Már megint régen jelentkeztem, de mindennek oka van!
Azt hittem, a jó idő beköszöntével majd nyugalomban elnapozgatok, eltévézgetek az inas mellett, esetleg már Hélit is megszoktam annyira, hogy nem kell folyton figyelnem arra, mikor téved a privát zónámba…
Erre 3.-án Kata ideküldött egy nyeszlett kis”patkányt”, bár a többiek kisrókához hasonlítgatják, és azt mondják rá, hogy ő is ebtárs, viselkedjek rendesen…
Én még ilyen apróságot nem láttam, még a hajdan itt volt Jatarinál is kisebb, G. azt mondja, egyszer volt itt egy patkány, az lehetett hasonló méretű…
A személyzet ezt a kis liliputi ebet Töpörtyűnek, azaz Töpinek nevezte el. Vigyáznom kell, rá ne lépjek! (De az inasnak is óvatosan kell lépkednie, mert a törpék törpéje elég gyors ahhoz, hogy ha nem akarják, ne tudják megfogni. Ez be is bizonyosodott, amikor első nap B. csak hosszas cserkelés után tudta pórázra venni…
Igaz, este már felugrott az inas ágyába, amit Szofi enyhe megrökönyödéssel vett tudomásul, sőt, egy kicsit morgott is. Rájött, hogy attól fogva nem csak G.-vel, de Töpivel is osztoznia kell a puha ágyon (ami Nekem sosem adatott meg! 
) Töpi a legnagyobb természetességgel vette birtokba az ágy azon tenyérnyi részét, ahova éjjelente összegömbölyödve az inas lába mellé szorosan lapulva álmodhat egy törpevilágról… Szofi elfoglalta az inas feje melletti maradék helyet, így esetleg még következő nyeszletteknek is lesz hely…
Ami jobban bosszant, Héli és Töpi egymásra talált! Ha tudnának, egész nap egymást nyüstölnék, figyelmen kívül hagyva az ÉN igényeimet! Fel-alá rohangásznak, egymást nyúzva, már sokszor Szofi is rájuk morog, ugatja őket, pedig neki birkatürelme van!
És Töpi semmin se aggályoskodik! A múltkor felugrott mellém a kanapéra! Köpni nyelni nem tudtam, még egy alapos rendreutasítás se jutott hirtelen eszembe, épp csak morrantottam, mire G. azonnal „Nem szégyelled a kisebbet bántani?” …
Hát nem, nem szégyellem! A pofátlanság akkor is az, ha egy Töpörtyű csinálja!
És ez, ez a vakarék, még képes visszaugatni!!! Már többször is megtette!!! Ha nem venném komolyan nevelői feladataimat, röhögő görcsben fetrengenék, de hát nekem küldetésem van! Minden ideiglenest rendhez kell szoktatnom! Egyre nehezebb megfelelnem ennek, és minél törpébbek az idisek, annál szemtelenebbek… Lehet, ÉN is öregszem?...
B. többször vitte sétálni Szofit és Hélit, azt már tudomásul vette, hogy Szofi bősz ugatással támad minden kerítésen belül levő kutyára, de mára már Héli is eltanulta tőle ezt a „szép” szokást! Így ÉN a kertből is tudom, éppen merre járnak az utcában… 
Szombaton B. csak Hélit vitte a Kis Mancsok rendezvényére, akkor bezzeg csendben vonult a tiritarka hölgyemény! 
Tegnap este kicsit megszégyenültem, de ezt csak nagyon halkan vakkantom… G. már lekapcsolta a villanyt, mikor szokásos ágyazási ceremóniámhoz kezdtem, ilyenkor ez odébb kaparható foteltakarót magam alá gyűröm, hogy nekem is megfeleljen az éjjeli álomhoz… Most valahogy nem csak a foteltakarót, de az alatta levő fotelhuzatot is sikerült odébb kaparnom, olyannyira, hogy valahogy alá is kerültem! És mivel gumis az az átkozott, sehogy sem tudtam alóla-belőle kikeveredni… Kétségbeesetten kapartam mindenfelé, de sehogy sem találtam a kiutat…
Az inas segítségére szorultam… Felejtsük is el gyorsan!
Igaz, hogy most már „hosszúra nyúltam” de a végére még egy aranyos történet… Tavaly nyáron volt nálunk 3 hétig idis Julcsi, aki azóta Zsazsa néven fut. 
G. már akkor megmondta, hogy ő nem egy közönséges kölyök! Mostani szerető gazdijai mindent megtesznek, de Julcsi-Zsazsa szökik, a 3 méteres kerítésen keresztül is. Igaz, hazamegy, és ajándékba mindig visz valamit családjának… Most készül a villanypásztor… De még nincs kész… A minap hajnalban úgy gondolta, átnéz a szomszédba! Átpattant, besétált a kutyaajtón, és befeküdt a szomszéd mellé az ágyba! A szomszéd – mivel az ő kutyája is fekete – csak ébredéskor vette észre, hogy nem Zeusz fekszik mellette, hanem a szomszédék Zsazsája… A rezidencia személyzete óriásit röhögött (egyáltalán nem kárörömmel ) ekkora kreativitáson... Vizslát! 
