A csütörtök furcsán indult! A reggeli kajaosztásnál Chino nem nyüszögte szét a konyhát, nem tolakodott óvatoskodva…. be volt csukva a szobába! Persze nekünk annyira nem hiányzott, hogy siránkozva, jajgatva kövesse mindegyikünk teli edénykéjét, mint minden alkalommal, - csak akkor ül le megnyugodva a radiátor elé, ha látja, hogy őt sem felejtették el az inasok. Gyorsan belapátoltuk azt a kis semmiséget, amivel az alkalmazottak rendszeresen „kiszúrják a szemünket”, és már együtt vonultunk kifelé egészségügyileg. A személyzet azonban hamarosan felkerekedett, és úgy itthagyott bennünket, mint Szent Pál az oláhokat! (Ezt G. mondta később… Én nem tudom, azokat hogyan hagyták ott, de minket bizony juticsont nélkül, amire még nem volt példa Hercegnőségem regnálása óta!) Néztünk is egymásra, mint borjú az újkapura! (Tele van a buksim hasonló szólásokkal, de többet most nem fogok elpuffogtatni!) Aránylag hamar visszaérkeztek, és nemsokára kiterelődtünk az udvarra, mialatt G. átadta Chinot Katának. A harangszó után élveztük, ahogy Luival ketten terebélyeskedhettünk csendespihit tartva az inason. Délután kettőkor megint ki lettünk lökdösve a hidegre, mert – ha nem is a saját lábán, - de megérkezett a folyton-nyüszögő. - Itt köszönöm meg Kedves Népem drukkjait, a megnyugtató biztatásokat! - Hang nélkül hevert az ágyunkon, beszabadulva körbevizslattuk, vajon hol járhatott az eltelt idő alatt… Nagyon kómás volt, pár óra múlva eszmélt, és kibotorkált az udvarra… Az ágyban már észrevettük, de kint láttuk csak igazán, hogy valahol elhagyta a farkát, csak egy csutka van a régi szép hosszú csóválója helyén! Este már annyira jól volt, hogy egy fél adag kaját be is falt, de a farka hiányát nem vette észre. Mi figyelmeztettük, hogy csak egy dugó van a csutkája végén, próbálta megnézni, de nem tudta, mert G. a nyakába tett egy felfújható gallért, azzal a nekünk szóló felhívással, hogy amelyikünk kiharapja, annak bemutatja a szekrény tetején kushadó nádpálcát! Hát, nem is mentünk a közelébe… egyelőre…. Az inasok este rendes időben nyugovóra tértek… legalábbis azt hitték… Mi pedig belekezdtünk az esti szokásos helyfoglaló játékunkba... Már majdnem vége volt, (Lui már kisírta magának a helyemet), de Chino még fel alá kopogott. Az inas fényt csiholt, és észrevette, hogy hiányzik a kupak a farokvégről! Esküszöm, nem én csócsáltam le! B. riasztva, farok újrakötözve, G. visszaöltözve… Elhatározta, hogy a mi éjjelihelyünkön fog aludni Chinoval! Nagypárna, kispárna átszállítva, a galléros maga mellé véve, a zajláda halkra bekapcsolva… Én meg ott toporogtam, mert a másik fotel nekem szűk, a kanapé csak nappalra való, hát most hol aludjak???! Végül felnyűglődtem magam az inas túloldalára, és félig a mellén elterülve végre álomba merülhettem. Azt álmodtam, hogy Chino negyedóránként le-, majd visszamászik, G. forgolódna, ha tudna, Lui pedig édesdeden horkol a helyemen… így jött el a reggel, amikor arra ébredtem, hogy a kis beteg nagyban nyalja az üres tárat, ami nemrég még töltve volt… Olyan sikeresen nyalta, hogy mire B. a konyhába ért, már kisebb piros tócsa várta… G. a plafonra tekintve a poklot emlegette (kicsit összezavarodott a GPS-e), és lecserélte a csodálatos felfújható gallért a Kata által hozott hagyományos tölcsérre. Néha még tessék-lássék próbálkozik a szupervédővel, de Chino nagy bánatára a an a fehér tölcsért favorizálja. Természetesen a csutkafarkú egész nap törtet azzal a rémséggel, mint Ausztrália bozótosaiban a vombat, mi pedig - az összes többi láb a rezidencián az övéin kívül – fejvesztve menekülünk előle! … Még a széklábak is!
Azóta a napok Chino körül forognak, reggel kötözés, - már én is le tudom szopogatni a kupakot éjjelente, - tölcsér le, kaja, tölcsér vissza, kinti rohangálás, - Chino gyorsabb farkatlanul, - pihi, délután, este ugyanez, de G. éjjelente már a saját ágyában alszik, Chino sebeinek őrzését átadva a Jószerencsének! Nem hittem volna, hogy a Rezidencia ennyire egyöntetűen várja a tiz nap elteltét! Már négy majdnem eltelt! :)
Vizslát!
 |
| Csutkafarok... |
 |
| Ébredés után... |
 |
| "... mi történt velem??? ..." |
 |
| Tölcséresen |
Na, akkor ezt letudtátok....Egy ilyen beavatkozás pláne kettő - sosem egyszerű és az a vacak tölcsér meg egyenesen őrjítő - de hát aminek lenni kell, annak lenni kell. Szurkolok, hogy a hátralévő napokat valahogy - ha nehezen is - de kibírjátok. Talán bizonyos problémák ezután megoldódnak.
VálaszTörlésReméljük, hogy lassan Lui sem fog Chinoban vetélytársat látni, a műtét óta egyetlen összezördülés sem volt, persze tudjuk, hogy ez még csak a gallér és a tölcsér visszatartó ereje... Még 5 nap, és lekerülhet a gallér, akkor mindannyian fellélegezhetünk! :-)
Törlés