Nagyberki Zsarolta vakkantásai

09. 14. hétfő

A múlt héten, alighogy az inas feltette az oldalamra Gombi fotóját, Perec kétlábújai azonnal bejelentkeztek „babasimogatni”!

Elgondolkoztam, mi lenne, ha – a többi arisztokratához hasonlóan – én is némi belépődíjat szednék a Rezidencia látogatóitól… Ha az angol királynő se szégyelli…

És ott még simogatnivaló sincs, hacsak az ajtó előtt posztoló piros kabátos, medvekucsmás őrszobor nem… Nálunk ilyesmi nincs, de az inast beöltöztetném vizslás pólóba, vizslás arcmaszkba, vizslás bézbólsapkába, és a kezébe puska helyett nádpálcát adnék… Vajon elég attraktív lenne? Mindenesetre legalább valami hasznát is venném!

Szóval jött Perec, hozta Marcsit és Krisztit. Persze az első negyedórában nem fértek az apróságokhoz, előbb át kellett esniük az üdvözlésünkön! Aztán amikor végre ölbe kaphatták Gombit és Csipkét, és kedvükre cserélgethették őket egymás között, már csak Szeder nyomulásával kellett megküzdeniük, aki nem fogta fel, hogy most nem ő a szenzáció, pedig erre Perec is többször figyelmeztette…
Aztán, mikor kielégítették simiző-vágyukat, és belátták, hogy nem vihetik magukkal további dögönyözésre a terrorgombócot, hazamentek vacsorázni…

Gombi, ahogy sejtettük, az inas ágyában alszik éjjel. Az álnok azzal az indokkal veszi minden este maga mellé, hogy így jobban tud figyelni rá, nehogy bent menjen ki… Mivel a vénember néhányszor császkálni indul alvás helyett, ilyenkor felnyalábolja a törpét, és pár percre kirakja a teraszra. És, valljuk be, ez a projekt eddig bejött, se kicsi-, se nagydolog nem történt eddig a Rezidencia belterületén! Persze más lesz, ha beköszönt az esős ősz…
Mert most nyár van, igazi hőség! Tegnap a vizslás csoport szeptemberi randiján voltunk Szederrel!
Úgy kezdődött, hogy fél órával indulás előtt G. előszedte a „menetfelszerelésünket”. Ekkor Szeder megőrült!

Úgy is mondhatnám, hogy „beénekelt” a találkozóra…
Csak akkor hallgatott el, amikor autóba szállhatott.
Luit ezúttal is itthon hagytuk a két törpével, G. erősen remélte, hogy okos lesz, és nem tesz kárt bennük, bármennyire is provokálják. Nem is annyira Csipike, inkább Gombi a provokatőr, és míg én egy morrantással elintézem az ilyesmit, Lui, ha megelégeli a piszkálódást, látványos és hatásos oktatásba kezd, aminek hangos nyüszítés a vége. Legtöbbször nincs „külsérelem”, de akadt már vércsepp egy-egy fülecskén…
Szóval elindultunk, a batárban Szeder nagyjából visszafogta magát, koncentrált a „fellépésre”. Hirdre érve, amint lehetősége nyílt, kirobbant a kocsiból, berobbant a strandra, és kevés szünetet tartva elkezdte 3 órás koncertjét! Mindenkit üdvözölt, aki ez idő alatt 6 kilométeres körzetben a látóterébe került, se két-, se négylábú nem úszta meg a rajongását.
B. próbálta kordában tartani, és egészen elfáradt a végére…
Mi, többiek, nagyon kulturáltan viselkedtünk, szerencsére kajában se volt hiány, hála kísérőink felkészültségének!
Elég sokan voltunk, 14-en, a kezdeti zsizsegés után mindegyikünk megtalálta a partnerét, elfoglaltságát, a fiatalok pedig bemutatót tartottak a „vizslarohanás” nevezetű tantárgyból!

A vége felé én is kocogtam néhány kört, számban egy röfögő malaccal, amit bőszen nyüstöltem, miután végre megkaparintottam! Nem is adtam sokáig senkinek!
Élveztem a délutánt a személyzettel együtt!
Hazaérve nyugalom fogadott bennünket, Lui okos volt, Gombi pedig nagyon várta pótmamáját, Szedert, sötétedésig gyúrták egymást…