2024. március 23., szombat

 

03. 23. szombat 
Gyorsan megy az idő… Bella rövid 5 nap alatt gazdira talált, szinte már el is felejtettük, hogy itt dekkolt…
Bogyóka kedden dokinál járt, megkapta az oltásokat, karomvágás is volt, megnézték a két csomót az emlői mellet, de azt mondták, amíg ilyenek, nem kell csinálni velük semmit… És ez idő alatt, míg Bogyó távol volt, Kármen ide küldött egy kisebb tollseprűt! Jatari a neve, a babarci szőlőhegyen találták egy elhagyott háznál, ahol német juhásztársa már éhen halt… 🙁 ő az inas szerint egy törpe jeti! 🙂 Bár van, aki inkább vukinak, Csubakka elveszett porontyának vélte! 😃
Szerda este Beugrottak Nojcsiék! Nojcsit több mint 2 éve nem láttam, ehhez mérhető extázissal fogadtam! 😃 A többiek is kitettek magukért, de azért a személyzet szerint hamar elviselhető takarékra redukáltuk magunkat… 🙂
Törpe jetinken mindenesetre tegnapig fürtökben lógott a bunda, és kissé szagos is volt, mert G. az ágyába se engedte be, pedig éjjel ő ezzel a módszerrel szokta megelőzni a baleseteket. Jatari (maldívról fordítva „kelj fel és menj” 😃) első éjjel csak egy pisit eresztett el, azóta teljesen szobatiszta, hamar megtanulta a napirendet!
Tegnap aztán Kármen elvitte a törpe jetit kozmetikushoz, ahol kiderült, hogy emlődaganata is van… 🙁
Szerintünk nem őt, hanem egy feleakkora, ám annál vérengzőbb „Undorkát” kaptunk vissza! 😃 Csak Bogyó maradt ki az összetűzésekből, mi meg elhűlve konstatáltuk, mi lett az eddigi kis jetiből… Mára azért javult a helyzet, de tegnap este a kanapén még velem is kekeckedett! Pedig csak azt magyaráztam el neki, hogy ne tolakodjon az aurámba! Míg azon gondolkodtam, hogy keresztbe, vagy hosszába nyeljem-e le, az inas megmentette… 😃
Hát, dióhéjban ennyi… Vizslát!
 
Bella az új gazdinál... ❤

Jatari, a törpe jeti! 🙂 ❤

Nojcsi nálunk! 😍

Amikor a világ dolgain töprengek... 🙂

Jatari, amikor ördögfiókává változik... 😃

Indul a D vitamin gyűjtés! 🙂 ❤

Napozgatunk... 🙂

Jatari új fazonja 🙂 ❤

Jatari ❤

Bogyóka is kióvakodott a napra... 🙂 ❤