01. 09. szerda
A múltkor azzal fejeztem be, hogy visszatértek az unalmas napok… hát nem!
Szombat reggel megérkezett Vackor a hétvégére!
Vackor okos kislány, bejövetelkor mindjárt lefeküdt mindegyikünknek, alig bírta kivárni, amíg lecsekkoljuk a folyosón, máris rohant a szobába, G. hiába nyitotta ki nekünk az udvarra az ajtót, eszünk ágában sem volt kimenni!
A rasztalány rögtön elkezdett velem játszani, és ez nekem sem volt ellenemre… mindenesetre az inas a két nap folyamán többször is hangoztatta, hogy belső „termeim” nem alkalmasak az ilyen vadulásokra, legfeljebb a csököttlábúak játszadozása nem viseli meg a Rezidenciát. Ők jól el tudnak fetrengeni, morgicsálni, vészjóslóan acsarkodni egymásra/egymáson az ágyon is, de a mi hancúrunk bizony igénybe vette a teljes Rezidenciát…
Az inasnak mindig az jut eszébe a nap végére, hogy télre kellene ide egy fűthető, világos télikert, legalább 30 négyzetméter…. Hát, ez agyament ötlet a részéről, nekünk az is megfelelne, ha végigszáguldozhatnánk a házat, beleértve a Tiltott Zónát is!
Azt is mondja az inas, hogy Vackor igazi nő, csak ő nem a ridiküljében hordja a sok otthon bepakolt dolgot, hanem a subájában… Esti elfoglaltsága volt ezek kibolházása tévénézés közben. Persze a tizedét sem sikerült, de a rasztalányt amúgy sem zavarja, és legalább hazaviszi a maradékot…
Amikor kint voltunk, Vackor olyan őrült száguldásba kezdett, hogy mi Luival csak néztük a teraszról, bezzeg a csököttlábúak utána eredtek, és így már őrült – 12 lábú - bogárként rohangászott a kompánia: Vackor a fej, Boni a tor, Bogi a potroh. Ráadásul ő vakkantgatott is, tehát egy őrült, hasbeszélő bogár száguldozott az udvarunkon… Persze nem sokáig, mert szétugrasztottam a társaságot, Vackort meghempergettem a hóban, fel is söpörtem vele, amit a rövidlábúak hangos tetszésnyilvánítással fogadtak. Persze a rasztalányban duracell töltés van, nem nagyon lehet lefárasztani, és amikor Bogit nézte ki magának, az meglehetősen hangosan tiltakozott az ilyen atrocitás ellen.
Éjszakánként G. ágya mellett, a földön aludt, még a fél méterrel odébb levő kanapéra sem ment fel, éppúgy, mint amikor tavalyelőtt idisként hozzánk került… kicsit frusztrált ez a puncsolás, hiába neveltem annak idején a kétlábú iránti kevesebb alázatra… De Vackort nem lehet nem szeretni, az egész Rezidencia „imádja” … Még B. is…
Sajnos hétfő délelőtt már hazament, tényleg beköszöntöttek a heverészős napok, annál is inkább, mert esett egy kis hó is a régire, megnéztük, de hideg volt, és a tűzgombolyag nélkül nem volt kedvünk hosszan futkorászni… Majd, ha kisüt a nap!
Azt még nem is meséltem, hogy a csendes karácsonyi estéken B. részletekben felolvasta Demény: „Kóbor kalandjaim” című könyvét… Gondolom elrettentő példaként, hogy meg ne próbáljunk elcsavarogni! Nyilván a tanmese főleg az aprónépnek szólt a múltkori szökésükért, de nekik hiába beszél egy vizsla! Mi is figyelmeztettük őket annak idején, hogy ne kísérletezzenek minden apró lyukon kiférni, amin aztán nem tudnak visszajönni… Persze a könyvhöz tartozó társasjátékot már nem bontotta ki nekünk a személyzet, pedig azt élvezettel elhasználtuk volna! Vizslát!
Fel is söpörtem Vackorral... 😇
 |
| Vackorról a személyzet nem tud jó fotót készíteni... mindig csak egy naaagy fekete gubanc lesz belőle... 😝 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése