01. 31.
Ismét eltelt egy szürke, unalmas hét. Csak a csütörtök volt ami „kiragyogott” Éva látogatása miatt! G, most tudott kedvenc vendégünk jöttéről, így elkezdett lavírozni az érkezése előtt, persze rajtam nem fogott ki! Megpróbált bennünket kiterelgetni az udvarra, hogy ne kelljen Csoki gazdasszonyának „átverekednie” magát a frenetikus köszöntésünkön, de nekem nem akaródzott kimenni…. valahogy sejtettem, hogy az udvarra-invitálás nem tiszta dolog. A két fiú ki is rohant vidáman, úgy látszik, a golyóikkal együtt az intuícióikat is elvesztették! (Vagy a megérzés nálunk is olyan lányos dolog, mint a kétlábúaknál…?) Mindenesetre végre nem kellett tülekednem az üdvözlésnél, ki is használtam az alkalmat, tőlem elvárhatóan alaposan, de udvariasan körbenyaltam vendégemet, amíg a többiek ezt az ablakon keresztül üvöltözve reklamálták. Mire G. beszabadította őket, félrehúzódva vigyoroghattam az elkésetteken. Luit persze most sem kellett félteni, szerelmetes puszikkal árasztotta el Évát. Chino is igyekezett, de akkor sem rúghatott volna labdába, ha nem lett volna tölcsér rajta… Erről jut eszembe, a napokban G. látta, amint délután hosszan ellabdázgat valamivel kint az udvaron, feldobja, elkapja, újradobja, utánafut… alig bírta abbahagyni. Este is folytatta, majd odavitte B.-hez, hátha eldobja neki… B. felvette, majd nyomban el is hajította, szerinte egy darab fagyott sz@r volt… Tele van meglepetéssel az élet…
Éva látogatására visszatérve, az ő jóvoltából szőnyeget kapott a rezidencia! Lui ugyanis a nagy szerelemvallás közben annyira összekeverte a parkettán a lábait, hogy nyolcfelé csúsztak a virgácsok, többször egymás után! Először csak meglepődött, de este már nyöszörögve, fotelok karfáján kűzdötte át magát az alvóhelyére. Másnap már kaptunk egy futószőnyeget, ne törjön tovább a sváb lakli önbizalma! Igaz, hogy nekem piros dukált volna, de a személyzet nem ad ilyen – szerintük – apróságra… Megsértődhettem volna, és elkezdhettem volna felszámolni a nekem méltatlan rongyot, de látva Lui örömét, egyelőre ezen flangálok én is. (Itt közlöm, hogy az inas azt mondja, ha még egyszer „d” betűs szót diktálok, - na, tessék… - akkor úgy itthagyja a Diktálmányt, mint bizonyos fajtárs a Szaharát… Hát tehetek én róla, hogy beragad az a fránya betű a pötyögtetőjén??? És hol kimarad, hol ontja magából azt a bizonyos betűt, minden inasok eddig legtürelmesebbjének örömére. Most szólok, ha a közeljövőben nem írogatok, akkor G. a billentyűzetet kivágta, mint cirmost az alomra… (Vagy valami ilyesmi…)
Még Chinorol néhány vakkantás… A farka gyógyulóban, hála a nagyobb tölcsérnek, és az Évától kapott kenőcsnek. (Nekünk is van, de a mienk most vidéken jár.) A füle is meggyógyult, az utóbbi napokban már nem hisztizett akkorát, mint az elején, de azért most is tudatja B.-vel, hogy elhivatott színész. Lui még nincs kibékülve vele, különösen, ha „szoknyás” kétlábú jár a közelben, a két kakas olykor bizony összeugrik.
Most éppen valami csúszós víz potyog kint, bemenekültünk, mert az ilyesmit mindegyikünk utálja. Holnap már február, az inas azt mondta, az rövidebb, mint a többi, és utána itt a tavasz! Már alig várjuk! Vizslát!
Éva látogatására visszatérve, az ő jóvoltából szőnyeget kapott a rezidencia! Lui ugyanis a nagy szerelemvallás közben annyira összekeverte a parkettán a lábait, hogy nyolcfelé csúsztak a virgácsok, többször egymás után! Először csak meglepődött, de este már nyöszörögve, fotelok karfáján kűzdötte át magát az alvóhelyére. Másnap már kaptunk egy futószőnyeget, ne törjön tovább a sváb lakli önbizalma! Igaz, hogy nekem piros dukált volna, de a személyzet nem ad ilyen – szerintük – apróságra… Megsértődhettem volna, és elkezdhettem volna felszámolni a nekem méltatlan rongyot, de látva Lui örömét, egyelőre ezen flangálok én is. (Itt közlöm, hogy az inas azt mondja, ha még egyszer „d” betűs szót diktálok, - na, tessék… - akkor úgy itthagyja a Diktálmányt, mint bizonyos fajtárs a Szaharát… Hát tehetek én róla, hogy beragad az a fránya betű a pötyögtetőjén??? És hol kimarad, hol ontja magából azt a bizonyos betűt, minden inasok eddig legtürelmesebbjének örömére. Most szólok, ha a közeljövőben nem írogatok, akkor G. a billentyűzetet kivágta, mint cirmost az alomra… (Vagy valami ilyesmi…)
Még Chinorol néhány vakkantás… A farka gyógyulóban, hála a nagyobb tölcsérnek, és az Évától kapott kenőcsnek. (Nekünk is van, de a mienk most vidéken jár.) A füle is meggyógyult, az utóbbi napokban már nem hisztizett akkorát, mint az elején, de azért most is tudatja B.-vel, hogy elhivatott színész. Lui még nincs kibékülve vele, különösen, ha „szoknyás” kétlábú jár a közelben, a két kakas olykor bizony összeugrik.
Most éppen valami csúszós víz potyog kint, bemenekültünk, mert az ilyesmit mindegyikünk utálja. Holnap már február, az inas azt mondta, az rövidebb, mint a többi, és utána itt a tavasz! Már alig várjuk! Vizslát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése