08. 23. szerda

Mióta múlt vasárnap Lia máshová költözött, nagy a csend meg a nyugalom. B. szerint nem is kell ezt megzavarni, így mi is lábujjhegyen ricsajoztunk, amúgy is még meleg volt, ismét csak reggel-este volt mozgásra alkalmas az idő.
G. a hét közepén segítségkérő posztot vett észre Lia fotóival, utána is kérdezett, hát… még nem megnyugtató a helyzete. Mivel egyelőre Masni, - a vendégvizsi – érkezését várjuk, a személyzet szerint az utánkövetésnél többet a Rezidencia nem tud tenni, de ez a helyzet pár napon belül változhat.
Csütörtökön végre vendégek érkeztek, kétlábúak, de hárman! Zsófiék jöttek egy röpke simogatásra, és visszahozták a Hubának kölcsönadott felfújható gallért, amit ők csak „fánk”-nak hívtak. Kék fánk…. meg nem is ehető… (Lui még Chinon kipróbálta). És még töpit se hoztak! Állítólag az inas azt mondta, hogy le vagyunk tiltva „dietetikailag”. (Úgy gondolom, ismét itt az ideje egy kis önállósodásnak…. Kár, hogy töpifát nem találunk a kertben, de úgyis jön az ültetés ideje, ásunk egypár gödröt… nehogy má’ szilvára, körtére, almára kelljen mindig fanyalodnunk…)
Nem is értem, Zsófiék miért nem a következő napon jöttek, holott pénteken egy szülinapi vizsla, - Mandula – költözött az életükbe. Nagyon várom már, hogy megismerhessem az ottani falkának az uralkodóit, mert a személyzettel nagyon meg voltunk elégedve, Zsófi, Gyöngyi és Krisztián nem hagyta abba a simiosztást, szerintük jó, hogy csak ketten voltunk, mindegyikükre jutott pár pillanat „pihegő”.
Másnap Domi jött Pereccel a szokásos órácskára, de a koradélutáni melegben csak kerülgettük egymást, nem volt sok játék.
A hétvégén végre lehűlt, éjjel volt egy kis vihar is, szerencsére csak délig kellett intimtornázni, addigra elállt az eső. Mert ugye, mi esőben nem megyünk ki, bárhogy is unszol az inas, nagyon vigyázunk a tisztaságra, nem akarunk sarat behozni…
Szofiról jó híreket, fotót kaptam, nagyon élvezi az új gazdik társaságát, szerencsére ő jó helyre került!
Ma újra itt volt Perec délelőtt, próbáltam vele egy kis nyakfogósat játszani, de csak addig jutottam, hpogy alaposan összenyálazzam. Inkább a gazdiján, Marcsin csoportosultunk, ő már nagyon régen volt nálunk, igy kijárt neki az extra üdvözlés.
Észrevettük, hogy a tavacskában megszaporodtak az aranyhalaim, Luival próbálkozunk őket a partról összeszámolni, de nagyon gyorsak, B.-nek kemény feladat lesz majd kihalászni a társaságot.
Hosszabb lére is ereszthettem volna, de egy vizslának ez nem szokása… ha lesz valami, bővebb leszek! Vizslát!

A segítségkérő poszt Lia fotóival...

Szofi vigyorog, mert otthonra talált! 

Mandula és Huba

08. 14. hétfő

Na, akkor szombattól a folytatás…
Lia megint korán ébresztette a rezidenciát, szerencsére már nem volt hőség, rögtön kinti játékkal kezdtünk, amibe igyekezett bekapcsolódni. Közben az inas az időjósokat faggatta a gépen, mára terveztem a Pikniket, és szerencsére nem volt ellenvetése. Az elején még arra gondoltam, hogy strandolni hívom a csoportot, de drágállottam a belépőmet, és azzal se biztattak, hogy elég hely lesz az előkelő társaságunknak, így maradt a jól bevált futi.
Kezdett erősen melegedni, a hőmérő nem a beígért 24-et mutatta már, de bizakodva intettem nyugira a mindig aggodalmaskodó öreg inasomat.
A délelőtt hamar eltelt, nemsokára készülődtünk. Előkerültek a „bűvös” hámok, bennem is tudatosult végre, hogy IGAZÁN MEGYÜNK!!!
Hozzánk képest flegma nyugalommal készülődtünk, csak Lia nem tudta mi ez a „fojtott” izgalom. Ő nem jöhetett velünk, sőt. az udvarra is ki lett csukva, nehogy bánatában hisztizni kezdjen, és szétcincálja az ágyunkat. Elváláskor kapott egy műcsontot, amivel egy darabig elbíbelődhetett, mi pedig csendben, lábujjhegyen beszálltunk a hercegnői öreg batárba.
Most is hiányoltam a rangomat is megillető légkondit, de nem tettem szóvá, az út elviselhetőbb volt, mint legutóbb. Odaérve alig bírtuk kivárni, amíg B. kipakol bennünket, a kellékeket, és végre rohanvást üdvözölhettük Bolygóékat, mert persze Katicáék már ott voltak, legalább volt kiknek a nyakába ugranunk!
Alig helyezkedtünk el, megérkezett a Bakonyai Falka is, a szokásos „udvari bolondokkal, és Mayával, aki azt hiszi, ő vezeti a falkát. (Pedig csak az autót….. ) …. Ám Lüszit nem láttam sehol. Helyette egy töpszli ugrándozott Lex és Lea társaságában. Első pillantásra látszott, nagyon otthon érzi magát közöttük, meg akartam ismerni én is a kis mitugrászt, aki kislány, és a Lencsi nevet birtokolja…. még nem hallgat rá, de „rajta van” a projekten.
Megjött Csenge is, akin nem látszik a tizenkét év, aztán végre Nojcsi is befutott, igaz, most nem töpit hozott, de így is örültünk neki.
Jött Maja és Frédi a kísérőkkel, köztük a legifjabb vizslaimádóval, aki még csak hordozóból bámészkodott a Vizslás Világra.
Beindult a közös szimatolás, játék, Lex elvolt a labdával, Lui új lányok után csalinkázott, Bolygó a trónjára feltelepedve kommentálta az eseményeket. Előkerült a töpi, a jutifalat, senki nem maradt éhen, és veszekedés sem volt, még a miniegér se lett kituszkolva az ácsingózó csoportból. Hailey, és Sonic is beállított, már rég találkoztunk velük, pedig ők valódi „tiszteletbeli vizsik”.
A szél feltámadt, aq kétlábúaknak sem volt melegük, nekünk végre jólesett a mozgás. Mindannyian nagyon okosan viselkedtünk, balhé sem volt, a kívülállókat se zargattuk meg, így kétlábújainknak se támadt gyomoridege…
Lassan eljött a záróra, - meg a vacsiidő, - hazafelé indultunk. A ház előtt még ki se kellett szállnunk, hogy meghalljuk Lia sírdogálását. Attól tartok, nála csak a szomszédaink örültek jobban a megérkezésünknek. Bár, velük szerencsénk van, nagyon toleránsak, és Fülest is itt látták meg és fogadták örökbe, amikor egy napig itt állomásozott.
Gyorsan kajáltunk, - mert abból sosem elég, - aztán kárpótlásként Liával játszottunk egy kicsit, majd elfáradva heveredtünk bele az éjszakába.
Másnap vasárnap, idő kellett, míg összeszedtem magam. Végre tudtam Liával a kedvenc nyakfogós játékomat játszani! Ez mindig úgy kezdődik, hogy nagyon finoman nyakon ragadom, morgok tessék-lássék, aztán üldözőbe vesz, és azzal végződik, hogy lefekszem, ő körbeugrál, én meg a földön „harcolok”! Ez egy nagyon intellektuális játék, eddig csak Zarával, és Pereccel sikerült maradéktalanul kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, de majdnem minden, nálunk megforduló lánynak megtanítottam. A fiúkat nem érdekli, Luit is csak néha tudom rávenni, hogy ezt is játssza velem, ne csak a rohangászósdi, rongyrázós, labdaincselkedős játékait…
Aztán délután váratlan „villámcsapás”: Lia elmegy …. Egy idishez megy, akinél a gazdisodásig marathat…. Mert nálunk csak augusztus végéig maradhatott volna, és G. nem akarta megkockáztatni, hogy akkor kelljen másik ideiglenes befogadóhoz költöznie…. Ezt a pár napot talán könnyebben elfelejti…
Most, hogy találkoztam Lencsivel, azon töprengek, hogy a rezidencián elférne még egy ilyen kis vidám „vakarék”, de lehet, nem jó ötlet… sok a lépcső, és B. megértésének is van határa… Rá nagy szükségünk van, rá lehet bízni a kakiszedést is! És naccerű ideiglenes befogadót neveltem belőle, bármennyire is berzenkedik minden egyes alkalommal!
Ma már kettecskén „unatkozunk”, de minden egyes elkövetkező nap tartogathat valami meglepetést! Vizslát!
U.i. Felpakoltatok pár fotót a piknikről a kétszázegynéhányból, talán érdekel valakit…

Viszlát Lia! Jó, és örökös Gazdit kíván a Rezidencia! 

Töpiosztés

Lencsi "ágál"

Bolygó

Nojcsival

Xsengével

Lui hódit... :-)

Ott is vakard meg...

A legifjabb Vizslaimádó Anyukájával és Leával

Maja Frédivel

Lex

... látod, ez a jobb lábad, ezzel kell pacsit adni...

"Idegenrendészet"... :-)

Nojcsi osztogat...

Várakozunk...

Lui "jáccik" ...

Lui és Sonic

08. 11. péntek

Jócskán elmaradtam a diktálmányozással, de abban a hőségben semmilyen egyszerű földi halandó nem képes kemény szellemi munkára (se!), hát még én, aki pedig mindig odaadóan ténykedtem Kedves Népem boldogulásáért, tehát ez az édes gond is mindig a vállamat nyomja! Ezt a Diktálmányt kicsit vissza kellett dátumoznom, mert az öreg inas is csak most – vasárnap - hajlandó eddig elhanyagolt munkájával törődni. Igaz, a hónap elejéről nincs sok diktálnivalóm… Hőség hőség hátán! Körülbelül reggel 9-ig tudott az inas kint lenni velünk, de akkor már mi is bekívánkoztunk, és szuszogva, lihegve, pihegve, szunyálva és unatkozva vártuk az estét. Persze a hűtőmatracokat változatlanul visszautasítottuk, nehogymá’ egy vén alkalmazott mondja meg, hogy mi a jó nekünk! G. a gép előtt kókadozott, mi pedig erre-arra, aztán helyet cseréltünk Luival… A vége felé, amikor bent is 28,5 fokot mutatott a hőmérő, már nagyon elegünk volt! Éjszaka sem sokat aludtunk, sűrűn kimentünk megnézni, hogy „le van-e hűlve már!?” Hát, nem volt…. Este azért kicibáltuk G.-t egy kis futkározásra, akkor már csak 32 volt. No, ő nem futosgált, csak lerogyott a kerti foteljába, és tátott szájjal bámulta, hogy mire vagyunk képesek abban a melegben vagy félóráig.
Volt, amikor intenzíven segítettünk a kétlábúinknak is a szaharai nyár elviselésében, mert alkalomadtán kifeküdtünk 5 percre napozni is akkor, amikor 36 fok volt árnyékban, ezt pedig B. elhűlve konstatálta, tehát biztos neki is jólesett. 
G. -nek agyára ment a hőség, a felforrt búrájában kifőtt egy nagyon primitív gondolat … a mi kárunkra… Ehhez tudni kell, hogy amikor a Szomszéd megjelenik a maga területén, köszönni szokott az inasnak, amire ő „Jónapot Kívánok”-kal válaszol, és erre mi is rohanunk üdvözölni néhány vakkantás erejéig. 
Nos, a félkegyelmű inasom a legváratlanabb pillanatokban jónapotkivánokozott, mi pedig mindent elhajítva rohantunk, a terasz végébe üdvözlésre… Aztán akkor is megcsinálta, amikor épp B. megérkezésének örültünk, így akkor is le „KELLETT” robognunk a lépcsőn köszönteni a seholsincs Szomszédot! Érdekes, hogy ezt B. is kiváló mulatságnak tartotta, és már ketten jónapotkivánokoztak. A mi lelkesedésünk egyre jobban lanyhult, és talán az alkalmazottak is elszégyellték magukat, lassan abbamaradt a sorozatos átverés…”Tegnap” délelőtt telefonhívás jött Anikótól, - aki Szofit beprotezsálta hozzánk, - és elmondta, hogy Pécstől nem messze az utcáról befogtak két kamasz kutyust, most egy kocsiban vannak, és nem tudják hova tenni őket. G. még vacillált, - tartva B. reakciójától, - de én közbevakkantottam: ”Jöhetnek!”. Hamarosan P. Kati be is állított a két árvával, (Mi persze megint el voltunk zárva), és egyenként becipelte a fiú-lány testvérpárt. Nagyon meg voltak rémülve szegények, rögtön a kert legtávolabbi részébe húzódtak, - szerencsére ott árnyék volt, - és roppant „félelmetesen”, mindent megugatva védték egymást és a kis területet. Persze amikor végre kiszabadultunk, egyből mentünk megnézni, mi ez az éktelen ugatás a területünkön…. G. szerint nagyon okosak voltunk, (úgy látszik, minden alkalommal le kell esni nála a tantusznak…) de hát mi alapból azok vagyunk! Szóval csak csendben szemléltük a félelemből „merészkedő” fiatalságot, majd ott hagytuk őket, és visszahúzódtunk a rezidencia hűvösebb termeibe. Közben a személyzet egyre sikeresebben kezdett ismerkedni a jövevényekkel, később, amint felbátorodva már a tóig is elmerészkedtek, mi is megjelentünk a Szinen. Estefelé már szépen el voltunk egymással, épp egy határozottabb bandás játékba kezdtünk volna, amikor jött az újabb hívás, hogy a fiúcska gaz6disodott, mindjárt jönnek is érte! Mi ismét „becsukódtunk”, Érkezett …… és ölbe kapták a sötétbarna fiúcskát, és elvitték… Másnap megtudtam, hogy a Mázli nevet kapta, de ez első éjjelt végigsírta, pedig igazán jó helyre került. A mi kislánykánk nem vinnyogott, este, amikor bevonultunk aludni, ő nem jött velünk, inkább el volt kint egyedül. Csak hajnali négykor vonul be, amikor Luival egészségügyi körsétán vettünk részt. Negyed óra múlva a szőnyegre kiengedte a folyadékot, - nem volt ideje rá egész éjjel, - G. újra kirakta reggelig, aminek elérkeztét jó kakas módjára jelezte is. Eztán örömében pisilt egyet az inasnak, aztán B.-nek a konyhakőre, és G. hozzáillő néven kezdte szólítgatni. „Akikörbepisiliakétlábút” lett a neve! Én rögtön jeleztem, hogy itt az én nevemnél hosszabbat nem kaphat senki, és különben is, mire ezt kimondják, elfárad a nyelvük, az AkikörbepisiLIAkétlábút helyett a rövidített Lia lett a mindennapi megszólítása. Persze még csak a „gyere ide” a varázsszó…
A péntek az ismerkedéssel telt el, Lia egyből felugrott az ágyunkra, és elkezdte tanulni tőlünk az előkelőséget! Mindent megeszik, nem válogat, mint Szofi nemrég. Kapott bolhairtót, majd Domi jött, és sikeresen megfürdette.
Este már velünk vonult be aludni, és a folyadékürítéssel sem volt semmi probléma, mindent a saját lábán vitt ki!
Most azonban félbehagyom a Diktálmányt, a tegnapi napot és a Vizsla-Pikniket majd holnap fogom elmesélni! Vizslát!

Mázli

Lia és Mázli lesi a halaimat... :-)

Mázli hasonlít Luira...

Négyesben...

Lia