2022. szeptember 27., kedd

09. 27. kedd
Azt hiszem, lassan beköltözünk, és elkezdünk unatkozni… Ha nem süt a nap, már nem olyan felemelő kint bóklászni. s heverészni…
Csütörtök délután azonban volt egy kis izgalom! Idegen kétlábúak jöttek, felvonultak az emeletre, és elkezdtek kopácsolni. Mi persze nem nézhettünk a körmükre, csak lentről kiabáltunk nekik időnként néhány vastagabb fenyegetést, nehogy túlzott biztonságban érezzék magukat, de néhány óra múlva el is mentek, mi pedig felrohanhattunk, hogy gyorsan leellenőrizhessük az itt hagyott szagmintákat. G. szerint kiraboltak bennünket, és még a fenti zuhanyzót is szétbarmolták, B. szerint új kazánt raktak be! Lehet, mindkettőjüknek igaza van, az biztos, hogy csövekből meglehetősen dekoratív vitézkötést építettek…
Hétfőn aztán újra jött egy kétlábú, (G. szerint ő volt a rablóvezér), és beüzemelte a kazánt. Most már lehetne akár meleg is, de az inas azt mondta, ha fázunk, vegyünk fel még egy pulóvert… Ő persze felvett egy vastagabbat, és azt mondta, addig nem gyújtunk be, amíg így is 20-21 fok van… Az inas lelkes odaadással, és az együgyű bolondoknak kijáró elnéző „tisztelettel” kíséri figyelemmel az EU megmendóembereit, és próbálja belénk plántálni a tőlük hallott elmésségeket…
Ursulát például szívesen visszaküldené doktor Bubó asszisztensének…
Ma délután váratlanul kisütött a nap, ki is vonultunk a kertbe egy kis napozásra, na és hogy végigböngésszük a gyümölcsfák alját. B. már korábban leszüretelte a szilvát, körtét, almát, de Luival mindig szoktunk találni valamii elbújt hullott gyümölcsöt. Most én voltam a szerencsés egy hangyarágta körtével! 🙂 Sajnos nem voltunk elég figyelmesek, hetekkel ezelőtt B. lelopta a előlünk a fidzsoa (mirtuszfüge) összes termését, mind a hatot, a kakifa (datolyaszilva) még most sem színesedik, így Luit nem érdekli, pedig ő aztán igazi ínyenc, volt év, amikor az összeset betermelte a személyzet elől! 😃
Most azonban nem talált semmi ehetőt a fügefa levelén kívül, amit salátaként szokott elfogyasztani…
Ráadásul a bokrászás miatt fotó se készült rólunk, mire visszaértünk, kimerült a masina duracellje… Mekkora csapás! 😃 😃 😃 Vizslát!
 
Kint esik...

Bella is utálja az esőt...

Váratlan kis napozás (Bogyó) ❤

Bella is élvezkedik! 🙂 ❤

Fidzsoa...

A kakifa...

Vitézkötés 😮

 

 

2022. szeptember 14., szerda

 

09. 14. szerda
 
Már régen jelentkeztem, de hát egészen vasárnapig nem történt említésre érdemes a Rezidencián…
Akkor azonban Bogyóval és a személyzettel a szokásos havi vizsla-randira mentünk! Luit és Bellát most is itthon hagytuk, rájuk bízva a fontos házőrzési feladatokat, amiknek maradéktalanul eleget ixs tettek, hiszen – becsukva – el sem szökhettek volna a megbízás elől… 😃
Mikor a futihoz értünk, a személyzet megrökönyödve látta, hogy hiányzik a kerítés! Na, nem minket féltettek, mi Bogyóval nem megyünk messze tőlük. Ha Lui itt lett volna, más lett volna a helyzet, ő mindig is szeretett körülnézni, igaz, vissza is jött hívásra… (előbb-utóbb) 😃
Egy ismeretlen fiatal német juhász fogadott bennünket nagy ovációval, része lett a csapatnak, Lizi egész idő alatt velünk maradt, részt vett a fiatal vizslák össznépi pankrációjában, és a szünetekben – csak hogy ne unatkozzon – szisztematikusan felborogatta az ivóedényeket… 😃
Aztán megjöttek Bibiék is, és megismertük a csoport legapróbb tagját: Zsebikét, aki mákszemnyi termetével ellentétben hatalmas egóval rendelkezik, fesztelenül sétafikált, kisajátította Bogyó párnáját, begyűjtötte mások labdáját, játékát, aki nem adta, megkergette, nekem is jó lenne ilyen játszótárs! B. is beleszerelmesedett, mondta, ilyen kis ennivaló zsebpimasz neki is kellene, jó lenne például ágymelegítőnek is a télen…
Amikor figyelmeztettem, hogy én is itt vagyok, sokkal jobban tudok melegíteni, beférek az ágyba is… meg se hallotta…
Vizslák is összejöttünk kilencen, a fiatalok nagy dorbézolást csaptak, néha én is odaügettem – vigyázva a renomémra, hiszen egy már megkomolyodott hercegnő ritkán engedheti el magát!
Szóval jól sikerült a találkozó, vidáman (és éhesen) értünk haza, ahol Bella és Lui ujjongva vártak bennünket (meg a táruló ajtót)… Vizslát!
 

                                                            Egy kis pankráció... 🙂 ❤ 
                                      Megnézem én magamnak ezt a kis fehér gombolyagot! 🙂 ❤

                                                             Zsebike a párnakalóz! 😃 ❤
Bogyó ❤

ÉN is kérek abból a nasiból!!! 🙂 ❤

Bella ❤

Lui szunyókál... ❤