2023. augusztus 15., kedd

 

08. 15. kedd

Az elmúlt héten csak apróságok történtek…
A legnagyobb „apróság”, hogy B. itt hagyott bennünket 4 napra, és Balatonra utazott! Mi meg itt árválkodtunk az inas gondoskodását remélve… Egy csődtömeg!
Azzal kezdődött, hogy hétfő kora délután jött egy erősebb zápor némi dörgéssel… Persze Bogyó menekült a konyhai szemetes mellé, a „legvédettebb” helyre… G. beparancsolta az ágyra, majd mellé feküdt (így szokták). Jött egy erősebb dörgés, Bogyó bekúszott az inas hóna alá, és a másik oldalra azonnal felpattant Bodza, sőt, remeténk, - Drazsé - is felkapaszkodott az ágyra, (Világtörténelem!) próbált az inas hasán, mellkasán elhelyezkedni… De mivel nem volt számára kényelmes lapulás egy léggömbön, kisvártatva lement az ágy mellé nyugodni. Ekkor érkezett Lui, aki elfoglalta az inas lábánál a maradék helyet… Nekem már egy bolhányi üres takaró sem jutott volna, habár nem állt szándékomban a „Laokoón-csoportban” részt venni… De azért követelek egy francia ágyat! 😃
Aztán szerda este Kata vitte Bodzát a második oltásra, nekünk meg kellett várnunk a vacsival, amíg elmennek! Negyed órát éheztünk! Rettenet!!!
Csütörtökön megjött B., és mi sikeresen túléltük az árvaságot!
Vasárnap Vizsla-találkozóra vittem Bogyót és a személyzetet! Az 50.-re!!! 9 éve parancsoltam az inasnak – akkor még ifjú Hercegnőként – hogy indítson egy „provinciális” 😃 csoportot, hogy megismerkedhessem a környékbeli vizslákkal, és általuk is alattvalókat toborozzak! 😃 Megtette, és még mindig élvezhetjük a havonkénti összejöveteleket!
Sajnos, a találkozó rosszul indult… Koko, akivel először találkoztunk volna, mindjárt az elején összefutott egy szocializálatlan bullal… Az inasai rögtön indultak dokihoz vele, miután a bullt nagy nehezen leszedte róla a gazdája… „szerencsére” a gazda az elérhetőségét meghagyta, talán anyagilag megtérül az orvosi ellátás…
Aztán ahogy érkeztek a csoportbeliek, rögtön szét is váltunk… A vizslák zöme, és fiatalabb inasaik, a strand végébe mentek, ahol sekélyebb a part, könnyebb bemenni pancsolni…
Mi, megrögzött vízutálók, a régebb óta ifjú inasainkkal árnyékba vonultunk, ahol szolidan játszogattunk, én Zsebikét próbáltam őrizni, az inasok pedig jókat derültek
„sutaságainkon” 🙂
Andrea a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen említsem meg itt, hogy mennyit simizett, sőt, még külön jutifalatot is kaptam tőle! Örömmel diktálmányozom abban a reményben, hogy a 10. szülinapomra beígért csülkös tortával is meg fog lepni, és jövőre nem kell az inas „tortának” nevezett nyamvadt májkrémes zsömléjén nyámmognom majd…
Mivel Drazsét, Bodzát és Luit itthon hagytuk, és Drazsé nem volt hajlandó B. kérésére bevonulni a házba, ő ki lett csukva az udvarra… Erre mondta az inas, hogy nem sokára csörög majd a telefon, mert a szomszédok dobhártyája nem viseli el a két puszipajtás különválását…. Ám úgy látszik, Drazsé és Bodza csak szolidan ácsingóztak egymásra, a telók némák maradtak…
Elfáradtam a megerőltető feladatban, hogy nekem kellett az összes strandra érkezőt ellenőriznem! 😃 Vizslát!

 
Zsebikével játszom! 🙂 ❤

Bogyóka ❤

Fagyizok! 😃 ❤ Köszi Zsuzsi! ❤

Azért a vizslacsoport vizsláit is meglátogattam... 😃

Andrea külön jutifalit is prezentált! ❤

 
                                         Felelősségteljes feladat minden érkezőt leellenőrizni! 😃
 
Az "Öreg Mákvirág" is szép virág! 🙂 ❤ (Lui ❤ )

Drazsé se szereti a fotózást... 🙂 ❤

Bodza ❤

 

2 megjegyzés:

  1. Már kezdtem hiányolni, hogy nem mentek strandra...Na de vissza van még pár meleg hét, megismételhetitek. mennyi vizsla volt ! Nyilván jól érezte magát mindenki - leszámítva a kezdeti "kellemetlenséget".Remélem Koko rendbe jött már....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nincs miről diktálnom, az inas az ujját se mozdítja meg! :-) Ha jól számolom, 14-en voltunk, ebből 12 vizsla! :-)

      Törlés