2023. augusztus 15., kedd

 

08. 15. kedd

Az elmúlt héten csak apróságok történtek…
A legnagyobb „apróság”, hogy B. itt hagyott bennünket 4 napra, és Balatonra utazott! Mi meg itt árválkodtunk az inas gondoskodását remélve… Egy csődtömeg!
Azzal kezdődött, hogy hétfő kora délután jött egy erősebb zápor némi dörgéssel… Persze Bogyó menekült a konyhai szemetes mellé, a „legvédettebb” helyre… G. beparancsolta az ágyra, majd mellé feküdt (így szokták). Jött egy erősebb dörgés, Bogyó bekúszott az inas hóna alá, és a másik oldalra azonnal felpattant Bodza, sőt, remeténk, - Drazsé - is felkapaszkodott az ágyra, (Világtörténelem!) próbált az inas hasán, mellkasán elhelyezkedni… De mivel nem volt számára kényelmes lapulás egy léggömbön, kisvártatva lement az ágy mellé nyugodni. Ekkor érkezett Lui, aki elfoglalta az inas lábánál a maradék helyet… Nekem már egy bolhányi üres takaró sem jutott volna, habár nem állt szándékomban a „Laokoón-csoportban” részt venni… De azért követelek egy francia ágyat! 😃
Aztán szerda este Kata vitte Bodzát a második oltásra, nekünk meg kellett várnunk a vacsival, amíg elmennek! Negyed órát éheztünk! Rettenet!!!
Csütörtökön megjött B., és mi sikeresen túléltük az árvaságot!
Vasárnap Vizsla-találkozóra vittem Bogyót és a személyzetet! Az 50.-re!!! 9 éve parancsoltam az inasnak – akkor még ifjú Hercegnőként – hogy indítson egy „provinciális” 😃 csoportot, hogy megismerkedhessem a környékbeli vizslákkal, és általuk is alattvalókat toborozzak! 😃 Megtette, és még mindig élvezhetjük a havonkénti összejöveteleket!
Sajnos, a találkozó rosszul indult… Koko, akivel először találkoztunk volna, mindjárt az elején összefutott egy szocializálatlan bullal… Az inasai rögtön indultak dokihoz vele, miután a bullt nagy nehezen leszedte róla a gazdája… „szerencsére” a gazda az elérhetőségét meghagyta, talán anyagilag megtérül az orvosi ellátás…
Aztán ahogy érkeztek a csoportbeliek, rögtön szét is váltunk… A vizslák zöme, és fiatalabb inasaik, a strand végébe mentek, ahol sekélyebb a part, könnyebb bemenni pancsolni…
Mi, megrögzött vízutálók, a régebb óta ifjú inasainkkal árnyékba vonultunk, ahol szolidan játszogattunk, én Zsebikét próbáltam őrizni, az inasok pedig jókat derültek
„sutaságainkon” 🙂
Andrea a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen említsem meg itt, hogy mennyit simizett, sőt, még külön jutifalatot is kaptam tőle! Örömmel diktálmányozom abban a reményben, hogy a 10. szülinapomra beígért csülkös tortával is meg fog lepni, és jövőre nem kell az inas „tortának” nevezett nyamvadt májkrémes zsömléjén nyámmognom majd…
Mivel Drazsét, Bodzát és Luit itthon hagytuk, és Drazsé nem volt hajlandó B. kérésére bevonulni a házba, ő ki lett csukva az udvarra… Erre mondta az inas, hogy nem sokára csörög majd a telefon, mert a szomszédok dobhártyája nem viseli el a két puszipajtás különválását…. Ám úgy látszik, Drazsé és Bodza csak szolidan ácsingóztak egymásra, a telók némák maradtak…
Elfáradtam a megerőltető feladatban, hogy nekem kellett az összes strandra érkezőt ellenőriznem! 😃 Vizslát!

 
Zsebikével játszom! 🙂 ❤

Bogyóka ❤

Fagyizok! 😃 ❤ Köszi Zsuzsi! ❤

Azért a vizslacsoport vizsláit is meglátogattam... 😃

Andrea külön jutifalit is prezentált! ❤

 
                                         Felelősségteljes feladat minden érkezőt leellenőrizni! 😃
 
Az "Öreg Mákvirág" is szép virág! 🙂 ❤ (Lui ❤ )

Drazsé se szereti a fotózást... 🙂 ❤

Bodza ❤

 

2023. augusztus 6., vasárnap

 

08. 06. vasárnap
 
Kedden délelőtt Luival kirándulni mentünk, jött velünk Kata és a személyzet is! Lejárt az 1 éves harapási engedélyünk, ezért meglátogattuk a Doktornénit, aki megnézte Lui csomóit/daganatát/duzzanatait is, és egyezett a véleménye az inas reménykedésével, hogy az ok bizony „szimpla” zsírdaganatok, ha Luit nem zavarja, nem kell piszkálni, amíg nincs nagyobb elváltozás. Gyorsan végeztünk, Katát és B.-t olyan sebesen húztuk be a rendelőbe, hogy leégett a szandáljuk fél talpa! 😃 Mint a Forma 1-ben! Igazi gumiégetés volt! 😃
Az oltások után jutifalatot is kaptunk, igazán meg voltunk elégedve! Sőt, Kata révén az inas még kedvezményt is kapott, de közös elhatározásunk, hogy a „megspórolt” pénzt nyuszifülre kell költeni, mert eddig csak Drazsé megszelídítésére ment számolatlanul, mi bizony alig kaptunk belőle! Az inast csak nehezéknek vittük magunkkal, ne faroljon ki annyit a hercegnői batár, míg a rendelőhöz kanyargunk… 🙂
Kata másnap is eljött, Bodzáról készített százvalahány képet a gazdikereső posztjához. Sajnos a fotózáson mi vizslák nem vehettünk részt, állítólag zavartuk volna a két művésznő (a fotós és az áldozat) alkotáshoz méltó átszellemülését… 🙂
Drazsé persze kint maradt velük, őt nem lehetett volna beterelni. Mióta Bodza itt van, az identitászavaros remeténkből – talán a gender-propaganda hatására – előbújt a családalapítási kedv, Bodza tüzelése óta folyamatosan a közös alom létrehozásán ügyködik, egyelőre sikertelenül. 😃
Drazsé szocializáltsága egyébként Bodza hatására napról napra javul! Már 1 hete minden éjjel bent alszik, utóbb mindig az inas ágya mellett, és simogatni is sokkal inkább hagyja magát! Persze megfogni még nem lehet, a póráz és B. láttán menekül, de már nem retteg. Csak azt nem tudjuk, hogy Bodza esetleges eltávozása milyen fordulatot hoz a viselkedésében…
Bogyóról vakkantva néhányat: ő jól van, ezekben az esős, viharos napokban kétszer is felkérezkedett az inas mellé az ágyba, aki ezt „kivételesen” meg is engedte neki. Bogyó már messziről megérzi a közelgő vihart, és akkor is jelentkezik G.-nél menedékért, ha nincs is dörgés, csak erős zápor… Úgy látszik, a hosszú évek alatt összegyűjtött néhány rossz tapasztalatot… Vizslát!
 
Lui és az ő nyelve! 😃 ❤ (Kata fotója)

Nem vigyorgok én sem, melegünk van! 🙂 ❤ (Kata fotója)

A "feldíszített" Bodza! ❤ (Kata fotója)

A két elválaszthatatlan... Drazsé ❤ és Bodza ❤ (Kata fotója)

Bogyóka így vészeli át az esős napokat... ❤

"Családtervezés"... 😃

Jól el vannak! 😃 Bodza és Drazsé ❤