2017. február 11., szombat

02. 11.
 
A múlt héten egy kicsit beköszönt a tavasz, de hamar odébb is állt, csalóka tünemény volt…
Most is azért csúsztam a Diktálmánnyal, mert az inasnak sok dolga volt a gépen, nem volt affinitása a gondolataim megosztásához! Már tényleg el akartam csapni, de aztán én is ránéztem a Fészbuk oldalamra, és láttam, hogy Kedves Népem ügyes-bajos dolgaiba folyt bele, igy haladékot adtam neki, hogy kicsit összeszedje magát.
Az elmúlt csütörtökön jött volna Nojcsi, vártuk nagyon, előre felkészültünk a tisztes üdvözlésre, de ágynak esett, lemondta…. Teljesen elkeseredtünk, ám aztán sikerült megtáncoltatnunk G. idegeit! 
Kutyakajás csomag jött, (nem nekünk, azért diktálom, hogy: „kutyakaja”), és az inas biztos mellézárta az átjáró ajtaját, mert Lui simán kinyitotta. Meglehetős sietséggel slisszoltunk el az ámuló személyzet mellett, időbe tellett, míg a csomagos visszapöckölte G. leesett állát. Amikor észbekapott, hívására a tölcséres Chinoval a legközelebbi villanyoszlop körbeszimatolása után visszatértünk, de nem úgy Lui! Ő a füle botját sem mozgatva vidáman indult el a szabadság suhanó autókkal övezett rizikós ösvényén. G. Bennünket a helyünkre parancsolt, mentünk, mert ilyenkor nem jó vele feleselni… Lui ugyan nem ment ki az utcából, jó játéknak vette a kiruccanást, néha visszarohanva be is kukkantott, ha épp nem állt kint a kapuban az inas. Szerencsére nem volt nagy forgalom, és főleg a járdán szaladgálva ingerelte pökhendien a bezárt fajtársakat. Határozottan jól szórakozott, míg az inas feje egyre inkább egy robbanni készülő lilakáposztára kezdett hasonlítani. Ám a mentőötlet is megszületett a robbanás előtt, néhány szem maggal visszaballagott az ajtóhoz, és a „pocakjánál fogva” újra „rabságba ejtette” a svábcsávót! Kieresztette a felgyülemlett gőzt is, anélkül, hogy Luit „tettleg illette” volna! Talán 10 percig tartott az esemény, de a szökevény estig röhögve mesélt a „kalandjairól”. Nagyon unjuk már ezt a bezártságot. 
És láss csodát, eztán ragyogó napsütéses két gyönyörű nap következett! Chinoról nappalra lekerült az a randa tölcsér, kötöttség nélkül élvezhettük az udvari rohangálást! Persze csak okosan, mert megvártuk, míg a lenge szellő felszárította valamennyire a mocsarat! B. meg is dicsért bennünket, hogy mennyire tekintettel vagyunk a rezidencia tisztaságára… Bevallom, ez eszünkbe sem jutott, egyszerűen csak a napsütést akartuk magunkba szívni, és mocsár ott van, ahová nem ér el a nap! 
Na, kár volt örülni előre a tavasznak, visszatért az undok hideg depis idő. Egyik nap még a fehérség is szakadni kezdett, de mivel Lui semmi hulló nedvességgel nincs barátságban, én is bentről szolidarítottam vele, csak Chino rohant ki vidáman, hangosan csalogatva bennünket… Nem álltunk kötélnek, jobban mondva kötélnek álltunk, és a Mariann–féle ajándék cincálásába kezdtünk, jól bírja a fonadék, együttes erővel sem lehet még nagyobb foszlányokat kiszaggatni belőle…. 
Ezen a héten is vártuk Nojcsit, ám meglepetésre csak az ajtóig jött, sietett Radarhoz, csak egy csomagot adott be. Mi az ajtóüvegen keresztül vettük észre, de mire elkezdtük erélyesen lebontani a köztünk levő – most jól bezárt – akadályt, már lekéstünk róla! Nasit is hozott, de mikor G. bejött, nem a rágcsa érdekelt bennünket, hanem a szatyorban terebélyesedő „cápa”! Szinte „láttuk”, hogy mekkora, és a méretének megfelelő intenzitással igyekeztünk szembenézni a viziszörnnyel. G. nagynehezen biztonságba helyezte előlünk, sajnos csak a megmaradt illatát őrizhettük, de azt sokáig! 
Tegnap nagyon jó napunk volt! Meglátogatott Csoki gazdija, alig tudtunk betelni vele! Én is ugráltam örömömben, Luiból előtört az Évát mindig elárasztó szeretet, Chino is belelkesült, annyira röpködött, és rázta a csutkáját, hogy a kupak is lerepült a végéről! Legalább Éva is látta, hogy a seb szépen gyógyul, és a kis „menekült” még kisebb farkincája szakszerű visszacsomagolásban részesült. Sajnos az inas nem tudta lekapni az „őrjöngő” pillanatokat, mentségére legyen mondva, hogy nem csak ő, hanem a fotógép is fáziskéséssel működik… Azt hiszem, tavasszal mégis mindkettőt lapátra teszem! Vizslát!

Chino tolakszik...

Egy kis - lányok közti - sutyorgás...

2 megjegyzés:

  1. Mondom én, hogy ez a Lui nem egészen.....vizsla.....
    Még jó,hogy nem történt semmi baj.
    Amúgy én is várnám már a tavaszt, de az ember nem nagyon meg tiltakozni, hiszen a naptár még csak február elejét mutatja és hol van még március !!!
    Cbino farkincája ilyen lassan gyógyul? Azt hinné az ember, hogy két hét elég ehhez...
    Fotózni az eszetlenkedő vizslanépet pedig sokszázezer forintos géppel sem könnyű :-)

    VálaszTörlés
  2. Lui csak egy pajkos, kicsit Önfejhű vizslácska G. szerint!
    Egyben jelentem, hogy a kétlábúak Chino farkát gyógyultnak nyilvánították, lekerült róla a kötés, és az éjszakai tölcsér is!

    VálaszTörlés