Nagyberki Zsarolta vakkantásai

 

05. 13. péntek

 

Már régóta nem diktálmányoztam, de a lusta inas nem volt hajlandó ide pöttyögetni a gondolataimat…

Igaz, sok érdemlegeset most sem tudok vakkantani, jobbára napozgatunk, virágokat illatolgatunk, kicsit szaladgálunk a nyárias időben… Szinte jólesően unatkoztunk… azaz unatkoznánk, ha Sárika nem gerjesztené látástól-mikulásig a feszkót!

De Sárika itt van, és G. már ezerszer megbánta, hogy befogadta Kisgenyót. Az inas szókincse is egyre irodalmiatlanabbá válik, ha róla beszél. Olyan kifejezéseket használ Kisgenyóval kapcsolatban, amiket még nem hallottunk tőle, főképp nem ebtársainkra vagy ránk vonatkoztatva. Így legtöbbjüknek a jelentését nem is ismerjük, különben bizonyára gyakran elpirulnánk.

Az inas legújabb heppje, hogy kevés ráérő idejében olaszul tanul, bár addig csak a kanyarok, ívek különböző variációinak olasz megnevezéséig jutott…

Akadt, aki azt mondta Kisgenyóra, hogy „okos”! Hát, a személyzet szerint állítólagos okossága csak a pofátlanságában mutatkozik meg. Ha néha rágcsát kapunk például, ő nem áll neki a magáét elcsámcsogni, hanem rohan, elrejti a bokor alá, majd visszajön, és 10 centire valamelyikünktől, ugrásra készen lekuporodik, és a kimeresztett gülü szemeivel mereven nézi a másik száját… Hát, ki tudna így nyugodtan, élvezettel csámcsogni?

Én se tudok, tehát az elején morgással próbálom figyelmeztetni a jólneveltségre, de végül mégiscsak megunom, már nem esik jól a legfinomabb marhafejbőr se, kisrohadéknak nem kell több, máris az ő fogai közt morzsálódik a maradék… Aztán jön a következő: Bogyóka is csak kétségbeesetten morog, ugat, hogy G. mentse ki a szemmelverés elől… Lui nem ilyen, Lui nem csak morog! Ő a spártai nevelés hive, hamar megunja a finomkodást. Ilyenkor Kisgenyó visítozik, amíg ki nem szabadul. aztán fedezéket találva visszatámadja nagy garral az elképedt Luit. Persze ezt a helyzetet a személyzet megpróbálja csirájában elfojtani, Kisgenyónak már matyómintásra lenne hímezve a gallérja, ha nem lenne ilyen rinocérosz-bőre… És, hogy mi lesz a saját rágcsájávál? Nos, azt akkor kezdi el majszolni, amikor este itt az idő magunkat eltenni másnapra. Ekkor G. minden pillanatban várja Sárika üvöltözését, hogy egy bő lére eresztett „Takarodó” elfújásával tudassa a szomszédsággal, hogy „Őkegyelmessége” néhány órára megpihen…

Máskor, ha épp bent vagyunk, és Kisgenyó úgy dönt, hogy egy fél óra szieszta után már ki akar menni, egy kis foltot spriccel a szőnyegre, csak a „nyomaték” kedvéért… Volt, amikor kolbászkát is mellékelt hozzá…

Ha kint vagyunk, minden pillanatban várható az üvöltözése, ezt Bogyóka tüntető bemenekülésével díjaz, még akkor is, ha legszebb napozásából riadt fel. Ezt Kisgenyó zokon veszi, és odaszalad Bogyó imént elhagyott szivacsára, és egy kis foltot ereszt a közepére… Elég egyedi véleménynyilvánítás, tényleg úgy él közöttünk, mint egy agresszív kismalac…

Én azért – áldott jó szívem, és jóindulatom okán - gyakran játszom vele, G. ilyenkor mondogatja: „Jól szorítsd meg a nyakát!”

Éjjelre aztán elcsendesedik mindenki, a Szörnyeteg „természetesen” az inas ágyában durmol… Vizslát!

 

 

Lui a kedvenc helyén 

Kisgenyó... néha rá se birok nézni... 

ÉNfenségem!  

(Sajnos videókat nem tudok felrakni...)