11. 27. hétfő

Bizony, sok idő kimaradt, de az inas, (és az idegei) felmondták a szolgálatot. … Az egész a több, mint egy héttel ezelőtti péntekkel indult, amikor a Rezidancia áramellátása „rakoncátlankodni” kezdett, teljesen szabálytalan időközönként lekapcsolt az automata… hol 5 perc múlva, hol 3 óra múlva… természetesen először a személyzet minden működő áramfogyasztót kihúzott, (Cukifrászt nem lehetett, ő Duracellel működik), de ez nem hozta meg a sikert. Jött az első mester, aztán egy idő múlva tanácstalanul elment. Nem füstölt, nem égett se gép, se vezeték, se semmi, csak időnként kikapcsolt az automata. Zilált idegzetű inasom nem volt hajlandó nekiülni a diktálmányozásnak, mondván, amikor néha ötpercenként kell visszakapcsolni a gépet, ő nem tudja felvenni az összeköttetést velem elmélyültebb információcsere ügyében. Kicsit meg tudtam érteni…
Szombaton Perec gazdijai kölcsönkérték Maját, így ő nem ráncigálta G. megtépázódott önbecsülését, inkább az ott élő macskákat kergette az őrületbe, Perec egy darabig felvette a ritmust, végül azonban a takaró alatt keresett egy kis nyugságot, a kétlábúak meg falkában rohangásztak a vendég után, azt lesve, éppen mit szándékozik „megvizsgálni”… Szóval kölcsönösen lefárasztották egymást, mindenki jól szórakozott, főleg a kis ideiglenesünk.
Mikor sötétben hazaért, már ő is elpilledt.
A vasárnap heverészéssel telt el, hétfőn jöttek a Szolgáltató emberei, kicserélték a villanyórát és a főbiztosítékot, de nem változott semmi, mint ahogy azt előre meg is jósolták.
A következő mester csak szerdára ígérkezett, addig a személyzet rezignáltan kapcsolgatta fel az időről időre leváltó biztosítékot.
Minket ez egyáltalán nem zavart, csak a kétlábújaink fújták és szívták erősebben a levegőt, a vén inasom néha cifrábbat is elengedett, ami nála ritkaság…
Szerda estefelé jött a következő mester, műszerrel mért, nem talált semmit… amikor elmenetelkor kilépett a folyosóra, újra megszűnt az áram. Nosza, leszerelte az ott lévő mozgásérzékelős lámpát, B. amúgyis problémázott az állandó bekapcsolásán az utóbbi időben.
Ekkor gondoltam, hogy közbe kell lépnem, nem bírtam már nézni a kétlábúak teszetoszaságát. Mindenkit kitereltem az udvarra, G.-t leültettem a székébe, - kellemes este volt - és koncentráltam, erősen koncentráltam!
Egy villanás, égy pukkanás, és végleg elment az áram, úgy, hogy már vissza se lehetett kapcsolni!
De az inas látta a vaksi szemével, honnan jött a felvillanás, már csak Z.-t, a barátot kellett riasztani, aki azonnal jött, és egy fogóval elcsípte az ominózus vezetéket.
Egyből lett világosság a lakás kétharmad részén, de a többit hosszabbítókkal ideiglenesen megoldották. Másnap a személyzet elkezdte keresni az előző esti villanás pontos helyét… B. vésett is, sehol semmi…. de a kétharmad működött! Megsúgom, persze, hogy nem találtak semmit… ÉN villantottam! Nem nézhettem tovább vén inasom emésztődését a saját tehetetlensége miatt, közbe kellett lépnem… Mindig mondogatja, hogy „régen” „ezeket” segítség nélkül megoldotta… amit hiszek is, meg nem is… én már ilyen vaksin, bicebócán vettem az alkalmazásomba…
Z. tegnapelőtt, - szombaton – reggel érkezett újra, akkurátusan nekiállt a megoldásnak, mivel mindannyian kivettük a részünket a segítésből, sikerült az egész ház áramellátását visszaállítania, csak a garázs, és a kis bungi van kikötve, mert a zárlat pontos helyét még mindig nem találták meg… De legalább a Rezidencia működik!!!
Szombat délelőtt olyan ragyogó idő volt, hogy G. mondta is: február végén jöjjön a tavasz, addig ennél rosszabb ne legyen!
Maját ismét kölcsön vitték Perecék, a szokásos módon élvezettel fárasztott le mindenkit, legalább mi is tudtunk egy kicsit csendespihizni. Délután vissza is hozták, mert végre vendégeket vártunk! Marci és Zsófi jöttek, már régen jártak nálunk, megint felpakolva érkeztek.
Ropit, csipszet rágtunk, almalevet, vörösbort ittunk, a fejükön táncoltunk, igazán kellemesen töltöttük az időt!
Maja sem akart a jóból kimaradni, asztalon, ágyon száguldozott keresztül, hogy mindenhez és mindenkihez hozzáférjen. Kár, hogy elmentek, igaz, mi a végén csak bóbiskolva hallgattuk a beszélgetést, de a ropiszacsi zörgésére mindig felélénkültünk!
Tegnap Maja megkapta a veszettség elleni szérumot, Kata azt is újságolta, hogy gazdijelölt várakozik rá. G. szerint szinte már tökéletes kiskutya lett a Cukifrászból, a benti kábelezést beszüntette, általában akkor is szól, ha a „folyó ügyeit” kell intéznie… Az, hogy mindenbe belekóstol, hogy szétcincálja G. paplanát is, ha ő mellette alszik, és mikor felébred, azt hiszi „tollasbálban” van… hát úgy látszik, ez is a „rendeskiskutyasághoz” tartozik…
B. egyik nap leszedte a fáról az éves kaki termést. Nem kell félreérteni, nem mi aggatjuk fára a magunkét, ezt a kakit úgy is hívják: datolyaszilva, és Lui tavaly egy híján lelegelte ez egészet. Most B. megelőzte, 15 darabot sikerült szüretelnie. Vizslát!

Maja a kanapénkon "dolgozik"...

... a vendéget is "támadja"...

... bezzeg a szuri után megszeppenve ücsörög! :-)

kis kéjenc...

Vendéglátok...

A kakifa

Kaki termés

11. 05. vasárnap

Már három napja próbálom folytatni a Diktálmányt, de az inas nem fogékony rá… azt makogja, hogy 5-10 percekre nem áll le pötyögni, és hosszabb távon nem ér rá velem foglalkozni! És mindezt Majára fogja, akivel szinte egész nap eljátszom, tehát lefoglalom, nem tudom mi dolga még vele G.-nek. Az, hogy összegyűjtjük a kiszáradt csigahéjat, kavicsot, a Lui által kiköpdösött szilvamagot, mindenféle lehullott száradó levelet, tobozt, ágakat, komposztból csórt citromhéjat, és mindezeket általában a kis Terrorbogyó rágja/szopogatja/nyeli le/el, nem tudom, miért izgatja a kétlábút? Az is igaz, hogy minket kizavarva néha megpróbál egy kis nyugsághoz jutni, de akkor mi ugatunk, sírunk, hisztizünk, visszamegyünk kéretlenül, tehát jobb, ha a társaságunkban ücsörög, és elfelejti a gépet.
A múlt hét szombatján ismét nagy felfordulás volt nálunk! Már kora reggel jött a Festő, akit a háziterroristánk kedves wellcome ajándékként némi kábelekkel fogadott, frissiben potyogtatta a lábtörlőre, tehát a személyzetnek nem volt ideje az eltakarításra, és a Festőnek mindjárt korareggel nagy szerencséje lett!.... Majdnem…, mert utolsó pillanatban B. figyelmeztette, hogy inkább ugorja át a húszkilós festékesvödörrel, a szerszámaival… Elegáns mozdulattal libbent át a szerencséje felett…
Eztán mi rövid úton ki lettünk zsuppolva a megszokott helyünkről, kóvályogtunk ide-oda az udvaron, hiába volt aránylag szép az idő, mi bent akartunk lenni az események sűrűjében! B. még az emeleti tiltott termet is a rendelkezésünkre bocsátotta, de akkor valahogy az sem csábított bennünket. Tessék-lássék ücsörögtünk egy darabig a felcipelt ágyunkon, de nem volt jó, na! Nehezen, de kibírtuk! Igaz a mestert el kellett rekeszteni tőlünk, talán zokon vette az állandó ellenőrzési kényszerünket… de hát mégiscsak a mi budoárunk, nem hagyhatjuk, hogy elfuserálja! Délután már megnyugodtunk, nem lett elrontva, a visszatologatás után estére végre elfoglalhattuk a megszokott helyen a megszokott ágyacskánkat… nagyon kimerítő nap volt!
Másnap délután jött Nojcsi, most találkozott először a Cukifrásszal! (G. hívja így néha, mert a terrorbogyót” unja már) A Pöttyöspocak (3. név) nem hazudtolta meg magát, nyomult, mintha ír farkas mérettel áldotta volna meg a jó sors… Mivel az elején kint voltunk, Nojcsi ízelítőt kapott a hiperaktivitásból, kereste ő is az on/off gombot, de hiába.
Szerettünk volna mi is Barátosnénk keze ügyébe férkőzni, ezért néha jó kis birkózás alakult ki… egyszerűbb lenne, ha legközelebbre több csápot növesztene, vagy a lábaival is megtanulna simizni… akkor még egy idis jöhetne negyediknek… Szerencsére a Terrorgombóc kábelfektetési bemutatót nem tartott előtte, megúsztunk egy blamázst.
Kedden reggel, csak hogy ne legyen nyugis a nap, Maja elkezdett köhögni… Lui éppenhogy abbahagyta, erre a másik elkezdi… Nem értem, de remélem az arisztokrata vérem megkímél az ilyen pórias kehesedéstől. Délután Kata már gyógyszert is hozott, a személyzet el is kezdte a tüdejét apránként kiköpni akaró játszótársam kezelését, de az első éjszaka nem hozott látványos javulást. A Cukifrászt nem nagyon izgatta az éjjeli csendháborítás, G.-t annál inkább, mert a „kis beteget” maga mellett tartotta továbbra is a szobánk biztonsága érdekében.
Lassan azért javulgat, mára már csak egy-két köhintés maradt, igaz, a gyógyszer is elfogyott.
Pénteken Domi jött Krisztivel, aki nem bírta ki „az ő Majája” nélkül. Amikor G. említette neki, hogy csak egy szavába kerül, és máris viheti, azért rögtön eszébe jutott Cukibogyó náluk vendégeskedése, mikoris, - mint minden vendégnek, - kétszer örültek: az elején, meg a végén! Szóval Kriszti továbbra is inkább látogatni jön Foltospocakot, G. nem tudta neki lepasszolni. Ennek én viszont kifejezetten örülök, mert mióta itt van, mindenki szerint előnyére változott az alakom, kezdek Luihoz karcsúsodni!
Tegnap G. már meg akarta dicsérni Terrorbogyót, épp egy hete, hogy utoljára - a Festőnek – eregetett kábeleket, de aztán, mintha eszébe jutott volna az egy hetes”üzemszünet”, három darab kis kolbászkával lepte meg B.-t, annak nagy örömére…. És ezt ma is kisajtolta magából…
G. időközben megtanult alvajárni, szerencséjére éjjel már csak kétszer küldi ki a friss levegőre az ágypartnerét. Azt hiszem, most „röviden” ennyi…! Vizslát!

Hogy Lui is szerepeljen...

Denagyonszereti... :-)

"Mászol le onnan rögtön...!"

"Cukibogyó..."