Tegnapelőtt délután csörgött az inas masinája. Kata volt, hogy vállaljunk be egy 14 éves, emlődaganatos, ivaros szukát, mert a „gazdik” másnap külföldre utaznak, és az ebtársat altatni akarják… De! A „gazdi” most (hétfőn) el tudná hozni Nagykanizsáról…
G. az első pillanatban köpni-nyelni nem tudott, de aztán bevállalta néhány napra, azzal a kikötéssel, hogy Kata keres neki helyet… mert a Rezidencia nincs berendezkedve hospice szolgáltatásokra…
Este negyed nyolcig kellett várni, míg a tulaj befutott Kokival. Jött Kata is, aki szintén akkor látta először a kis öreglányt.
Még elkeserítőbb volt, mint elképzelték!
Már a folyosóra is alig lehetett a 4 lábán becibálni, de a tulaj azt mondta: „biztos el van fáradva és stresszel egy kicsit”. Mindenesetre ölbe kapta, és lehozta a teraszra, ahol mi is körbeszimatolhattuk. Nem csinált semmit, ült, gubbasztott… Hamar meguntuk az „ismerkedést”, és inkább Katának örültünk. Aztán a tulaj ismét ölbe kapta, behozta, és letette a szobában a földre, egy szivacsra. Ez este háromnegyed nyolc körül volt, majd Kata és a tulaj elment. Az inas eddig türtőztette magát, de ettől kezdve forrt benne az indulat… Ugye Koki 14 éves… chip nincs benne… oltásai nincsenek… Amikor G. megkérdezte a tulajt, hogy az emlődaganatot miért nem kezelték, az a válasz jött a trágyalelkűtől, hogy 4 éve látta egy állatorvos (!), és azt mondta, nem kell vele foglalkozni… Persze féreg és bolha/kullancsirtót se kapott eddig… Ha ezt előbb tudom, és látom, hogy G. nem vágja pofán ezt a férget, én bizony leharapom, ami a lába közt van!
Mivel Koki továbbra sem mozdult a szivacsról, mi végeztük az esti rituálét, majd lefeküdtünk. Éjjel az inas egyszer kétszer ránézett, reggel hétkor keltünk, de Kokin nem látszott sok életjel. Kata irt, hogy szerdán már el tudja helyezni az öreglányt, az inas meg visszairt neki: „ha megéri a szerdát”…
Délelőtt 10 körül lábra állt, és az inas pórázzal „kierőltette” a teraszra, ahol önállóan tett pár 10 lépést, majd visszakerült a szivacsra anélkül, hogy valami érdemlegeset csinált volna…
Kata még délelőtt elvitte gyorsan egy röntgenre, hátha áttétjei vannak, és akkor felesleges tovább kínlódnia szegénynek…
Mikor visszaértek, megtudtuk, hogy szó sincs emlődaganatról, lágyéksérve van Kokinak…
Persze eddig Kata is ölben hurcolászta, most mikor visszaértek, Koki elkezdet pisilni 
Kata gyorsan kiengedte az udvarra, ahol elég összeszedetten sétálgatott egy kicsit, mindvégig behúzott farokkal… Aztán B. visszahozta, és újra hosszú időre elfoglalta a szivacsát… Este evett, majd ma reggelig újra a szivacs volt a mozgástere. Reggel B. ismét kierőszakolta a pórázzal a konyhába enni, de miután a személyzet látta, hogy a járólapon Koki nagyon bizonytalanul mozog, végül a teraszon kapta meg a kaját, inni nem ivott, pedig a vizestál mellette volt. G. szerint esetleg soha nem volt vizestálja, a folyadékot talán a kajájára öntve kapta…
Kaja után önállóan lement az udvarra, körbejárta, még kocogott is, nagyon úgy néz ki, ott van elemében. Elvégezte az elvégzendőket is, aztán pórázzal, de jóval kevesebb ellenállással visszajött a szivacsára…
Most este jött Kata, és zuhogó esőben, frissen műtött kézzel elindult vele! Reméljük épségben oda is ér, és vissza, Kokinak pedig még lesz ideje a befogadójánál helyrezökkent lélekkel végre olyan életet élni, amilyent eddig is megérdemelt volna! 
Ég veled kicsi Koki, légy boldog! Vizslát!
Mondtam G.-nek, ha éhes maradt, szeretettel meghívjuk egy kis kutyatáp repetára, de ezt köszönettel visszautasította… 
G. mindent megtesz neki, de B. is túlzott türelemmel pátyolgatja! Az ujjai köré csavarta a személyzetet!!! 
