2023. május 28., vasárnap

 

05. 28. vasárnap
Úgy látszik, a május az utolsó 10 napjában akarja bepótolni, amit addig elmulasztott! A piknik óta csodálatosan szép napjaink vannak, a jó idő miatt semmi panaszunk nem lehet! 🙂
Miután Kata kioperálta Mollyból a varratokat, a személyzet még estére visszatette a gallért, mert őnagysága nagyon nyalta a sebet. Másnapra már elfeledte, és boldogan játszott velem, élvezve a gallértól való szabadulást!
Szerda délután már jött a teló az inasnak, hogy Mollyt azonnal vinnék Editék magukhoz! 🙂 G. még „kikönyörgött” egy napot hadd maradhasson, amiből végül kettő lett, így a játszótársam pénteken költözött az új, szuper gazdikhoz!
De ne siessünk! 🙂
Szerdán B. bejelentette, hogy másnap két barátnőjével – Berni és Orsi – egy kis sétára készülnek a Malomvölgyi
tavakhoz, és minket, mármint ENGEM, és LUIt is megsétáltatnak! ❤
Mivel Berni eddig nagymértékben kutyafóbiás volt, nyilván csak Hercegnőségem varázsának tudható be, hogy felajánlotta nagyméretű batárját a fuvarozásunkhoz!
G. mindjárt elnevezte a tervezett kirándulást: Nagyszabású Sárkányröptetés” -nek! 😃
Másnap már 11 óra elmúlt, mire elindultunk… Az inas nem tudta utolsó tanácsaival ellátni a társaságot, mert épp egy barátját fogadta… De gondolta, délután 2-3 óra körül megfáradva hazaérünk…
Ehhez képest, amikor vacsi időre se jelentkeztünk, már igencsak aggódni kezdett! Két opció lebegett rémálmai között: az egyik, hogy megszöktünk Luival, és a három grácia eszüket vesztve keres bennünket, a másik, hogy épp az összeszedett kullancs nyájakat szedik össze rólunk szemenként…
De fél hatra hazaértünk épségben, igaz, amikor B. azt mondta: „Körüljártuk a tavat, és kicsit pihentünk is”, G. azt felelte: „Ennyi idő alatt a Balatont is körbe lehet járni!” Ám azt a vén inasnak is el kell ismernie, hogy az ezernyi fotó tanúsága szerint jól éreztük magunkat! 🙂 Bernivel már annyira jutottunk, hogy nem csak két ujjal mert megsimogatni bennünket, Orsi pedig eddig is kedvelt minket. Mi mindenesetre köszönjük a „3 gráciának”, hogy elvittek erre a sétára! ❤ Azt hiszem, Frakknak könnyebb volt Károly bácsival a rajzfilmen száguldozni, mint nekünk a kétlábúakkal, de azért „megröptettük”, őket, mi pedig kidőltünk, vacsi után gyorsan aludni mentünk Molly bánatára, aki egész délután itthon unatkozott nélkülem…
Másnap délután bizony elérkezett az idő, amikor Mollyt búcsúztattuk, előtte még rohangáltunk egy fél napot de érkezett Edit, és játszótársam végleges, szuper gazdikhoz költözött! Nem búcsúztunk el tőle végleg, hiszen nem lakik majd messze tőlünk, remélem még összejövünk néhányszor egy kis futkorászásra vele! Így az inas is könnyebben tette túl magát az elváláson, mostanában egyre nehezebben viseli az ideiglenesek „kirepülését”… Azt mondja „örexik”, szerencsére még az eszét nem vesztette el teljesen, és nem csinál „eb-lerakatot” a Rezidenciából! 🙂
Viszont most én unatkozom! G.-t megbíztam, hogy sürgősen kerítsen nekem egy új, szolid játszópajtást! 😛
Kiválogattam néhány fotót, ne kelljen végigküzdenetek az összes képen magatokat, de nem ígérem, hogy később nem csemegézhettek még belőlük! 😃 Vizslát!
 
A kalória nagyon fontos minden túrázás előtt! 😃 ❤

Indulááás! 🙂

Szabadon... ❤

Ebbe aztán bele nem megyünk! 😛

Inkább lökjük bele B.-t! 😛

Fárasztó sportág a sárkányröptetés! 😃

Molly és B. jól megértették egymást... ❤

Mollyka ❤

Egyelőre búcsúzunk... 🙂 ❤

 
                   Molly az új családjánál Vinivel... ❤ Aki nem látja őket, az nagyon lassú! 🤣


                                                   Molly és Vini is el tud fáradni... 🙂 ❤

2023. május 23., kedd

 


05. 23. kedd
Végre pár napja már elhisszük, hogy május van, mert eddig a novemberi időben már Karácsonyra kezdtünk készülődni!
Szenvedtünk, és Molly is szenvedett a gallérban!
Vasárnap viszont elvittem Bogyót és a személyzetet a két hete elhalasztott Vizsla-Piknikre! Megérte! Az is, hogy elhalasztottam, az is, hogy elmentünk! 🙂 Igaz, kicsit sok is volt már a melegből, de annyi baj legyen! A kevés előzetes jelentkező ellenére 14-en jöttünk össze, és persze a kis érő személyzet.
Győztem kapkodni a fejemet, annyi vizsla volt, ismerős, és eddig ismeretlen is! Egy korombeli legény nagyon szeretett volna játszani velem, de én hercegnő vagyok, aki megadja a módját, (és az időt) az ismerkedésnek! 🙂 Lordnak várnia kell a következő találkozásig! Bogyóka is elfáradt, pedig csak kétszer kísérte el B. vízért. Siettünk haza, mert Katának volt érkezése, hogy kioperálja Molly varratait, hogy végre ő is megszabadulhasson a gallértól. Kata meg is jött, de nem egyedül, hanem négy kétlábúval, akik Molly-nézőbe jöttek, és egy fiatal puli fiút is magukkal hoztak. Vini nagy elánnal fogott az ismerkedésbe, amihez néhány pillanattal később Molly is kapcsolódott (mi persze erről csak később, az inas elbeszéléséből értesültünk, hiába óbégattunk hosszan, hogy engedjenek már bennünket is ki!)
Azt is csak G.-től tudjuk, hogy a két „csökött agyú” kölyök olyan jól eljátszottak, hogy a kétlábúaknak nem volt szívük megszakítani a viháncolás! Így számunkra kicsit hosszúnak tűnt az első randi. Sőt, miután a Molly-nézők elmentek Vinivel, Kata nekiállt, a kis gallérosunkból kiszedni a varratokat, ami nem volt egyszerű, Molly még pörgött, és a Dokibácsi varrata hasonlított a matyó hímzésre, ami egy óvodás pelenkaöltéses technikájával készült.
Ezután végre kiszabadultunk, üdvözölhettük Katát, és gyorsan végigszaglászhattuk, kik is törtek be a birodalmunkba az előző órában. Nem találtunk veszedelmet, így átadtuk magunkat a „Katának örülésnek”. Még Bogyó is kiballagott őt üdvözölni! 🙂
Mire véget ért a vasárnap, nem kértünk esti mesét sem! 🙂
Tegnap Ráirt az inasra Edit, az előző napi „Molly-látogatók” egyike, hogy elvinné néhány órára a kisasszonyt, kideríteni, tud-e kultúráltan viselkedni, amikor nincs lehetősége Vinivel eszetlenkedni… Tudott, mert amikor Edit visszahozta, csupa jót mesélt róla, nagy az esély, hogy Molly gazdisodik náluk, ami nem lenne baj: közel lakna, később is találkozhatnánk…
Még csak annyit a – szerencsére már elmúlt - „november” napokhoz, hpogy Mollyval egyetlen szórakozásunk akadt: Amikor az inas a szöbabiciklijére pattant, mi eléje álltunk, Molly még ugatta is, és G. hiába kajabálta, hogy vigyázzunk, elüt bennünket, meg „pálya, pálya”, mi nem mozdultunk! 😃 Beígérte, hogy csengőt szerel a szobabicajára! 😃 Persze most, a jó időben, már nem „akadályozzuk” a vén inas „haladását”! 😃 Vizslát!
 
Játszanánk Mollyval, de az a fránya gallér...

Mollyka ❤

Molly Luival ❤

Lui ❤

Jácccunk! 😃 ❤

Bogyóka a vizsla-találkozón ❤

Vizslakavalkád a 47. találkozón! ❤ 😍 (K. Zsuzsi fotója)