2024. február 15., csütörtök

 

02. 15. csütörtök
B. szerint az inasnak elment az esze, megint „nem bír a vérivel!” 😃
Való igaz, alighogy meglátta Fifike posztját, máris jelentkezett érte Kármennél. Fifike jött is, és kicsit felpezsdítette a Rezidencia eddig nyugodt állóvizét… 🙂
Fifike állítólag 2 éves fajtatiszta havanese, amiből szerintünk csak az apróság és fehérség igaz, G. egyáltalán nem ismeri ezeket az „egérutánzatokat”. 😃
Kármen azt mondta, si-cu keverék… Nekünk mindegy is, G.-nek is, most egy ilyen törpeterrorista jól jött, hogy kicsit helyrezökkenjen a lelkivilága…
Mivel Fifike kifejezetten nem szobatisztaként érkezett (volt „gazdája” miután kölyökkorában az ágyra csinált, és utána láncra kötve kirakta az udvarra), nos ezért az inas éjszakára maga mellé vette az ágyába… Ez a szokása, és bevallása szerint eddig be is vált, mert a hasonló jövevényeknél minden moccanásra felébredt, és volt ideje kikísérni a delikvenst…
Most is így történt, és az első éjszaka (azóta sem) történt baleset! 🙂
Fifike - ahogy kinyílik a csipája – elég pofátlan ebtárs! 😃
A személyzetet azonnal levette a lábáról a folytonos nyalakodni próbálásával, „szoros követéssel”, de engem még nem tudott lekenyerezni! Én is visszafogtam magam, amikor a konyhaasztal alá jött, akkor is csak rádörmögtem, nem kellett a személy erélyes intése, hogy ne bántsam a „kicsit”… Véleményem szerint jobb, ha minél előbb megtanulja minden itt lakó, mik is az elvárásaim! 🙂
Fifikét Kármen ma vitte kozmetikushoz, az inas megkérte, hogy egyúttal festesse is be pl. rózsaszínűre, úgy nem kell félnie majd attól, hogy eltapossa, vagy odébb rúgja… Mert Fifike állandóan láb alatt van, és a vaksi inas attól tart, hogy a lecsupaszított törpeterrorista a fehér járólapon még kevésbé lesz feltűnő… 😃 Na, kíváncsi leszek rá! 😃
Megérkezett Zsófi remekműve is, a személyzet „élőben” látva is óriási elismeréssel adózik a művésznőnek! ❤ B. másnap be is keretezte, és felrakta a bejárathoz, hogy mindenki, aki hozzánk betér, láthassa! ❤ Így ott vizslatunk az ajtóra nézve Zsacival, és mindenkit ellenőrzünk, aki meglátogatja a Rezidenciát!
Ha Fifike visszaér, nyuszifül van beígérve! Már alig várom! 😃 Vizslát!
 
ÉN ❤ Lui. a Jószágigazgató! 😃 ❤

Fifike ❤

Most már felváltva... 🤣🤣🤣

Egy kupac zilált gombolyag... 🙂 ❤

Bogyó ❤ Bodza ❤ és Fifi ❤

 

1 megjegyzés: