2019. március 23., szombat

03. 23. szombat
 
Csütörtökön itt volt Lucky!!!
Lucky, azaz „Lucky S. Pécshegyaljai Sondriese”, akit négy évvel ezelőtt én indítottam útnak Olaszországba saját, szuper gazdikhoz!  
Az egész úgy indult, mint bármilyen más látogatás, amikor az inas szerint nincs ránk szükség… Szóval csöngettek, és mi be lettünk rekesztve belső termeinkbe! Természetes, hogy hangot adtunk az eljárás miatti tiltakozásunknak! Hát még, amikor észleltük, hogy az inassal együtt többen is kivonulnak az udvarra! … És akkor jött az első meglepetés… G. engem, - és CSAK engem – kiszólított… ezt persze a többiek hatalmas felháborodása kísérte! Lui őrjöngött, a két kicsi szirénázott, én pedig kíváncsian robbantam ki a teraszra, ahol két ismeretlen kétlábúval és egy hatalmas vizslával találtam szemközt magam. Már nem is tudom, kivel kezdtem a bemutatkozást, megismerkedtem Katival, az olasz G.-vel, és újra találkoztam – 4 év után – Luckyval!!! Az inas szerint megismertük egymást, mert nem voltam egyáltalán tartózkodó, mint más ismeretlen fajtársakkal az elején, az pedig nyilvánvaló, hogy Lucky kísérőit is örömmel üdvözöltem, az olasz G. kisebb meghökkenésére azonnal az ölébe mancsoltam, hogy közelebbről is köszönthessem. Lucky kicsit megőszült az eltelt idők alatt, de udvariassága mit sem változott. Éppoly kedves maradt, mint volt! Nem feledkezett el a kertről sem, megújította négy évvel ezelőtti jelzéseit, amiket később Lui érdeklődéssel olvasgatott… A pécsi víz íze kellemes nosztalgiával töltötte el, majd’ kiitta a csapot! Még játszani is elkezdtünk volna, de nagyon rövid volt a látogatás! Abban a reményben búcsúztunk, hogy hamarosan újra találkozunk velük. Lucky volt az első „lovagom” a rezidencián, még alig egy éves fruska voltam, mikor idecuccolt egy időre… Az inasnak ő volt az első ideiglenese, hát most meghatódva simizte újra ennyi év után…
Tegnap Perec jött reggel, és majdnem az egész napot velünk töltötte. Nem csináltunk semmi különlegeset, futkorászgattunk, pihenésképp megtekintettük Lui gyíkvadászatait, ezekbe Bogi is többször tevékenyen bekapcsolódott, duplájára növelve a „természetes kiválasztódást” elszenvedő gyíkocskák megpróbáltatásait. Luiék, noha nem sok sikerrel jártak, de egész nap lelkesen űzték ezt a sportot. Aztán többször is figyelmeztettük a szomszédot, nehogy át merjen jönni a kerítésen, mert annak rá nézve súlyos következményei lennének! (Az inas szerint halálra nyalnánk…) Perec Bonival is játszani akart, de ez – szokás szerint – egyoldalú vágyakozás maradt. Boni hanyatt vágta magát, kéjelegve morgicsált, Perecnek csak a bökdösés maradt. Én viszont végre tudtam egy kicsit birkózni kis barátnőmmel, egész addig jól elszórakoztunk, míg Lui a maga bakkecske módján bele nem avatkozott. A vége felé elpilledtünk, Perec is felkapaszkodott az inas ölébe egy kis szunyókára. Már csak a vacsira emlékszem, aztán szinte az egész éjjelt átaludtuk. Ma is csodás idő volt, mint eddig a hét második felében, de az inas szerint jóval hűvösebb lesz ezután, ha nem is jön még kutyára dér… Holnap még kiélvezzük a tavaszt, aztán befűttetek! Vizslát!

Luival

Kucky az inassal

Simit kérek az olasz G.-től

Lucky és az inas



Lucky

Lucky és én

Perec "gyötri" Bonit... :-)

Végre játszunk!

Szállj le rólam kishaver!

Szájjá' má" le!

Őrségben...

Boni

Bogi

Perec

2019. március 12., kedd



03. 12. kedd

Bocs, eddig nem értünk rá! … Tavaszoztunk! … Jobban mondva G. –t elkapta a „tavaszi fáradtság” és nem volt hajlandó az agyát megmozgatni, magvas gondolataimat átkonvertálni a kétlábúak nyelvére!
Helyette kint a teraszon bámult ki a fejéből, általában minket lesve, néha „elgondolkodva” a maga primitív módján.
Mi pedig dorbézoltunk a napsütésben, langymelegben napokig! 
Most egy kicsit visszafogta magát a tavasz, se az inasnak, se nekünk nem ízlik ez a +8 fok az eddigi - már-már nyárias – idő után.
Úgy volt, hogy vendégeink lesznek, de ez tolódik, ám Perec már kétszer is itt volt, így végre egy kis változatosság is beköszöntött! „Persze” az inas ezekről a látogatásokról képtelen volt fotókat csinálni…
Domi és Kriszti viszont jó párat elkattintottak, amikor ismét elvitték sétálni a csököttlábúakat! Ezúttal Perec is velük tartott, de előbb bemutatta a macskáit, illetve csak az egyiket, de azt sem töltötte el a tömör-gyönyör a krampuszkommandó megjelenésétől. Így aztán a csököttlábúak Pereccel, Domi, Kriszti és Marcsi kíséretében egy jókora sétára indultak, Bogi végig élvezte a másfél órát, de Bonit a végén már noszogatni kellett.
Kaptunk fotót Vackortól is aki szemmel láthatólag jól érzi magát a kiképzőtáborban.
Tegnap eljött végre Nojcsi, már nagyon régen járt nálunk. Ehhez mérten nehezen csillapultunk az örvendezésből. Aztán amikor kizártak minket az udvarra, óriási tiltakozásba fogtunk, amit addig nem is hagytunk abba, míg újra vissza nem mehettünk, a jogos tulajdonunkba!
Az egész kirekesztés az inas miatt történt, mert Nojcsinak nagyfokú koncentrációra volt szüksége, hogy a tavaszi metszés közben ne sokat rontson G. amúgy is születéstől fogva elfuserált fején… Hamar megbékéltünk, hosszan osztogattuk vendégünknek a nyelvespuszikat, és követeltük a kötelező simiket. Újból meg kellett állapítanom, hogy Nojcsi tipikus „egykutyás csaj”!
Rögtön bepánikol, ha egy finom morranással figyelmeztetem a többieket, hogy az én simim az ÉN SIMIM! G. mondta is neki, ha összetűzésre kerülne sor a falkában, villámgyorsan meneküljön fel a konvektorra! Azt nagyon szívesen lefotózná… 
Persze ilyen soha nem történt még itt, pedig lassan már öt éves leszek! Én csak mindenkinek emlékezetébe juttatom, hogy ki a főnök, de sosem tettlegeskednék!  ... Erről jut eszembe, hogy épp ma van hat éve annak, hogy az inas ilyen teszetosza lett… Minket, az uralkodó fajt, nem nagyon zavar, már igy vettem alkalmazásba…
Zsófitól rendszeresen kapjuk a videókat és fotókat védencéről: Dombi-Szikráról. Az inas mindig vigyorog, ha látja, milyen gyorsan kinyílt és fejlődik megmentése óta!
Azt hiszem, mára ennyi elég volt, kimegyünk egyet játszani, kisütött a nap! Hétvégére újra 20 fok lesz, alig várom! Vizslát!

A Csököttlábúak kirándulása

Pereccel


"Pihenjünk mááá"

Este kidőlve

Vackor a kollégáival

Nojcsi itt már aggódik

A Krampuszkommandó támadása...

Dombi-Szikra
                                                                   Dombi-Szikra tanul...