2022. július 31., vasárnap

 

07. 30. szombat
Mindjárt vége ennek a hónapnak is, G. szerint ez volt az eddigi legmelegebb július… hát, lehet, mi mindenesetre agyon unatkoztuk magunkat. A legutóbbi kutyameleg legalább másfél hete azzal kezdődött, hogy B. egyszercsak itt hagyott bennünket! Azt mondta, pár napra elmegy kipihenni bennünket, addig majd a vén inastól kapjuk az ellátást.
Végülis nem volt semmi baj, G.-nek nem kellett velünk futkosnia, beköszöntött a hőség, naphosszat bent heverésztünk, hol itt, hol ott, hol meg amott…
Amikor délben kimentünk „folyó ügyeket” intézni, és olyan meleg volt, hogy a csorgatás útban a föld felé elpárolgott, - főleg Luinál, hiszen ő magasabbról indít – néha vettük magunknak a bátorságot, és kifeküdtünk napozni…
Az inas ilyenkor elkezdett vinnyogni, hogy azonnal menjünk be, mert szénné égünk!
Jó, a békesség kedvéért beballagtunk, bár 5 perc múlva magunktól is megtettük volna, hiszen nincs jobb, mint a forróságból bemenekülve az akkor már hidegnek érzett járólapra heveredni… A kétlábúak nem tudnak összefüggésekben gondolkodni…
Változatlanul uuuutáljuk a ventilátort, így ha G. próbaképp bekapcsolta a 28 fokban, mi tüntetőleg átvonultunk a másik szobába, és eljátszottuk, hogy ki se merünk menni abban a hangzavarban, orkánban… Hamarosan megunta, tovább már nem próbálkozik remélhetőleg!
Igaz, ma normális idő van, hetek óta először hagyta egész nap nyitva a teraszajtót, végre szabadon mozoghatunk! Ideje is, hogy visszatérjünk a rendszeres őrjáratozáshoz, ideszokott, és nagyon elszemtelenedett egy idegen nagy galamb! G. azt mondja „örvös galamb, hát, nekünk mindegy, mi a neve. de tény, hogy egy jól látható világos csíkkal meg van jelölve, hol kell megfogni… Luival ezen leszünk, különben kiissza a tavamat, gondolom azért, hogy hozzáférjen az aranyhalaimhoz! 🙂
Az inas reggel azzal riogat bennünket, hogy hamarosan vége a jó világnak, most szívjuk magunkba a meleget, mert télen 18 fokra állítja be a konvektort… Baromság! Mit képzel???
Megbeszéltem Luival, hogy ellenszankciókat vezetünk be!
Először is, kinevezem Luit a Rezidencia Főispánjává, és a Rezidenciát, … a FőRezidenciát, … a FőVárRezidenciát pallosjoggal ruházom fel! Aki pedig bármilyen visszatekerési szándékkal hozzá merne nyúlni a konvektor beállításához, annak egyenként csócsáljuk le az ujjait! Na! … Vizslát!
 
Bella végre szabad levegőn heverészhet! 🙂 Imádja! 🙂 ❤

Lui galamblesen... 😃 ❤

Bogyóka néha megfeledkezik a bicebócaságáról...
🙂 ❤

ÉN!: Nyomd már le a gombot, addig úgysem fordulok meg! 😛 😛 😛

 

2022. július 11., hétfő

07. 11. hétfő
Mindjárt július közepe, jócskán benne vagyunk a nyárban…
Ami jó is, rossz is… Jó, hogy nem kell fagyoskodnunk, de már túl vagyunk az első hőhullámon, és kicsit sok volt a melegből… Most normális idő van, de az inas tájékoztatott a következő hőség már a láthatáron toporzékol!
Az első forró néhány napot még csak-csak kibírtuk, bár a lakosztályban napról napra 1-1 fokkal emelkedett a hőmérséklet, és mivel – többek közt – a ventilátort is utáljuk, az inast is eltiltottuk a használatától! 😛
Mi hárman vizslák, csak kora reggel, és estefelé mentünk ki, de Bella a nagy szőrloboncával napközben is kifeküdt, persze a tűző napra, a frászt hozva a személyzetre. Igaz, amikor bejött, ráfeküdt az egyik hűsítő matracra, amit mi a ventilátor mellett szintén utálunk.
A személyzet ellenben nem tétlenkedett… Azzal kezdődött, hogy B. unalmában elhatározta, kisavazza a vécéket…
Másnapra az alsó szinten levő megadta magát. Az inas szerint már 10 éve tervbe vették a cseréjét, már rég megvették a csészét is… Itt jegyzem meg, sosem értettem, hogy a kétlábúaknak miért kell minden termésüket egy kis helységbe elvonulva porceláncsészébe megalkotniuk? Én sem teszem! Én teljesen önzetlenül kiteszem a köznek, hátha valaki később megkívánja… Mint ahogy én is belekóstolok néha a máséba… 😛
Mindenesetre nem értem, hogy a kétlábúak anyagcseréjét miért keretezi a porcelán?Azzal kezdik, azzal végzik…
Szóval akkor B. megkérdezte az inast, szerinte ő végre tudja-e hajtani a csésze cseréjét, vagy szakembert kell hívni? G. bőszen helyeselt, hogy mi sem természetesebb, egy egyszerű „csészecsere” egyenesen elvárható egy mechanikai műszerész végzettségű egyéntől, egyébként is, ha elakadna, majd ő – mármint az inas – szakszerű tanácsaival átsegíti a pillanatnyi nehézségeken, mint eddig mindig, immár 9 éve! 😃
Hát, nem volt olyan egyszerű akadt közben némi betonfeltörés, „apró” betonozás, csőhajlítás, fadobogó készítés, gyalulás, de mi is rengeteget segítettünk, így
mire beköszöntött az enyhébb idő, pont elkészült! 🙂
G. is elismerte B. teljesítményét, és biztatta, vállaljon nyugdíjas évei alatt fürdőszoba felújításokat! 😃
Tegnap Bogyóval elmentünk a júliusi vizsla-piknikre, Luit és Bellát – szokás szerint - itthon hagytuk. Szinte az egész strand területe a csapatunké volt, volt is nagy viháncolás, a fiatalok „eszüket vesztve” rohangáltak a vízben és a szárazföldön. Én a hatalmas rohanásból néhány erőteljes futólépéssel vettem ki a részemet, amikor a többiek játékait akartam lenyúlni… Sőt, vizes is lettem, mert néhány tiszteletlen vizslatárs rám rázta a vizet! Nem erőltettem meg magam, de így sem unatkoztam. Bogyó bezzeg lelkesen kocogott bice-bóca lábain B. nyomában, el is fáradt estére. Szerencsére éhen se haltunk, mert nagy örömömre megjelent a rég látott Töpisnéni, akinél egy kis kalóriát lehetett vételezni! Amikor a személyzet elkezdett sipákolni, hogy hazafelé kiengedjük a rókákat, ha többet osztogat, a maradékot nekik adta, hogy itthon Luinak és Bellának is jusson!
Sejtettem!!! Itthon Lui és Bella kaptak 2-2 szemet, a többit pedig a galádok valahova eltüntették! Szólni fogok Nojcsinak, legközelebb csak ossza szét köztünk, a rókákkal ne törődjön! A személyzet ellopja, ami a mienk!!!
Ma Kata elvitte Bellát a kozmetikushoz, és a 2. kombi oltását is megkapta.
Egészen „lesoványodva” tért vissza néhány óra múlva, pedig csak az elhalt bundát fésülték ki belőle, és B. örömére jó illatúvá is varázsolták! 🙂 Igazán készen áll a gazdisodásra, már csak egy szuper kérő hiányzik… Vizslát!
 
Bella a hűsítőmatracon 🙂

Vizslatalin... 🙂 ❤

Bogyóka ❤

 

Lui ❤


Bella a kozmetikusnál 🙂 ❤

 

Bella itthon, megszépülve... 🙂 ❤