11. 27. hétfő
Bizony, sok idő kimaradt, de az inas, (és az idegei) felmondták a szolgálatot. … Az egész a több, mint egy héttel ezelőtti péntekkel indult, amikor a Rezidancia áramellátása „rakoncátlankodni” kezdett, teljesen szabálytalan időközönként lekapcsolt az automata… hol 5 perc múlva, hol 3 óra múlva… természetesen először a személyzet minden működő áramfogyasztót kihúzott, (Cukifrászt nem lehetett, ő Duracellel működik), de ez nem hozta meg a sikert. Jött az első mester, aztán egy idő múlva tanácstalanul elment. Nem füstölt, nem égett se gép, se vezeték, se semmi, csak időnként kikapcsolt az automata. Zilált idegzetű inasom nem volt hajlandó nekiülni a diktálmányozásnak, mondván, amikor néha ötpercenként kell visszakapcsolni a gépet, ő nem tudja felvenni az összeköttetést velem elmélyültebb információcsere ügyében. Kicsit meg tudtam érteni…
Szombaton Perec gazdijai kölcsönkérték Maját, így ő nem ráncigálta G. megtépázódott önbecsülését, inkább az ott élő macskákat kergette az őrületbe, Perec egy darabig felvette a ritmust, végül azonban a takaró alatt keresett egy kis nyugságot, a kétlábúak meg falkában rohangásztak a vendég után, azt lesve, éppen mit szándékozik „megvizsgálni”… Szóval kölcsönösen lefárasztották egymást, mindenki jól szórakozott, főleg a kis ideiglenesünk.
Mikor sötétben hazaért, már ő is elpilledt.
A vasárnap heverészéssel telt el, hétfőn jöttek a Szolgáltató emberei, kicserélték a villanyórát és a főbiztosítékot, de nem változott semmi, mint ahogy azt előre meg is jósolták.
A következő mester csak szerdára ígérkezett, addig a személyzet rezignáltan kapcsolgatta fel az időről időre leváltó biztosítékot.
Minket ez egyáltalán nem zavart, csak a kétlábújaink fújták és szívták erősebben a levegőt, a vén inasom néha cifrábbat is elengedett, ami nála ritkaság…
Szerda estefelé jött a következő mester, műszerrel mért, nem talált semmit… amikor elmenetelkor kilépett a folyosóra, újra megszűnt az áram. Nosza, leszerelte az ott lévő mozgásérzékelős lámpát, B. amúgyis problémázott az állandó bekapcsolásán az utóbbi időben.
Ekkor gondoltam, hogy közbe kell lépnem, nem bírtam már nézni a kétlábúak teszetoszaságát. Mindenkit kitereltem az udvarra, G.-t leültettem a székébe, - kellemes este volt - és koncentráltam, erősen koncentráltam!
Egy villanás, égy pukkanás, és végleg elment az áram, úgy, hogy már vissza se lehetett kapcsolni!
De az inas látta a vaksi szemével, honnan jött a felvillanás, már csak Z.-t, a barátot kellett riasztani, aki azonnal jött, és egy fogóval elcsípte az ominózus vezetéket.
Egyből lett világosság a lakás kétharmad részén, de a többit hosszabbítókkal ideiglenesen megoldották. Másnap a személyzet elkezdte keresni az előző esti villanás pontos helyét… B. vésett is, sehol semmi…. de a kétharmad működött! Megsúgom, persze, hogy nem találtak semmit… ÉN villantottam! Nem nézhettem tovább vén inasom emésztődését a saját tehetetlensége miatt, közbe kellett lépnem… Mindig mondogatja, hogy „régen” „ezeket” segítség nélkül megoldotta… amit hiszek is, meg nem is… én már ilyen vaksin, bicebócán vettem az alkalmazásomba…
Z. tegnapelőtt, - szombaton – reggel érkezett újra, akkurátusan nekiállt a megoldásnak, mivel mindannyian kivettük a részünket a segítésből, sikerült az egész ház áramellátását visszaállítania, csak a garázs, és a kis bungi van kikötve, mert a zárlat pontos helyét még mindig nem találták meg… De legalább a Rezidencia működik!!!
Szombat délelőtt olyan ragyogó idő volt, hogy G. mondta is: február végén jöjjön a tavasz, addig ennél rosszabb ne legyen!
Maját ismét kölcsön vitték Perecék, a szokásos módon élvezettel fárasztott le mindenkit, legalább mi is tudtunk egy kicsit csendespihizni. Délután vissza is hozták, mert végre vendégeket vártunk! Marci és Zsófi jöttek, már régen jártak nálunk, megint felpakolva érkeztek.
Ropit, csipszet rágtunk, almalevet, vörösbort ittunk, a fejükön táncoltunk, igazán kellemesen töltöttük az időt!
Maja sem akart a jóból kimaradni, asztalon, ágyon száguldozott keresztül, hogy mindenhez és mindenkihez hozzáférjen. Kár, hogy elmentek, igaz, mi a végén csak bóbiskolva hallgattuk a beszélgetést, de a ropiszacsi zörgésére mindig felélénkültünk!
Tegnap Maja megkapta a veszettség elleni szérumot, Kata azt is újságolta, hogy gazdijelölt várakozik rá. G. szerint szinte már tökéletes kiskutya lett a Cukifrászból, a benti kábelezést beszüntette, általában akkor is szól, ha a „folyó ügyeit” kell intéznie… Az, hogy mindenbe belekóstol, hogy szétcincálja G. paplanát is, ha ő mellette alszik, és mikor felébred, azt hiszi „tollasbálban” van… hát úgy látszik, ez is a „rendeskiskutyasághoz” tartozik…
B. egyik nap leszedte a fáról az éves kaki termést. Nem kell félreérteni, nem mi aggatjuk fára a magunkét, ezt a kakit úgy is hívják: datolyaszilva, és Lui tavaly egy híján lelegelte ez egészet. Most B. megelőzte, 15 darabot sikerült szüretelnie. Vizslát!
Szombaton Perec gazdijai kölcsönkérték Maját, így ő nem ráncigálta G. megtépázódott önbecsülését, inkább az ott élő macskákat kergette az őrületbe, Perec egy darabig felvette a ritmust, végül azonban a takaró alatt keresett egy kis nyugságot, a kétlábúak meg falkában rohangásztak a vendég után, azt lesve, éppen mit szándékozik „megvizsgálni”… Szóval kölcsönösen lefárasztották egymást, mindenki jól szórakozott, főleg a kis ideiglenesünk.
Mikor sötétben hazaért, már ő is elpilledt.
A vasárnap heverészéssel telt el, hétfőn jöttek a Szolgáltató emberei, kicserélték a villanyórát és a főbiztosítékot, de nem változott semmi, mint ahogy azt előre meg is jósolták.
A következő mester csak szerdára ígérkezett, addig a személyzet rezignáltan kapcsolgatta fel az időről időre leváltó biztosítékot.
Minket ez egyáltalán nem zavart, csak a kétlábújaink fújták és szívták erősebben a levegőt, a vén inasom néha cifrábbat is elengedett, ami nála ritkaság…
Szerda estefelé jött a következő mester, műszerrel mért, nem talált semmit… amikor elmenetelkor kilépett a folyosóra, újra megszűnt az áram. Nosza, leszerelte az ott lévő mozgásérzékelős lámpát, B. amúgyis problémázott az állandó bekapcsolásán az utóbbi időben.
Ekkor gondoltam, hogy közbe kell lépnem, nem bírtam már nézni a kétlábúak teszetoszaságát. Mindenkit kitereltem az udvarra, G.-t leültettem a székébe, - kellemes este volt - és koncentráltam, erősen koncentráltam!
Egy villanás, égy pukkanás, és végleg elment az áram, úgy, hogy már vissza se lehetett kapcsolni!
De az inas látta a vaksi szemével, honnan jött a felvillanás, már csak Z.-t, a barátot kellett riasztani, aki azonnal jött, és egy fogóval elcsípte az ominózus vezetéket.
Egyből lett világosság a lakás kétharmad részén, de a többit hosszabbítókkal ideiglenesen megoldották. Másnap a személyzet elkezdte keresni az előző esti villanás pontos helyét… B. vésett is, sehol semmi…. de a kétharmad működött! Megsúgom, persze, hogy nem találtak semmit… ÉN villantottam! Nem nézhettem tovább vén inasom emésztődését a saját tehetetlensége miatt, közbe kellett lépnem… Mindig mondogatja, hogy „régen” „ezeket” segítség nélkül megoldotta… amit hiszek is, meg nem is… én már ilyen vaksin, bicebócán vettem az alkalmazásomba…
Z. tegnapelőtt, - szombaton – reggel érkezett újra, akkurátusan nekiállt a megoldásnak, mivel mindannyian kivettük a részünket a segítésből, sikerült az egész ház áramellátását visszaállítania, csak a garázs, és a kis bungi van kikötve, mert a zárlat pontos helyét még mindig nem találták meg… De legalább a Rezidencia működik!!!
Szombat délelőtt olyan ragyogó idő volt, hogy G. mondta is: február végén jöjjön a tavasz, addig ennél rosszabb ne legyen!
Maját ismét kölcsön vitték Perecék, a szokásos módon élvezettel fárasztott le mindenkit, legalább mi is tudtunk egy kicsit csendespihizni. Délután vissza is hozták, mert végre vendégeket vártunk! Marci és Zsófi jöttek, már régen jártak nálunk, megint felpakolva érkeztek.
Ropit, csipszet rágtunk, almalevet, vörösbort ittunk, a fejükön táncoltunk, igazán kellemesen töltöttük az időt!
Maja sem akart a jóból kimaradni, asztalon, ágyon száguldozott keresztül, hogy mindenhez és mindenkihez hozzáférjen. Kár, hogy elmentek, igaz, mi a végén csak bóbiskolva hallgattuk a beszélgetést, de a ropiszacsi zörgésére mindig felélénkültünk!
Tegnap Maja megkapta a veszettség elleni szérumot, Kata azt is újságolta, hogy gazdijelölt várakozik rá. G. szerint szinte már tökéletes kiskutya lett a Cukifrászból, a benti kábelezést beszüntette, általában akkor is szól, ha a „folyó ügyeit” kell intéznie… Az, hogy mindenbe belekóstol, hogy szétcincálja G. paplanát is, ha ő mellette alszik, és mikor felébred, azt hiszi „tollasbálban” van… hát úgy látszik, ez is a „rendeskiskutyasághoz” tartozik…
B. egyik nap leszedte a fáról az éves kaki termést. Nem kell félreérteni, nem mi aggatjuk fára a magunkét, ezt a kakit úgy is hívják: datolyaszilva, és Lui tavaly egy híján lelegelte ez egészet. Most B. megelőzte, 15 darabot sikerült szüretelnie. Vizslát!
 |
| Maja a kanapénkon "dolgozik"... |
 |
| ... a vendéget is "támadja"... |
 |
| ... bezzeg a szuri után megszeppenve ücsörög! :-) |
 |
| kis kéjenc... |
 |
| Vendéglátok... |
 |
| A kakifa |
 |
| Kaki termés |
Na, megnyugodtam...Átok kellemetlen az elektromos hiba egy lakásban - tudom, magam is kínlódtam egy fél napig......... Azért csak fél napig, mert akkor jött az egyik kedves rokonom, akinek első dolga volt megnézni a biztosítékokat. És hát láss csodát, 3 is le volt kapcsolódva. Csak felkattintotta és tádámmmm....volt áram. A dolgok néha ilyen egyszerűek. Azonban ami nálatok volt, hát, nem irigylem az alattvalókat...
VálaszTörlésKíváncsian várom az kis eszementnek lesz-e már végre gazdája - valahogy amíg ott lakik nem nagyon akaródzik nekem a látogatás. Elegen vagytok nekem ti ketten is.
Pihenjetek most, és hagyjátok az öreg inast is nyugton.