Nagyberki Zsarolta vakkantásai

02. 27.
 
Ezzel a télvégével nem vagyok kibékülve! Sorban kaptam a rosszabbnál rosszabb híreket, nem volt kedvem a Diktálmányhoz, és az inas sem volt az ilyesmire ráhangolódva… Jobb is, ha a feledés homályába vesznek ezek a napok…. 
Mégis, meg kell emlékeznem a múlt hét elején a Szivárványidon túlra távozott Radarról, akit ugyan személyesen nem ismertem, de Nojcsi révén a virtuális falkám legbelsőbb köréhez tartozott… 
Arra a keddre esőt jeleztek, de végülis kint nem esett… Csak a vén inasban… belül… szivárgott is kifelé… mindhárman igyekeztünk felszárítani, tudtuk, hogy visszafordíthatatlan történt. Zavarban is voltunk, eddig nem sokszor hagyta G., hogy törölgessük… Jó Utat Radar, találkozunk majd!
Chino farkáról lekerült a kupak, az éjszakai tölcsért is mellőzték a kétlábúak, tehát hivatalosan is gyógyulttá lett nyilvánítva! Így az egész héten szabadon, kötöttségek nélkül garázdálkodhatott, és ezt nem csak ő, hanem én is élveztem, örömmel ráncigáltuk egymás nyakát, csak Lui zavargott irigyen olykor-olykor közénk rontva. Csütörtök estig bírta a két fiú békességben, akkor aztán a kis csutkafarkú megint kapott egy flastromot a fülére, amit B. nem is szedett le, hogy a másnapra beígérkezett Nojcsi kellően pátyolgathassa a „sebesültet”. Pénteken jött is a mi Töpisnénink, még be sem ért, de már meg lettünk mentve az éhenhalástól! Később persze csodálkozott, hogy hátsónkon turbékoló gerlék röppennek ki, nem értette, hogy a nasi bizony „galamberegetéssel” párosul. Amikor észlelte Chino fülén az otthagyott hatalmas – kábé centiméternyi – ragtapaszt, teljesen kétségbeesett! B. biztosan sokat csuklott, mert addig emlegette, míg a vaksi inas – némi rávezetéssel – meg nem szabadította a kisvakarcsot a matricától. Nojcsi egyébként elég furcsa volt, egész idő alatt csak Chinot pátyolgatta, és ha Lui fél méterre megközelítette kis védencét, már visítozott. Szerencsére jött Éva is, nekünk is lett kit nyúznunk, és végre együtt volt a két legkedvesebb kétlábú kedvencünk! 
Kár, hogy Lui szerelme nem maradt sokáig, sietett haza az ő Csokijához, aki biztos lecsekkolta, és kérdőre vonta a „hűtlenkedéséért”. 
Nojcsi is készülődni kezdett, és ekkor derült ki számunkra, hogy Chino, a kisvakarcs, jószolgálati feladatra megy vele… bánatot feledtetni, simit begyűjteni, vidámságot vinni… Egyszóval vidékre kirándul, kipróbálja a falusi turizmust! 
Így esett, hogy péntektől kettesben uraljuk a rezidenciát Luival! Bevallom, még nem nagyon hiányzik Chino, bár a vele való nyaktépős játék igen! Azt csak Zarával, Pereccel, és Chinoval lehet jól játszani, Lui erre alkalmatlan. Vele madzaghuzigálósat lehet…
Tegnap megismertük Renátát is, aki ünneplős nyakörvet fog nekünk készíteni, és eljött, hogy méretet vegyen eme fenséges testrészünkről, mert úgy döntöttem, hogy amiben reprezentálunk majd, az ne legyen konfekciós!
Közben érkeznek a hírek a vakáción levő Chinoról is, a hallottak szerint átvette az irányítást, mint Örkény Tótékjában az Őrnagy Úr. (Pedig itt ilyesmit nem, csak múlt századi orvosi könyveket olvasgatott) Ha így halad, hamar kipaterolják, nem győzik előle a mozdítható dogokat biztonságba menekíteni, röpköd keresztül-kasul a lakásban, a kétlábúak megrökönyödve, és elképedve lesik, miként alakítja át az eddigi nyugalmas életüket. Fel vagyunk készülve, hogy egyszercsak megjelenik, és akkor tudni fogom, hogy nem a szabadsága járt le, hanem végérvényesen összekuszálta vendéglátói idegeit!
Azt hiszem, ezt a hónapot le is tudtam, holnap valami ragyogó időt ígérnek, és akkor bizony az öreg inast is kicibáljuk, és megfürdetjük a napban! És aztán jön…jön a március, az már igazi TAVASZ! …. Csak el ne kiabáljam…. Vizslát

Már nekem is visszabeszél...!

Lui élvezkedik...

Chino védőőrizetben I.

 

Chino védőőrizetben II.