Jócskán elmaradtam a diktálmányozással, de abban a hőségben semmilyen egyszerű földi halandó nem képes kemény szellemi munkára (se!), hát még én, aki pedig mindig odaadóan ténykedtem Kedves Népem boldogulásáért, tehát ez az édes gond is mindig a vállamat nyomja! Ezt a Diktálmányt kicsit vissza kellett dátumoznom, mert az öreg inas is csak most – vasárnap - hajlandó eddig elhanyagolt munkájával törődni. Igaz, a hónap elejéről nincs sok diktálnivalóm… Hőség hőség hátán! Körülbelül reggel 9-ig tudott az inas kint lenni velünk, de akkor már mi is bekívánkoztunk, és szuszogva, lihegve, pihegve, szunyálva és unatkozva vártuk az estét. Persze a hűtőmatracokat változatlanul visszautasítottuk, nehogymá’ egy vén alkalmazott mondja meg, hogy mi a jó nekünk! G. a gép előtt kókadozott, mi pedig erre-arra, aztán helyet cseréltünk Luival… A vége felé, amikor bent is 28,5 fokot mutatott a hőmérő, már nagyon elegünk volt! Éjszaka sem sokat aludtunk, sűrűn kimentünk megnézni, hogy „le van-e hűlve már!?” Hát, nem volt…. Este azért kicibáltuk G.-t egy kis futkározásra, akkor már csak 32 volt. No, ő nem futosgált, csak lerogyott a kerti foteljába, és tátott szájjal bámulta, hogy mire vagyunk képesek abban a melegben vagy félóráig.
Volt, amikor intenzíven segítettünk a kétlábúinknak is a szaharai nyár elviselésében, mert alkalomadtán kifeküdtünk 5 percre napozni is akkor, amikor 36 fok volt árnyékban, ezt pedig B. elhűlve konstatálta, tehát biztos neki is jólesett.
G. -nek agyára ment a hőség, a felforrt búrájában kifőtt egy nagyon primitív gondolat … a mi kárunkra… Ehhez tudni kell, hogy amikor a Szomszéd megjelenik a maga területén, köszönni szokott az inasnak, amire ő „Jónapot Kívánok”-kal válaszol, és erre mi is rohanunk üdvözölni néhány vakkantás erejéig.
Nos, a félkegyelmű inasom a legváratlanabb pillanatokban jónapotkivánokozott, mi pedig mindent elhajítva rohantunk, a terasz végébe üdvözlésre… Aztán akkor is megcsinálta, amikor épp B. megérkezésének örültünk, így akkor is le „KELLETT” robognunk a lépcsőn köszönteni a seholsincs Szomszédot! Érdekes, hogy ezt B. is kiváló mulatságnak tartotta, és már ketten jónapotkivánokoztak. A mi lelkesedésünk egyre jobban lanyhult, és talán az alkalmazottak is elszégyellték magukat, lassan abbamaradt a sorozatos átverés…”Tegnap” délelőtt telefonhívás jött Anikótól, - aki Szofit beprotezsálta hozzánk, - és elmondta, hogy Pécstől nem messze az utcáról befogtak két kamasz kutyust, most egy kocsiban vannak, és nem tudják hova tenni őket. G. még vacillált, - tartva B. reakciójától, - de én közbevakkantottam: ”Jöhetnek!”. Hamarosan P. Kati be is állított a két árvával, (Mi persze megint el voltunk zárva), és egyenként becipelte a fiú-lány testvérpárt. Nagyon meg voltak rémülve szegények, rögtön a kert legtávolabbi részébe húzódtak, - szerencsére ott árnyék volt, - és roppant „félelmetesen”, mindent megugatva védték egymást és a kis területet. Persze amikor végre kiszabadultunk, egyből mentünk megnézni, mi ez az éktelen ugatás a területünkön…. G. szerint nagyon okosak voltunk, (úgy látszik, minden alkalommal le kell esni nála a tantusznak…) de hát mi alapból azok vagyunk! Szóval csak csendben szemléltük a félelemből „merészkedő” fiatalságot, majd ott hagytuk őket, és visszahúzódtunk a rezidencia hűvösebb termeibe. Közben a személyzet egyre sikeresebben kezdett ismerkedni a jövevényekkel, később, amint felbátorodva már a tóig is elmerészkedtek, mi is megjelentünk a Szinen. Estefelé már szépen el voltunk egymással, épp egy határozottabb bandás játékba kezdtünk volna, amikor jött az újabb hívás, hogy a fiúcska gaz6disodott, mindjárt jönnek is érte! Mi ismét „becsukódtunk”, Érkezett …… és ölbe kapták a sötétbarna fiúcskát, és elvitték… Másnap megtudtam, hogy a Mázli nevet kapta, de ez első éjjelt végigsírta, pedig igazán jó helyre került. A mi kislánykánk nem vinnyogott, este, amikor bevonultunk aludni, ő nem jött velünk, inkább el volt kint egyedül. Csak hajnali négykor vonul be, amikor Luival egészségügyi körsétán vettünk részt. Negyed óra múlva a szőnyegre kiengedte a folyadékot, - nem volt ideje rá egész éjjel, - G. újra kirakta reggelig, aminek elérkeztét jó kakas módjára jelezte is. Eztán örömében pisilt egyet az inasnak, aztán B.-nek a konyhakőre, és G. hozzáillő néven kezdte szólítgatni. „Akikörbepisiliakétlábút” lett a neve! Én rögtön jeleztem, hogy itt az én nevemnél hosszabbat nem kaphat senki, és különben is, mire ezt kimondják, elfárad a nyelvük, az AkikörbepisiLIAkétlábút helyett a rövidített Lia lett a mindennapi megszólítása. Persze még csak a „gyere ide” a varázsszó…
A péntek az ismerkedéssel telt el, Lia egyből felugrott az ágyunkra, és elkezdte tanulni tőlünk az előkelőséget! Mindent megeszik, nem válogat, mint Szofi nemrég. Kapott bolhairtót, majd Domi jött, és sikeresen megfürdette.
Este már velünk vonult be aludni, és a folyadékürítéssel sem volt semmi probléma, mindent a saját lábán vitt ki!
Most azonban félbehagyom a Diktálmányt, a tegnapi napot és a Vizsla-Pikniket majd holnap fogom elmesélni! Vizslát!
 |
| Mázli |
 |
| Lia és Mázli lesi a halaimat... :-) |
 |
| Mázli hasonlít Luira... |
 |
| Négyesben... |
 |
| Lia |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése