05. 22. vasárnap

Az elmúlt hét is főleg Sárikáról szólt, noha most akaratán kívül vált az események középpontjává.

Hétfőn a személyzet másfél órára itt hagyott bennünket, előtte B. elővette a szobaketrecet, és kisebb szócsata után Kisgenyót betessékelte, nehogy Luival afférja támadjon. Mikor hazaértek, mind a négyen teljes egyetértésben a bejárati ajtónál tolongtunk!

Gyorsan kiderült, hogy B. nem elég gondosan ellenőrizte a ketrecajtókat, az oldalajtón csak az egyik retesz volt rázárva, és a kis „Houdini” a kifeszített „5cm-es” résen kipréselte magát! Szerencsére se a ketrecnek, se a szabaduló művésznek nem esett baja! G. azt mondta, hogy B.-nek még gyakorolnia kell a ketrec szakszerű használatát, hiszen múltkor a tálca nem volt lezárva, és Sárika szorgos tapicskolásával azt a szoba közepére manőverezte.

Csütörtökre Sárika oltása és chipezése volt beütemezve, hogy aztán másnap ivartalanításra kerüljön sor.

Ez, a Kisgenyó temperamentumát, és Kata iránt érzett utálatát ismerve, némi előkészületeket igényelt. Szerda délután érkezett egy kisebb zacskó frontin, amiből egyet – próbára – azonnal meg is kapott. G. figyelte a hatást, és szerinte kicsit le is nyugodott. Másnap tehát idejében megkapta a másik tablettát, de 5 perccel indulás előtt a chipezés délre lett halasztva. Nos, délelőtt Sárika nemhogy elkábult volna, hanem úgy viselkedett, mintha adrenalin löketet kapott volna! Olyanokat csinált, szedett szét, amik eddig még eszébe se jutottak! Pl. szisztematikusan kirángatta a virágoskert körüli cövekeket, majd az alacsony műanyag kerítés tetejének rágcsálásának állt neki.

Délben kapott még egy frontint, és egy adag sedalint is, a „biztonság” kedvéért.

Aztán elindultak Katával, B. csatlakozott a kis különítményhez. Odaérve besétáltak a rendelőbe, B. ölbe vette Sárikát, aki már kezdett gyanakodni, de addig nem volt különösebb balhé, amíg a Dokinéni hátulról belé nem nyomta a veszettség elleni szurit… Aztán jött volna a chip! Ám Sárika átváltott az aránylag nyugodt kiskutyából egy hörgő, dühöngő fúriává! Hát még, amikor „elterelésként” felsorakozott a 3 gráciából álló „Terrorelhárító Kommandó”! Sárikából egy 12 kilós megveszett, őrjöngő anyatigris bújt elő! A kommandó egy emberként ugrott hátra 6 métert, és ugyanígy tett a hátulról sompolygó Dokinéni is! Lehetetlen volt tovább folytatni, B. kivitte, és sétált vele vagy fél órát… Aztán tanácsra bekötötték Sárika száját, ami másodszorra sikerült is, és nagy őrjöngések közepette megkapta a chipet! Így tartott 2 órán keresztül az aznapra betervezett művelet…

Másnap reggel 2 tabletta frontin, és 1 adag sedalin, aztán Kisgenyó Kata és B. társaságában elindult egy másik rendelő felé. Katának elég volt hátranyúlnia a box felé, a boxból már vészt jósló hörgés áradt. Odaérve aránylag simán beadta a Dokibácsi az altatót, és minden gond nélkül megműtötte Sárikát. B. közben egy szintén ivartalanításra váró bullt simogatott, aki amikor sorra került, nemes egyszerűséggel hátrafordult, és alaposan odakapott az őt altatni akaró Dokibácsinak… Így az ő műtétjét megelőzte a Dokibácsi karjának helyszíni összevarrása… Így pénteken is a tervezetthez képest kicsit később értek vissza, ráadásul a ház előtt még Kata autójának a hűtővize is elfolyt…

B. már nem tervezett újabb izgalmat, ám amikor le akarta szedni Sárikáról az összepisilt ruhát, Kisgenyó rövid úton a tudomására hozta, hogy vége a barátságnak! Csak G.-nek engedte, hogy lehúzza róla a pisis göncöt, majd este – már kimosva, megszárítva – vissza is adja rá.

Szombaton volt G.-nek az utóbbi két hónapban a legnyugodtabb napja! Míg Sárika előző nap eléggé el volt anyátlanodva, szombaton olyan volt, mint egy normális kiskutya! Játszott velem, a rongyaival, köteleivel, labdázott… és mindezt CSENDBEN!!!

Az inas szerint minden héten meg kéne műteni…

Ma már kezd visszatérni a hangja! Vizslát!

 

 

Sárika a műtóasztalon... 

... túl van rajta...

Ma már egészen jól van!  

Fárasztó ez a "betegfelügyelet"  ... ÉN! 

Liu is megpihent  

Bogyóka kolbászol a kertben...  

 

05. 13. péntek

 

Már régóta nem diktálmányoztam, de a lusta inas nem volt hajlandó ide pöttyögetni a gondolataimat…

Igaz, sok érdemlegeset most sem tudok vakkantani, jobbára napozgatunk, virágokat illatolgatunk, kicsit szaladgálunk a nyárias időben… Szinte jólesően unatkoztunk… azaz unatkoznánk, ha Sárika nem gerjesztené látástól-mikulásig a feszkót!

De Sárika itt van, és G. már ezerszer megbánta, hogy befogadta Kisgenyót. Az inas szókincse is egyre irodalmiatlanabbá válik, ha róla beszél. Olyan kifejezéseket használ Kisgenyóval kapcsolatban, amiket még nem hallottunk tőle, főképp nem ebtársainkra vagy ránk vonatkoztatva. Így legtöbbjüknek a jelentését nem is ismerjük, különben bizonyára gyakran elpirulnánk.

Az inas legújabb heppje, hogy kevés ráérő idejében olaszul tanul, bár addig csak a kanyarok, ívek különböző variációinak olasz megnevezéséig jutott…

Akadt, aki azt mondta Kisgenyóra, hogy „okos”! Hát, a személyzet szerint állítólagos okossága csak a pofátlanságában mutatkozik meg. Ha néha rágcsát kapunk például, ő nem áll neki a magáét elcsámcsogni, hanem rohan, elrejti a bokor alá, majd visszajön, és 10 centire valamelyikünktől, ugrásra készen lekuporodik, és a kimeresztett gülü szemeivel mereven nézi a másik száját… Hát, ki tudna így nyugodtan, élvezettel csámcsogni?

Én se tudok, tehát az elején morgással próbálom figyelmeztetni a jólneveltségre, de végül mégiscsak megunom, már nem esik jól a legfinomabb marhafejbőr se, kisrohadéknak nem kell több, máris az ő fogai közt morzsálódik a maradék… Aztán jön a következő: Bogyóka is csak kétségbeesetten morog, ugat, hogy G. mentse ki a szemmelverés elől… Lui nem ilyen, Lui nem csak morog! Ő a spártai nevelés hive, hamar megunja a finomkodást. Ilyenkor Kisgenyó visítozik, amíg ki nem szabadul. aztán fedezéket találva visszatámadja nagy garral az elképedt Luit. Persze ezt a helyzetet a személyzet megpróbálja csirájában elfojtani, Kisgenyónak már matyómintásra lenne hímezve a gallérja, ha nem lenne ilyen rinocérosz-bőre… És, hogy mi lesz a saját rágcsájávál? Nos, azt akkor kezdi el majszolni, amikor este itt az idő magunkat eltenni másnapra. Ekkor G. minden pillanatban várja Sárika üvöltözését, hogy egy bő lére eresztett „Takarodó” elfújásával tudassa a szomszédsággal, hogy „Őkegyelmessége” néhány órára megpihen…

Máskor, ha épp bent vagyunk, és Kisgenyó úgy dönt, hogy egy fél óra szieszta után már ki akar menni, egy kis foltot spriccel a szőnyegre, csak a „nyomaték” kedvéért… Volt, amikor kolbászkát is mellékelt hozzá…

Ha kint vagyunk, minden pillanatban várható az üvöltözése, ezt Bogyóka tüntető bemenekülésével díjaz, még akkor is, ha legszebb napozásából riadt fel. Ezt Kisgenyó zokon veszi, és odaszalad Bogyó imént elhagyott szivacsára, és egy kis foltot ereszt a közepére… Elég egyedi véleménynyilvánítás, tényleg úgy él közöttünk, mint egy agresszív kismalac…

Én azért – áldott jó szívem, és jóindulatom okán - gyakran játszom vele, G. ilyenkor mondogatja: „Jól szorítsd meg a nyakát!”

Éjjelre aztán elcsendesedik mindenki, a Szörnyeteg „természetesen” az inas ágyában durmol… Vizslát!

 

 

Lui a kedvenc helyén 

Kisgenyó... néha rá se birok nézni... 

ÉNfenségem!  

(Sajnos videókat nem tudok felrakni...)