2021. január 31., vasárnap

 

01. 31. vasárnap
A hónap utolsó harmada Csipikéről szólt… Kezdődött azzal, hogy múlt hét végén Kata felrakta a gazdikereső posztját, és szinte azonnal akadt, aki örökös inasának jelentkezett! Aztán szerdán a kis szőrmók kozmetikusnál járt, ahonnan jó két és fél óra múlva hozta vissza Kata, de csak a fele Csipikét! A másik felét ellopta!!! Amikor végre az inas a közelébe engedett, alaposan körbe kellett vizslatnunk mindhármunknak, mire felismertük, sehol a szép bundája, helyette átitatva pacsuli szaggal, így a kozmetikusnál kapott, - amúgy csinos – kötött ruciját is sűrű prüszkölések közepette gusztáltuk végig.
Persze nemsokára újra befogadtuk, de nem is sejtettük, hogy alig pár nap van hátra a közös életünkből…
Ha sütött a nap, kimentünk egy órácskára, Csipike is szorgalmasan hordta be a sarat, de már csak a tappancsain, „Kopaszkára” már nem ragadt máshova. 😃
Nagyon vidám volt az utóbbi napokban, rohangászott, incselkedett a személyzettel, sőt, még velünk is, úgy látszott, Szederrel kezdenek közelebbi barátok lenni. Amikor B. itthon volt, természetesen ragadt rá, mint a mágnes, saját kis takarót is kapott, meg ne fázzon az emeleten, ahol nem tudtuk körülötte a leheletünkkel fűteni a levegőt… Éjszakára aztán lejött közénk, és esti kekszadagját elmajszolva, „pizsamájában” aludt a foteljában.
Ma nagyon ramaty időre ébredtünk, még Szeder se akart kimenni… Előbb csak eső esett, aztán a havazás is nekilendült. Halnapra jó kis dagonya lesz ebből a vizes hóból! Délelőtt egyszercsak csörgött az inas telőja, Szeder – és nyomában mi is – indultunk volna, de az inas kislisszolt előlünk, mi pedig be lettünk csukva! Hiába óbégattunk, a személyzetet nem hatottuk meg…
És többet már nem találkoztunk Csipikével…
Mint később megtudtuk, Maci érkezett Katival „Csipikenézőbe”, Kata hozta őket a vasútállomásról, és a következő vonattal már mentek is vissza Pestre, de már Csipikével…
Ahogy az inas meséli, 1 perc se kellett a kis hűtlennek, máris összebratyizott Macival, most éppen az új inasa ölében utazik leendő otthona felé… Isten veled Csipike, azért mi örülünk, hogy ilyen szuper otthonra találtál öregkorodra… Még akkor is örülünk, ha úgy itt hagytad a Rezidenciát, mint eb a Szaharát… 😃
Viszlát te kis zsebcirkáló, légy nagyon boldog! ❤ ❤ ❤
Vizslát!
 
Csipike a kozmetikus előtt... 🙂

Csapzottan... 🙂 ❤

Jó ez a meleg levegő! 🙂

Jáááj. kopasztják szegényt... 😮

"Kisgirnyó" 🙂 ❤

Újra itthon, B.-nél 🙂 ❤

Maci és Csipike ❤

Hát, nem utálják egymást... 😃 ❤ 
 
Ruhapróba... 🙂

 
Az új inas ölében utazik... 🙂 

Megérkezés! 🙂 (y)

Éva Torma-Székely


2021. január 19., kedd

 

01. 19. kedd
 
Még meg vagyok, nem tűntem el, de az egész Rezidencia téli álmot alszik…
Főleg az utóbbi napokban, amikor éjszakánként G. szerint jegesmedvék császkáltak kint az udvaron! Mi nem is mentünk ki, csak Szeder volt olyan kíváncsi, hogy éjféltájban megnézze őket, és közölje a betolakodókkal, hogy semmi keresnivalójuk nincs itt! (Szerintünk csak a szeme káprázott a hidegtől, ha látott is valamit…) Mi közben a kinti fagyra való tekintettel „dermedve” alusszuk át az éjszakákat. Szóval bent is van „medve”…
G. reméli, hogy ennyi volt a kemény tél, most már ideje, hogy elinduljon felénk a tavasz! Mivel a nap 23 óra 50 percét szerinte bent töltjük, állandóan azon dörmög, hogy ő nem az ötpercenkénti pokrócigazításra szerződött! Szerinte, - de csak szerinte – nem szükséges azonnal mind az öt lehetséges fekhelyünket összetúrnunk… Mert szerinte hiába vagyunk csak négyen, mégis a 3 fotel, a kanapé, és az ágyunk mindig egy szarkafészek benyomását kelti… A takarók feldúlásában Lui a szakember, de bármily meglepő, ha Csipike egyedül marad, és épp olyan kedve van, ő is pillanatok alatt képes a kanapét lepucolni! 😃 (Amúgy Csipike épp fél éve érkezett hozzánk, lassan olyan, mint az „ideiglenesen itt tartózkodó Vörös Hadsereg” 😃 ) Mindenesetre az inas egész nap pampog, és nekünk ezt kell hallgatni…. én is remélem, hogy jön már a tavasz, ezt a zsémbelődést nem sokáig bírjuk már. Addig is alszunk tovább! „A szarkafészkekben”! 🙂 Vizslát!
 
 
Szeder ❤ 🙂

Pihennénk, ha az inas nem zavarna... a fülemet is elfeküdtem, időm se volt , hogy helyrerakjam... Szörnyű ez a kétlábú! 😡😊

Csipike épp fél éve érkezett! ❤

Csipke Luival, aki a szarkafészek alatt próbál horpasztani... 🙂 ❤

2021. január 5., kedd

 

2021. 01. 05. kedd
 
Szerencsésen túl vagyunk a Karácsonyon és a Szilveszteren!
Nekünk kb. annyi volt az ünnep, hogy B. is itthon volt. Nem volt nagy ajándék egyikünknek sem, a zsugori inas azzal próbált takarózni, hogy már így is annyi játékunk van, hogy ha a negyedét előszedné, percenként esne hasra bennük, és úgyis mindig csak eggyel akarunk játszani… ami épp a másiknál van….
Így csak néhány extra jutifalat akadt, G. szerinti zsírfeleslegünk további építésére! Nem vitatkoztunk vele, nem értené meg, mi télen belül hordjuk a pulóvert, amit ő minden nap bőszen magára ölt!
A játékokról szólva pedig 2 kötél, egy Kong gumicsont, és egy labda kivételével minden bezacskózva el van dugva a szekrény mélyére! Szerintünk suttyomban eladogatja őket!
Szilveszterkor se csaptunk nagy bulit, sőt, egyáltalán nem buliztunk. Szunyókáltunk este 6-ig, amikor beindult a kinti dörgedelem. Az inas előtte azt mondta, hogy idén be van tiltva a tűzijáték és a petárda, figyeljünk csak, örülünk, ha néha hallunk majd valamit… Háááát… Az inas vagy nem gondolta komolyan, vagy életkorával együtt nő a bárgyú naivitása… Semmivel sem volt kevesebb durrogtatás, mint másakor! Igaz, minket nem nagyon izgatott, de Szeder és Csipike először szilveszterezett nálunk. Csipikét sem izgatta, de Szeder nyugtalan volt, és amikor G. kiengedte egy nyugodtabb periódusban a dolgára, nem messze tőlünk eldurrant egy petárda… na, akkor villámsebesen húzott vissza a nyitva hagyott ajtón a biztonságba. A kétlábúak nem várták meg az éjfélt, már 10-kor koccintottak a buborékossal, és „nyugovóra” tértek. G. jobb híján rádiót hallgatott, mi se tudtunk aludni a kinti zajoktól és Szeder mászkálásától. amit csak fél 1 felé hagyott abba.
Az inas révén másnap szembesültünk az elveszett vizslák megdöbbentően magas számával (nyilván más fajtársak tömkelege is rémülten menekült az életveszélybe, de a vizslákat mindig is fokozott figyelemmel kíséri a Rezidencia). Elkeserítő, hogy hány fajtársnak jutott figyelmetlen, vagy alapból silány személyzet! 
Szerintünk ez az össznépi esztelen durrogtatás sokkal inkább károsítja a környezetet, mint a családi házaknál 1-1 őszi avarégetés… Durrogtatni szabad, avart égetni nem… Azt be kell rakni a komposztba, vagy a „ződhulladékba”! Hadd terjedjenek a kártevők, teleljenek át, hogy következő évben többet kelljen permetezni…
Végül egy „kis” örömmegosztás! 🙂 Kaptunk néhány volt befogadottól karácsonyi, év végi üdvözletet! A vén inas boldog volt! ❤ Vizslát!
 
Szilveszter délutáni pihi... Én "nem férek oda" 😃


Na, most már én is ott vagyok, kicsi az ágy, négyen nem férünk el! 😃


 
 
Csipike külön bulizik B.-nél ❤
 
Lédi, akit két és fél éve mentettünk többek segítségével Pátroháról (400 km), a putrisorról, láncról... Elég jól érzi magát... 😃 ❤
Boni és Bogi az őslakos Ginoval ❤ 🙂 1 évet töltöttek nálunk, másfél éve ők is megtalálták az álomgazdit! 🙂 ❤ (y)

Füles és Briós ❤ ❤

Gombika is beköszönt Belgiumból ❤