tök kómásan, és mivel csak 3 napot töltött nálunk, hát, a játékból kimaradt ő is, én is. 🙂 Az inasnak egyébként nagyon tetszett Bessy, éppen hogy az ágyába nem invitálta, megelégedett azzal, hogy a közeli kanapén jelölte ki a helyét. Ezt a kis szőrös azonnal elfogadta, és a szobatisztaságával sem volt semmi probléma, pedig fedett helyiséget csak kívülről látott eddig. Amúgy, amíg a kétlábúak nem piszkáltak bele, igazi kis „matrica” volt, a vén inasnak vigyáznia kellett, nehogy rálépjen! 🙂 Reméljük, hogy azt új gazdinál visszanyeri „ragadósságát”! 😃
B.-nek sikerült ötünkről néhány fotót összehozni, ami már alapból dicséretes! 🙂 Így megörökítődött a 3 B betűs „ideiglenes” Grácia is: Bogyó, Bella és Bessy!
Mára már a kis szőrös szinte visszanyerte teljes élénkségét, G. nélkül nem ment sehova, se enni, se „dolgot végezni”… Az inas megmondta a reggel érkező Katának, hogy ezt a négylábút bizony nem fogja elvinni sehová, mert ő az első, aki jobban ragaszkodik hozzá, mint B.-hez… Persze Kata se vette komolyan (mint senki más) a félnótást, hóna alá kapta Bessyt, és elindultak a hosszú útra az új gazdihoz.
Így most már biztos, hogy nem lesz kedvemre való játszótársam a jövő héten…
Vigyázz magadra Bessyke, légy boldog a most induló új életedben! ❤
Vizslát!
 
A saját karácsonyfácskánk! ❤

Mikor Bessy megérkezett... 🙂 ❤

Bessyt Kata még cukibbá fürdette! 😃 ❤

Napozni jóóó! 🙂 ... És várjuk azt a nyamvadt jutifalatot... 😃

Öten együtt! 🙂 ❤ ❤ ❤ ❤ ❤

Bessy ❤