Nagyberki Zsarolta vakkantásai

04. 26.

Na, megint egy csomó nap eltelt, és nem értem rá, hogy idekeveredjek, amikor meg itt voltam, az inasnak volt sürgősebb dolga az Én Diktálmányomnál! … Kezd nagyon elkanászodni!
Múlt hét csütörtökön volt a harmadik szülinapom! 
A Fészen rengeteg kedves, aranyos, bűbájos köszöntőt kaptam, mindegyikre külön-külön, címeres köszönőlevélben akartam válaszolni, de ezt az óhajomat a lusta íródeákom kerek-perec visszautasította! Így csak egy-egy köszönömöt írathattam vele a gratulációkhoz… Itt is le kell diktálnom, mennyire hálás vagyok Kedves Népem, hogy uralkodótok szülinapjáról nem feledkeztetek meg! Ígérem, ezután is tehetségem szerint gondosan őrködök jólétetek felett! 
G. mostanában valahogy „elnagyolja” a munkáját…. A szülinapomra is odalökött valami rágcsát, na, jó, aztán kreált egy általa „májkrémes almatortának” nevezett förmedvényt, gyorsan el akartam tüntetni, ne is lássam, de ő még kattintgatott, mintha ezzel büszkélkedni lehetne! Testvériesen osztoznom kellett rajta Luival is, - neki igazán nem volt semmije, csak a nagy szája, - pedig az egész nyamvadékkal egyedül se kellett volna sokat birkóznom… 
 Másnap végre jobb idő lett, és ennek megfelelően a kedvünk is kivirágzott! Annál is inkább, mert Perec jött Domival, és végre jó nagy rohangászósat játszottunk! Mindhárman! A kétlábúak is kint ültek, - kicsit fázósan, - így ők is élvezhették felhőtlen örömünket! (Szó szerint, mert az ég is kéklett… néha… ) 
Miután elmentek, jött Reni, aki próbálni hozta a készülő ünnepi nyakörvemet! Hát mondjátok meg, kihez jár a nyakék-készítő próbálni? Hát hozzám, a hercegnőhöz, meg talán a brit uralkodónőhöz…. na, így vagyunk mi ketten Böskével a Világon! Két igazi arisztokrata! 
A nyakörv nagyon szép G. szerint, én ugyan nem látom, amikor rajtam van, de hiszek neki. Azóta el is készült, mát várom, hogy megkapjam, és Luival kipróbáljuk, mit bír az a híres ejtőernyőzsinór! 
 Később befutott Mnéni is, csak az én kedvemért tért be a rezidenciára, és mivel most nem hozott semmit, állítólag nem is akartunk a fején ugrálni… Azért egy kis rágnivalőt juttatott a nyelvünk alá az itthoni készletből, nehogy megorroljunk rá! Azt mondta, ezután nem is hoz többé semmit, mert akkor szépen, nyugodtan tudunk viselkedni…. Rossz következtetés! A plüsskutyáknak nem kell vinni semmit! Nekünk igenis kell, minden, és abból is minél több, csak ehető legyen!
Azóta a péntek óta ismét unalmasabban csordogálnak a napok, egyre többet voltunk kint, és mindig nagy a boldogság,amikor G, is köztünk van, néha úgy kell kicibálni a géptől - mostanában állítólag nagyon elfoglalt. Ám, ha sikerül, viháncolva robogunk előtte, és menten nekiesünk egymásnak, - persze csak játékosan, - ez mindig hatásos, azonnal széles jókedvre derül!
Valami régóta van már a levegőben, ha igaz ismét találkozunk a hétvégén néhány haverral, de ezen túl is érzünk némi izgalmas jövendőt…. Vendégeket, de ez még titok! Remélem nem kell miattuk megfürödni…. G. rendelt egy „kemping zuhanyt”, hogy nyáron majd azzal mossa le a festéket Lui szőréről, mert amikor a kétlábúak őt simizik, a végén mindig feketéllik a tenyerük… Még életünkben nem voltunk tisztaságilag megferedőzve, talán nem olyan fájdalmas procedúra… Ezt is Lui miatt kell elviselnem… Majd csak túl leszünk ezen is, de odébb van ez még, mert most hideg és eső jön… érzem…. Vizslát!

                                               

Májkrémes almatorta...

Ez meg mi a szösz???

Lássuk csak, ehető e?

Megkóstolom, Lui inkább elalszik... Hát tényleg nem nagy valami...