01. 30.  

Nem tűntünk ám el, csak csendesen túléldegéljük a telet! :)
Jelentem, nem vettünk részt semmi extrém sportban, nem síeltünk 5 méteres hóban, nem túráztunk 120 kilométereket egy fagyos tó körül, sőt, a jégtáblák alatt sem búvárkodtunk! Rengeteg dolgot NEM csináltunk! :)
A mi extrém sportunk az volt, amikor a 10 centis szűz hóban negyed órát vircsaftoltunk… De erre csak egyszer volt alkalmunk.
Lui annál többször próbálkozhatott a maga extrém sportjával, ami nála a csepergő esőben való kirohanást és „dologvégzést” jelent… Az utolsó pillanatban mindig nagyon bátor lesz, vagy tán a szükség veszi rá az önfeláldozó tettre, mert rendes esetben először csak a fülét dugja ki az ajtón, és ha meghallja, hogy egy esőcsepp koppan a terasz tetején, már fordul is vissza a kanapéra!
Régebben vakkantottam már, hogy a Rezidencia hivatalos fotógépe beadta a kulcsot. Szépen megvárta, amíg a jótállási idő letelt, aztán annyira bekrepált, hogy csak a gép fele áráért tudnák esetleg megjavítani… Ebben G. egyáltalán nem bízott, vett egy újat… ugyanolyan márkájút, típusút… Hogy a régi akkut és a hordszíjat használhassa… Meg már nagyjából megtanulta a kezelését… Na, ez ám a jó vásár!!!
Az utóbbi időben csak Domi, és Vackorék jártak nálunk. Vackor két napja búcsúzott el hosszabb időre, ma bentlakásos kiképzőtáborba vonul két hónapra! Én szerettem volna, ha nálunk tölti ezt a gazdi nélküli időt, mindig jókat játszom vele, és tegnapelőtt az aprónépet is megpróbálta bevonni a játékba. Igaz, az ötletemre a személyzeten nem látszott azonnal a felhőtlen öröm csillogása, de könnyedén megoldottuk volna, és biztosan jól szórakoztunk volna… Mert ahol négy kis tálka elfér, ött az ötödiknek is jut hely! És hogy a személyzet ne mondhassa, hogy mostaztánmárigazánkevésahely, a neten kinéztem egy pofás kis ólacskát az inasnak, természetesen hőszigeteltet, nehogy megbetegedjen, mialatt az udvarra kirakva a rekreációs óráit tölti.
Szóval Vackor se jön mostanában, az egyetlen jó hír, hogy túl vagyunk a tél nagyobbik részén, és optimistán remélem, hogy a nehezén is! Már csak 1 hónap, és itt a TAVASZ!
De addig majd még diktálok valamiket! Vizslát!

Elmélázva...

Vackor látogatása

Vackor és Boni

Lui az esti alvóhelyén

Kunyera... Én nem mentem oda negyediknek...

01. 09. szerda

A múltkor azzal fejeztem be, hogy visszatértek az unalmas napok… hát nem!
Szombat reggel megérkezett Vackor a hétvégére!
Vackor okos kislány, bejövetelkor mindjárt lefeküdt mindegyikünknek, alig bírta kivárni, amíg lecsekkoljuk a folyosón, máris rohant a szobába, G. hiába nyitotta ki nekünk az udvarra az ajtót, eszünk ágában sem volt kimenni!
A rasztalány rögtön elkezdett velem játszani, és ez nekem sem volt ellenemre… mindenesetre az inas a két nap folyamán többször is hangoztatta, hogy belső „termeim” nem alkalmasak az ilyen vadulásokra, legfeljebb a csököttlábúak játszadozása nem viseli meg a Rezidenciát. Ők jól el tudnak fetrengeni, morgicsálni, vészjóslóan acsarkodni egymásra/egymáson az ágyon is, de a mi hancúrunk bizony igénybe vette a teljes Rezidenciát…
Az inasnak mindig az jut eszébe a nap végére, hogy télre kellene ide egy fűthető, világos télikert, legalább 30 négyzetméter…. Hát, ez agyament ötlet a részéről, nekünk az is megfelelne, ha végigszáguldozhatnánk a házat, beleértve a Tiltott Zónát is!
Azt is mondja az inas, hogy Vackor igazi nő, csak ő nem a ridiküljében hordja a sok otthon bepakolt dolgot, hanem a subájában… Esti elfoglaltsága volt ezek kibolházása tévénézés közben. Persze a tizedét sem sikerült, de a rasztalányt amúgy sem zavarja, és legalább hazaviszi a maradékot… :)
Amikor kint voltunk, Vackor olyan őrült száguldásba kezdett, hogy mi Luival csak néztük a teraszról, bezzeg a csököttlábúak utána eredtek, és így már őrült – 12 lábú - bogárként rohangászott a kompánia: Vackor a fej, Boni a tor, Bogi a potroh. Ráadásul ő vakkantgatott is, tehát egy őrült, hasbeszélő bogár száguldozott az udvarunkon… Persze nem sokáig, mert szétugrasztottam a társaságot, Vackort meghempergettem a hóban, fel is söpörtem vele, amit a rövidlábúak hangos tetszésnyilvánítással fogadtak. Persze a rasztalányban duracell töltés van, nem nagyon lehet lefárasztani, és amikor Bogit nézte ki magának, az meglehetősen hangosan tiltakozott az ilyen atrocitás ellen. 
Éjszakánként G. ágya mellett, a földön aludt, még a fél méterrel odébb levő kanapéra sem ment fel, éppúgy, mint amikor tavalyelőtt idisként hozzánk került… kicsit frusztrált ez a puncsolás, hiába neveltem annak idején a kétlábú iránti kevesebb alázatra… De Vackort nem lehet nem szeretni, az egész Rezidencia „imádja” … Még B. is…
Sajnos hétfő délelőtt már hazament, tényleg beköszöntöttek a heverészős napok, annál is inkább, mert esett egy kis hó is a régire, megnéztük, de hideg volt, és a tűzgombolyag nélkül nem volt kedvünk hosszan futkorászni… Majd, ha kisüt a nap!
Azt még nem is meséltem, hogy a csendes karácsonyi estéken B. részletekben felolvasta Demény: „Kóbor kalandjaim” című könyvét… Gondolom elrettentő példaként, hogy meg ne próbáljunk elcsavarogni! Nyilván a tanmese főleg az aprónépnek szólt a múltkori szökésükért, de nekik hiába beszél egy vizsla! Mi is figyelmeztettük őket annak idején, hogy ne kísérletezzenek minden apró lyukon kiférni, amin aztán nem tudnak visszajönni… Persze a könyvhöz tartozó társasjátékot már nem bontotta ki nekünk a személyzet, pedig azt élvezettel elhasználtuk volna! Vizslát!

                                                          Fel is söpörtem Vackorral... 😇

Vackorról a személyzet nem tud jó fotót készíteni... mindig csak egy naaagy fekete gubanc lesz belőle... 😝

01. 04. péntek

Na, essünk neki a 2019-es évnek…
De előtte még egy kis beszámoló az óév utolsó napjairól… Ismét kaptunk néhány fotót Mazsiéktól, aki – ugye – egy éve még nálunk karácsonyozott-szilveszterezett! Az inassal együtt az egész Rezidencia örül a régi idisek rendszeres bejelentkezésének, ám sajnos csak kevesen szoktak hírt adni magukról…
Szilveszter délelőttjén Perec családjának két tagja is eljött, hogy simogató versenyt rendezzenek a csököttlábúak tiszteletére. Érkezésükkor még mi voltunk előnyben, mert a töpszlik nem tudtak a nyakukba ugrálni, de aztán ahogy Marcsi és Kriszti elhelyezkedett a kanapén, máris Boni és Bogi volt előnyben. Ők eléggé gátlástalanul kihasználják rövidlábú, szánalmas voltukat, mindenki minket int toleranciára, miközben az apróknak kedvesen sutyorászva engedik, hogy körbenyalják, másszák őket! Jó, tudom, hogy most miattuk jöttek, de már olyan is jöhetne végre, aki el is viszi őket! Ebben az évben ezt az örökbeadós projektet mindenképpen végre kell hajtatnom, addig, amíg nem késő, és a két szafaládé át nem veszi az uralkodást a saját Rezidenciámban!...
Azt már tudtuk, hogy az idei Szilveszter nem lesz egyszerű, mert amikor 28.-án eldördültek az első petárdák, a törpék szinte nyakukat törve szedték a lábukat, hogy az udvarról a biztonságos belső termekbe érjenek… Hát, így is lett…
Ahogy besötétedett, és folyamatos lett a kinti csatazaj, Bogi egyre jobban belelovalta magát a félelembe… este 7-től már szünet nélkül lihegett, remegett, apró szívecskéje majd’ kiugrott a helyéről, fülei minden durranásra rémülten meredtek az ablakra… Nem tágított a kanapéról és a személyzet mellől. Minket nem nagyon irritált a kétlábú népség „ünneplése”, bár sosem fért a buksimba, hogy mi az öröm a sok pénzért megvásárolt, majd elpukkantott/eldurrantott sekélyes „boldogságban”… Inkább vennének helyette töpit az éhező, menhelyeken tengődő fajtársaimnak… Nem csak Bogi szenvedett, hanem még sok száz társa is, nem beszélve a Természet egyéb lakóiról… G. mondta, hogy egy városban, Tatán, háromezer aláírás hatására betiltották a tűzijátékolást a téli időszakra! És nem halt bele egyetlen kétlábú sem a csendesebb ünneplésbe… De ha a betiltás nem megy, mert ugye a kétlábú nem szokott tekintettel lenni a Föld többi lakójára, akkor a turistairodák szervezhetnének „all inclusive” járatokat az újonnan épült stadionokba, -legalább évente egyszer ki lennének használva, - és ott őmacsóságaik élvezettel dobálhatnák egymásra, és az őket istenítő hölgyeikre a dübörgő szemetet…
Szóval, mi Luival aludtunk, de ezt tette Boni is a szenvedő Bogi mellett. A személyzet este 10 után megette a virslijét, - mi is kaptunk, - ivott egy pohár pezsgőt, aztán ki-ki elvonult a vackára. G. a remegő kurtalábút maga mellé vette a takaró alá, Bogit persze Boni azonnal, és ellentmondást nem tűrően követte. Szólt a rádió, mi bóbiskoltunk, Csak Lui kezdett volna ugatásba éjfélkor, amikor a legnagyobb hangzavar kitört. Bogi remegése éjjel negyed kettő tájt csillapodott, de ahányszor hajnal felő újabbakat durrantottak, mindig felriadt…
Az év első napján kicsit elaludtunk, ezért a szokottnál negyedórával később ébresztettük lusta inasunkat, mert enni azért kell, és Boginak is falni kell valamit arra a nagy ijedségre… Szép idő volt reggel, nyoma sem volt az előző napi eseményeknek, a legkisebb töpszli is bátran csalinkázott ki az udvarra…
Szóval megkezdődött a „következő év”, amit persze csak a kétlábú tart számon, aki mindent lajstromba vesz, és azt hiszi, ha megszámozza, akkor máris az övé…. 
Azt hiszem, az IDŐ nagy ívben tesz a kétlábúra, csak halad egyfolytában a maga útján, csendesen, egyenletesen…
Ezt bizonyítja az is, hogy visszatértek az unalmasabb napok, most például egyre hidegebb van, G. mondja, hogy a hó is érkezik, hát mi elvackolunk! … Jó mélyre! 
Ha fehér lesz a táj, azért megnézzük egy röpke hancúrra, addig pedig Vizslát!

Mazsiék (elöl Mazsi, hátrébb Csoki és Cuncus)

Évzáró simogatóverseny

Lui se maradt ki

És végre én is odafértem...

A "komoly" Lui...

Csököttlábú szekció... :-)