Nagyberki Zsarolta vakkantásai

04. 17.

Bejelentkezem, mert még a végén mindenki elfeledkezik rólam ebben a nagy sonkafalásban, kívül-belül locsolkodásban…
Az is igaz, hogy nem sok említésre érdemes történt velünk szerdáig. Általában szép idő volt, napsütésben szántottuk a megmaradt gyepet, Luit kergetve száguldoztam a maradék fűcsomókon, amiket elővigyázatosságból, esetlegesen elrontott gyomrunk gyógyítgatása céljából kímélünk egy ideig. A némelykori változatosságot a szomszéd négylábú felbukkanása jelentette a kert alsó sarkában, ilyenkor legott ahhoz a félméternyi kerítéshez száguldottunk, ahol láthattuk, és közösen ordítottuk le az agyamentet, hogy vegye már észre magát, és közelebb ne merjen jönni, mert apránként ráncigáljuk át a rácson keresztbelenyelés céljából… Ő az, akihez az elején Lui átszökött, és B.-nek kellett érte menni, mert nem hagyták abba az önfeledt hancúrt. Ha a csokitesó még átférne, lehet most is így tenne, de így – rácson keresztül – véresen komolyan gondoljuk a felkoncolást! Ilyenkor G. beint a nádpálcával, mert amit dödög, azt ugye nem hallhatjuk a hangzavarban, és akkor mi tessék-lássék majdnem azonnal visszafutunk, megmutatjuk magunkat, aztán usgyi vissza acsarkodni!
Szerdán azonban nagy örömünkre jött Éva, végre volt kit alaposan körbeüdvözölnünk! Nem volt éppen jó idő, bent tartottuk az örömködést. G. nem csinált fotókat, amit meg is értek, mert hiába nyomjuk el lelkesedéssel budoárom kopott enteriőrjét, azért csak látszik az, majd a nyári felújítás után újra szégyenkezés nélkül tehetem közzé a belső termeimben készült audenciális képeket is! De fotók nélkül is elhiheti mindenki, hogy üdvözlési szokásaink jottányit sem változtak, vehemens szeretetünk nyálas puszibombái telibe találtak, és szeretett Évánk kissé nedvesen, de vizslaenergiánkkal alaposan feltöltve tért honába. A rövid idő alatt megtudtuk azt is, hogy Csoki, Lui tesója társat kap, mégpedig az én egyik fiatalabb húgom lesz a pajtása! Nagyon előkelő birodalom van Csokiéknál is kialakulóban, és Évát ismerve a kiszolgáló-személyzetről is csak szuperlatívuszokban lehet vakkantanom!
A vakkantásról jut eszembe, hogy Lui mostanában egyre elszántabban adja tudtára a városnak és a világnak, - „Urbi et Orbi” – hogy éppen egyedül van az udvaron, és az óhaja az, hogy mindenki özönöljön ki a szórakoztatására! Én már nem veszem mindig komolyan, elvégre kanapézni is kell egy arisztokratának, de az inas ilyenkor általában kiszáguld, és a szomszédok nyugalmának védelmében megkéri a saját hangjába szerelmes óbégatót, hogy legyen oly kedves befejezni a csendháborítást! G. azt is beígérte már a hőstenornak, hogy valami ultrahangos izét tesz a nyakára, ha továbbra is unaloműzőnek használja egyáltalán nem lágy patakcsörgedezést idéző hangját…
Pénteken is volt esemény, kora délután meglátogatott bennünket Zsófi és Marci! Hát, mondhatom, elfáradtunk, mire a magunk számára is kielégítően teljesítettük az őket megillető protokollt! Nagyon sok puszit kellett kiosztanunk, már csak azért is, hogy megköszönjük az ajándékba hozott nagy doboz fogtisztítót. A kétlábúak szerint ezeknek a rudacskáknak valami bűvös erejük lehet, mert sokat mondok, ha öt másodpercet töltenek a fogaink körül… persze lehet, hogy éjjel visszamásznak szorgoskodni… Marci rendes gyerek, nem csalódtam benne, minden ropit és sajtos tallért becsületesen elharmadolt velünk! Zsófi pedig lassan olyan nekünk, mint Éva, ezt láthatjátok is, mert az inas kattintgatott néhányat, és amit a szigorú cenzúra nem tiltott le, azt közzé is teszi. Nagyon jól szórakoztunk, össze se kellett vesznünk, mindegyikünkre jutott egy odaadó, engedelmes vendég! Amikor hazaindultak, az ajtón keresztül észrevettük Zsófiék munkáltatóját, Abbie-t, a Westit. Meglehetősen hangosan invitáltuk egy kis ismerkedésre, ám nem állt kötélnek.. illetve stílszerűen póráznak… no, majd talán legközelebb!
És eztán beköszöntött a Húsvét is, amiből nekünk csak főtt tojás jutott, a sonka kínálgatásáról valahogy elfeledkeztek az alkalmazottak, meggyőződésük, hogy nekünk az nem való, elég, ha körbeszimatoljuk a konyhát… Van még mit idomítani rajtuk, elismerem…
Ma jöttek locsolók is B.-hez, de mivel egyik sem az én Kedves Népemhez tartozik, botor elvárás lett volna, ha lesem a kétlábú agyacskájukból kipattanó - előkelőségem megloccsintására késztető - szikrát! Vizslát!

Esküszöm, előtte Lui hátsójának a közelébe se jártam...! :-)

Szeretem Zsófit!

Egy kis futkosásra hívjuk Marcit...

A fogpucoló hadsereg...

Elfáradtam!