05. 28.

Na, eddig tartott, amíg az inasnak szabadságot adtam, nem kényszerítettem a semmiből habot verni. De most már eltelt egy hét a múlt szombati piknik óta, és hiába keres kifogásokat, a Diktálmányommal is foglalkoznia kell, mielőtt mindent elfelejtek…
Mivel a vizsla-találkozónk előtt tényleg semmi említésre méltó nem történt, - és ha igen, akkor kiment a buksimból, - a múlt szombattól kezdem…
A vén inas persze ismét túlaggódta magát az időjárás miatt, igaz, hogy a kétlábú időjósok sem voltak a helyzet magaslatán, mert szinte óráról órára változtatták a jövendölést: hol napsütést, hol felhőszakadást vizionáltak, végre rájöhetnének, ha az Égiek akarnák, hamar kitelne a becsületük.
„Persze” engem nem kérdeztek, én pontos és részletes előrejelzést vakkantok, ha kíváncsiak a valóra… ám nem „Isten fizess”-re, hanem egy kis töpiért cserében!
Mindenesetre, amíg el nem indultunk, meleg volt, napsütés… az inas is lengére vette a figurát, évtizedes rövidgatyókájában mászott be a hercegnői batárba, szerinte mi, arisztokraták is hónapról-hónapra kevesebb veszekedés árán huppanunk a hátsó ülésre, noha ezt a sofőr erősen cáfolja…
Nem mondom, a hámok felrakásától kialakult bennünk némi kis utazási láz, ezt értik félre „egyes” alkalmazottak, ám alapjában véve kulturáltan sikerült elindulnunk, és útközben is csak félig fojtottuk meg B.-t a torkára szorított biztonsági övvel. 
Végre odaértünk, mire a vén inas „télvégi” színű virgácsait villogtatva utánunk cammogott, mi már túl voltunk Katicáék köszöntésén, amit persze nálunk nem lehet megúszni igazi „nyakába-borulás” nélkül. B. elment Brunoékért, mi pedig Bolygóval lestük a bejáratot a többiekre várva. Hamarosan jött a „Bakonyai Trojka”, már messziről hallottuk a törpéjük Lüszi utáni sivítását!  Tehát Lüszi, Lea és Lex is megérkeztek, Mayával és a két apróddal együtt! Aztán sorban jöttek a többiek: Csenge, a maga 12 évével, jókedvével és nagy masnijával (Igazán csinos volt). Bruno is befutott, aki először vett részt a pikniken, és minden előző híresztelés ellenére nagyon is érdeklődő volt a csapatunk iránt. Töpisnénink is megérkezett, biztosak lehettünk benne, már nem fogunk éhen halni, annál is inkább, mert Csengéék is készültek némi virsli-adománnyal. A kétlábúaknak Bruno Zitája hozott pogácsát, amiből sajnos csak pár falatot sikerült megszereznünk. 
Mivel az idő nem melegedett tovább, nem kellett tunyán a személyzet mellett hervadoznunk, ismerkedhettünk, bandázhattunk kedvünkre. Eper, a már múltkor megismert, és G. által yorkinak vélt apróság is megjelent, rutinosan mozgott közöttünk, némileg csodálkoztam is, milyen bátram sertepertél, mert a yorkik és gazdáik általában nem várják meg, amíg körbeismerkedjük őket. (De Eperke, és a kétlábúja nem visítozott, hanem természetesen viselkedett… Estére, - amikor hivatalosan is felvettem a vizslás csoportunkba, - ki is derült az ok - Eperke nem yorki, hanem szálkásszőrű nyulász tacskó, tehát valódi vadászeb, mint mi! Ezúton is elnézést kérek tőle vaksi inasom nevében.) 
Sajnos a Trojka és kétlábújaik idő előtt hazamentek, mert Lex nyűgös volt a fájós foga miatt, pedig Lüszi most is – már másodszor – kifogástalanul viselkedett, Leát pedig Bruno vette pártfogásába, igaz, ha ezt Lex észreveszi, kitör belőle a háremőr. Bruno kicsit később így is pórul járt, Lui egy hirtelen jött féltékenységi rohamában kicsipkézte a fülét, szerencsére nem történt nagyobb baj, de elég bunkó módon viselkedett, mintha nem is arisztokrata környezetben élt volna eddig. Később megérkezett Csoki, Lui tesója is, futkorásztunk, labdáztunk, (még én is!), a svábtesó meg lerázva magáról a szidást, elment idegen csajokat hajkurászni…
Aztán lassan eljött a záróra, hazafuvaroztattattuk magunkat, vacsiztunk… és többre már nem emlékszem…
Az elmúlt hét is nagyon „unalmasan” telt, sokat viháncoltunk kint, Lui a gyíkaszatban egyre ügyesebb, én pedig rákaptam a labdázásra! Már nem csak meghámozom a teniszlabdát, de utána is szaladok, sőt, még vissza is hozom párszor - jó egy kis örömöt szerezni az inasnak.
Pénteken jött Éva, aki a pikniken reklamálta, hogy nem fogadtuk akkora ovációval, mint szoktuk… Persze, hogy nem, hiszen ott volt Csoki, nem akartuk féltékennyé tenni… most azonban bepótoltuk az elmulasztottakat. Mivel közben megérkezett Perec is Domival, Évát aránylag simán elengedtük, ám előtte megígértettük vele, hogy a közelgő költözés idejére Csoki idejöhet egy kicsit bandázni! Ezután Pereccel játszottunk, csatakos nyakkal távozott később…
Itt be is rekesztettem volna a Diktálmányt, ha nem lett volna a szombat este…
De volt…
Már este 8 óra múlott, készültünk szenderülni, amikor egyszercsak Lui felpattant, és vitustáncba kezdett a parkettán… olyan vicces volt… Az inas pár pillanat múlva furcsállni kezdte, mert igaz ugyan, hogy a csokihavernek már akadt gondja a parkettel, - ezért is van egy darab szőnyeg leterítve, - de ilyent még sose csinált. Amikor G. felsegítette az ágyra, Lui mintha csuklott volna, olyan hirtelen izomrángások futottak rajta keresztül, aztán szaladni akart, de teljesen szétesett a mozgása, erősen zihált, nyálzott, közben én az ágyra parancsolódtam, a kétlábúak pedig – közben B. is leérkezett, - megpróbálták Luit megnyugtatni. G. az ügyeletet hívta, ők éppen műtétre készültek, mondták Szekszárdon, vagy Dunaföldváron is van ügyelet… G. hívta a kijáró ügyeletet, szerencsére a doki felvette, mondta, ezért nem kell kijönnie, egy óra múlva valaki menjen receptért, addigra visszaér vidékről, biztos epilepszia…
Közben G. írt a kedves - Fészen ismerős - dokinak, M.-nek, aki szerencsére észrevette az üzenetet, és megnyugtatta, tanácsokkal látta el a szétesőfélben levő inast. Eltelt tíz perc - negyed óra, Lui lassan kezdett megnyugodni, a rángások abbamaradtak, a lélegzése is normalizálódott, és mire B. visszatért a kiváltott gyógyszerrel, már ismét olyan volt, mint régen. Gyógyszert ezért nem kapott, éjjel már semmi baj nem jött vissza, és szerencsére azóta is éppoly töketlenül rohangászik – a szó valós és átvitt értelmében egyaránt, - mint tegnap estig… Jövő héten irány a doki….
Vizslát!

Lüszivel

Lui

Csenge

Lea

Eperke

Bruno és a Kisgazdi

Virsliosztás van! 

Töpisnénimmel...

Bolygó

Csoki és Lui, a két tesó...

Mindenkit lecsekkolunk!!! :-)

05. 09.

Pénteken szinte ki se dugtuk az orrunkat… egész nap esett, Perec se jött, csak Dominak örülhettünk…
Másnap délelőtt már látszott a javulás, nekiálltunk a lassan száradó udvaron a dorbézolásnak, és közben fél szemmel lestük az inas szokatlan ténykedését… Letörölgette a székeket, párnákat hordott ki, és folyamatosan magyarázta, hogy aznap rendesen kell viselkedni! Nem tudtuk mi ütött belé, előző nap villámcsapás nem érte, reggel a gyógyszereit is bevette, tehát csak a készülődő meglepetés zavarhatta össze annyira, hogy alapvető jólneveltségünkben kételkedjen… A meglepetés pedig tagadhatatlanul készülődött, mert most nem a gépnél kucorgott, hanem azt kikapcsolva szinte az egész délelőttöt velünk töltötte! Kezdtünk mi is izgulni, a harangszó után nem csendespihiztünk, majd megszólalt a csengő, és elkezdődött a félórás extázisunk! Maya jött, ritka vendég, pár perc alatt lesegítettük épségben a lépcsőn, éppen elkezdtük volna komolyabban üdvözölni, amikor újra csengettek, hallottuk, hogy többen is érkeztek, - már nem volt nyitott a folyosó, így előbb Nojcsit próbáltuk átcibálni az üvegen keresztül a teraszra, majd a kilépő Erikát és Zsuzsát tomboltuk körül! Bevallom, nem tudtuk kihez kapjunk először, egyszerre ennyi hódolóhoz még én se vagyok hozzászokva! Lui igyekezett mindegyik kétlábúnak az első nyelvespusziját átnyújtani, nem emlékszem, talán én is félretettem kissé közmondásos tartózkodásomat, lehetetlen lett volna higgadtan örömködni ennyi kedves vizslaimádó érkezésének! Még csak az elején tartottunk a csókolózásnak, nyakbaugrálásnak, véletlen orrbaverésnek, üdvözlő szertartásunk minden velejárójának, amikor egyszercsak… ÁRULÁS, felháborító SKANDALLUM történt!!! Felkerekedtek, és itt hagytak bennünket, itt hagyták a rezidenciát!!! És még az inas is velük ment! Hiába üvöltöttünk utánuk, egyedül maradtunk, bambán néztünk egymásra Luival. Még az ilyenkor szokásos búcsúcsontot is figyelmen kívül hagytuk! Ez felségsértés, ennél kisebb dolgokért is nyakaztak már le kétlábút, gondolkodni kezdtem a méltó büntetésen… Aztán megjött B., vacsit adott, kicsit vigasztalódtunk, és nemsokára előkerült a hűtlen, távollétében felkoncolásra ítélt inas is! És örültünk neki… Neki kicsit, de a vele érkező Zsuzsának és Erikának annál jobban… Nem tehetünk róla, nem tudunk kibújni a vizslaságunkból, félretettük a sértődöttséget, és elkezdődött az igazi hepening! (Tudom, hogy kellene hivatalosan diktálni ezt a szót, de magyar vizsla lévén, ahogy vakkantom, úgy diktálom, és punktum!)
Most már végre nyugodtan, szisztematikusan beoszthattuk az örömködést! Igaz, hogy B. elment, de a vendégekkel G. kint ücsörgött, és mi megoszthattuk velük a belőlünk áradó szeretetet. Most igazán „interaktív” volt mindenki, világháló sem kellett hozzá! Lui közben kipécézte Zsuzsa székét, és ahogy esténként engem szokott elküldeni a helyemről, tőle is „elkönyörögte”, majd büszkén odatelepedett, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a kerti szék párnáján ücsörögjön vendégeink között! Ez Lui…. B. szerint pofátlan, G. szerint „csak” élelmes…. Nekem ilyen sose jutna eszembe, én mindig figyelmes, udvarias vagyok, társamat kölyökkorában bizonyára az asztal körül kergették, ha nem volt elég pofátlan… Közben megtudtuk, hogy a kétlábúak a délutánt a bakonyai falka körében töltötték, elmondásukból és a fotókból ítélve meglehetősen vidáman. Ott főleg Lüszi produkálta magát, látszik, a svábcsokik mindenhol egyformák… Igyekeztünk mi is felvenni a versenyt az ottani hárommal, „ólinkluzív –fulexkluzív” kiszolgálásban részesítettük a hölgyeket, masszíroztunk, sminkeltünk, és közben hidratáltunk, a legnemesebb bőrradírral – saját becses nyelvünkkel - kedveskedtünk, (persze ügyeltünk a higiéniára is: emlékezetem szerint előtte sem sz@rt, se egymás hátsóját nem nyaltuk a „radírral”). Remélem meg voltak elégedve a hosszúra nyúlt kényeztetéssel! Mert bizony hosszabb időt vett igénybe a VIP szolgáltatás, néha elvonultunk pihenni, majd besötétedés után budoáromban folytattuk, B. is megérkezett a színházból, - a második felét látta is az előadásnak… (így jár aki elkésik). Fél éjfélig tartott a traccsparti, Akkor még kimentünk megnézni, vendégeink hogyan füstölik el az aznapi utolsót, majd álomba zuhantunk. Reggel az aggódó inas korán felvert bennünket, ám mire a lányokkal találkoztunk, mi már túl voltunk napi első étkezésünkön. Nyugodtan koncentrálhattunk a kétlábúak reggelijére! Az inasnak kezdett pörkölődni a szőre, (ezt szakállnak hívja), aztán alatta a bőre is, állítólag a mi viselkedésünk miatt… Szó, mi szó, amikor csak a személyzet eszik, mi csak ücsörgünk körülöttük az utolsó falatra várva, legfeljebb némi cipőfűző eregetéssel elűzve a várakozás perceit, de most, amikor négy helyről is vártuk a leeső falatzuhatagot, kicsit megkergültünk. Aztán testületileg kivonultunk a még csöpögő külső világba, de ha a kétlábúakat nem zavarta a verőfény hiánya, hát minket se! Szerettük volna ott kezdeni, ahol tegnap befejeztük, ám a kissé vizes praclijaink kapaszkodása nem váltott ki osztatlan sikert. Luit se engedték fel a párnára, a puszta műanyag már nem felelt meg neki… „Sic transit gloria mundi”… (Igy múlik el a világ dicsősége…)
Ennek ellenére sem sértődött meg, és délig együtt hallgattuk a kétlábúakat, amikor is G. „Lesül a bőr a képemről” körítésével végigasszisztáltuk az ebédet is. Nem győztünk betelni a vendégeinkkel! Lankadatlanul kaptuk az igényelt simiket, a szeretetet, töpi is került még, (Az irigy inas azóta azt vacsorál, pedig a személyzet is kapott ajándékokat, G. mégis MINDIG rájár a mienkre!) Aztán sajnos eltelt az idő, előbb Erika búcsúzott, nemsokára Zsuzsa is elment…. Nagyon boldog hétvégét töltöttünk együtt a vendégeinkkel, elhalmoztak bennünket a szeretetükkel, és mi is igyekeztünk nem adósok maradni.
Alighogy kiürült a ház, az inas bosszantására kisütött a nap. Tényleg kár, hogy elkésett a verőfény, mindannyian jobban élveztük volna a felhőtlenséget, de mi így is boldogok voltunk! Felhőtlenül!
Megkaptuk a vacsinkat, és összekucorodva álmodhattunk az elmúlt hétvégéről… De jó is lenne minden hónapban… egyik hétvégén Vizsla-Piknik, másikon vendégjárás! A vén inas is megfiatalodott! Legalább egy hetet! Most - kedd este is - vidáman kuncog… s közben zabálja a Mi töpink utolsó morzsáit! Vizslát!

Öt vizslaimádó... :-)

Luival...

Lui megkaparintja a széket...

Igaz, hogy vizes a tappancsom, de azért jövöööök....

Tudunk mi szépen ülni is...

Ott a töpiiiii!!!

05. 03.

Pénteken ismét Perec és Domi jött, még kellemes időben futkorászhattunk kint, kisbarátném már teljesen elfogadta Luit, megszokta, hogy állandóan beszél, ha izgatott, legfeljebb rászól, hogy fogja már be a töpilesőjét, ha nagy a ricsaj.
Szombaton lett volna a piknikünk, de az inas elhalasztotta, mert az időjósok nagyon hűvöset ígértek…. hát, tényleg nem volt meleg, még a napsütésben sem… Bolygó nem figyelte a kiírást, és odaautózott, de „persze” egyik csoporttaggal sem találkozott… Új haverokkal vigasztalódott, megosztozott velük a töpin is, na, amikor ezt megtudtam, kicsit eléheztem magam… =D
Vasárnap délben jött Reni, - Udvari Nyakékkészítőm, - és elhozta az ünneplős nyakörveket, ezúton is hercegnői hálám a sok melóért, kedvességért!
Az inasok szerint jól áll, és másnap ki is próbálhattam, mert végre eljött a vizsla-piknik ideje! Délelőtt még B. betelepítette a tavacskába az aranyhalaimat. Előtte szerette volna megmérni a víz hőmérsékletét, nehogy a majdani tólakók sokkot kapjanak, de ez nem sikerült… Lui abbahagyta a gyíkvadászatot, és a vödör fölött koncentrálva többször is végigszámolta mind a nyolc halacskát, közben azon gondolkodott, melyiket pecázza ki egy átváltoztató cuppantásra… G. azonban erősen őrizte a tartót, ezért a csokitesó felhagyott kreatív halászati próbálkozásaival, és inkább a tartály mellé telepedett…. Ám arra volt ideje, hogy B.-t megelőzve ellenőrizze, mit is mutat a hőmérő…. senki más már nem tudta meg, mert a fogaival számolta össze a Celsiusokat… Jól le lett szidva, de rutinosan beszaladt az ajtóig, onnan leste, mikor csillapodik a személyzet vihara. A műszernek annyi, ám neki szokás szerint kutya baja nem történt!
B. közben megsétáltatta a villanybirkát, mert nagyon nő a fű, és mi ellenőriztük, hogy hagy e néhány falat orvosságot.
Kora délután aztán előkerültek a „piknikes-hámok”, és elkapott az utazási láz! Begyűrődtünk a lassan nagykorú járgányba, és indulás! Bolygóék már vártak ránk, örültünk, hogy ismét el tudtak jönni! Amíg mindhárman egyre csak a bejárat felé tekintgettünk, egyszercsak valahonnan a fű alól előkerült Bolygó szombati pajtása Eper, aki yorki létére nem zavartatta magát közöttünk, - igaz, a gazdija sem kapdosta ölbe a „vérvizslák” láttán – és nagy örömmel szippantotta be a közben előkerülő töpit és pattogatott-kukoricát. Aztán tényleg sorban jöttek a többiek, Lea, Lüszi és Lex, Majd Csibész is megérkezett, akivel már régen találkoztunk. A fiúk kicsit morgolódtak, de hamarosan abbahagyták, amikor észrevették az új bandatag – Lisa – érkezését, aki majdnem olyan szép, mint én! Szerencsére ő német vizsi, tehát nem zavart, hogy az inasom is megcsodálta. Lexnek is leesett tőle az álla, mert a labdavisszahozatalnál eszébe se jutott beelőzni, holott előtte ő volt a falkánkban a „jani”! Mindenki Lüszi megváltozott viselkedésén csodálkozott, a hárpiasága odamaradt valahol, nem akart senki idegent megrendszabályozni, nagy nyugalom volt a réten! Rohangászgattunk, szimatoltunk, ismerkedtünk, begyűjtöttük a hódolók simogatásait, majd mikor kezdtünk elpilledni, lassan mindenki elindult hazafelé… Mi maradtunk a végére, még szerencse, mert utolsó pillanatban futott be Hailey és Sonic, velük a futin csak az első piknikek valamelyikén találkoztunk, bár Sonic kölyökkorában a rezidencián is megfordult.
Hazaérve, a vacsi kivégzése után pihenni dőltünk, és még a Töpisnéni bejelentkezésekor se üvöltöttük szét az inassal való beszélgetésüket… pedig ezt – ha elég éberek vagyunk, szokás szerint minden bizonnyal megtesszük!.
Tegnap és ma már csak a megszokott órarendet követjük: sűrűn ellenőrizzük a kertet, Lui számolja a gyíkokat, lesi a halakat, én pedig a nyakát ráncigálva csábítom egy kis böllenkedésre, ha elunom a simibegyűjtést, és a kötélrángatást. Hétvégén valami meglepetés készül, az inasból öröm sugárzik. Majd meglátjuk, addig is Vizslát!

Ünneplős nyakékben...

Köszönjük Reninek, az Udvari Nyakék-készítőnek!

Bolygóval...

Bolygóval lessük a bejáratot...

Jön a tööööpiiiiii!

A strucchúsos nasi sem megvetendő!

Jövünk, megyünk... :-)

Lui, Lisa és Csibész

Lisával

Labdavadászat

ÉN!

Előtérben a "Bakonyai Falka"!