01. 04. péntek
Na, essünk neki a 2019-es évnek…
De előtte még egy kis beszámoló az óév utolsó napjairól… Ismét kaptunk néhány fotót Mazsiéktól, aki – ugye – egy éve még nálunk karácsonyozott-szilveszterezett! Az inassal együtt az egész Rezidencia örül a régi idisek rendszeres bejelentkezésének, ám sajnos csak kevesen szoktak hírt adni magukról…
Szilveszter délelőttjén Perec családjának két tagja is eljött, hogy simogató versenyt rendezzenek a csököttlábúak tiszteletére. Érkezésükkor még mi voltunk előnyben, mert a töpszlik nem tudtak a nyakukba ugrálni, de aztán ahogy Marcsi és Kriszti elhelyezkedett a kanapén, máris Boni és Bogi volt előnyben. Ők eléggé gátlástalanul kihasználják rövidlábú, szánalmas voltukat, mindenki minket int toleranciára, miközben az apróknak kedvesen sutyorászva engedik, hogy körbenyalják, másszák őket! Jó, tudom, hogy most miattuk jöttek, de már olyan is jöhetne végre, aki el is viszi őket! Ebben az évben ezt az örökbeadós projektet mindenképpen végre kell hajtatnom, addig, amíg nem késő, és a két szafaládé át nem veszi az uralkodást a saját Rezidenciámban!...
Azt már tudtuk, hogy az idei Szilveszter nem lesz egyszerű, mert amikor 28.-án eldördültek az első petárdák, a törpék szinte nyakukat törve szedték a lábukat, hogy az udvarról a biztonságos belső termekbe érjenek… Hát, így is lett…
Ahogy besötétedett, és folyamatos lett a kinti csatazaj, Bogi egyre jobban belelovalta magát a félelembe… este 7-től már szünet nélkül lihegett, remegett, apró szívecskéje majd’ kiugrott a helyéről, fülei minden durranásra rémülten meredtek az ablakra… Nem tágított a kanapéról és a személyzet mellől. Minket nem nagyon irritált a kétlábú népség „ünneplése”, bár sosem fért a buksimba, hogy mi az öröm a sok pénzért megvásárolt, majd elpukkantott/eldurrantott sekélyes „boldogságban”… Inkább vennének helyette töpit az éhező, menhelyeken tengődő fajtársaimnak… Nem csak Bogi szenvedett, hanem még sok száz társa is, nem beszélve a Természet egyéb lakóiról… G. mondta, hogy egy városban, Tatán, háromezer aláírás hatására betiltották a tűzijátékolást a téli időszakra! És nem halt bele egyetlen kétlábú sem a csendesebb ünneplésbe… De ha a betiltás nem megy, mert ugye a kétlábú nem szokott tekintettel lenni a Föld többi lakójára, akkor a turistairodák szervezhetnének „all inclusive” járatokat az újonnan épült stadionokba, -legalább évente egyszer ki lennének használva, - és ott őmacsóságaik élvezettel dobálhatnák egymásra, és az őket istenítő hölgyeikre a dübörgő szemetet…
Szóval, mi Luival aludtunk, de ezt tette Boni is a szenvedő Bogi mellett. A személyzet este 10 után megette a virslijét, - mi is kaptunk, - ivott egy pohár pezsgőt, aztán ki-ki elvonult a vackára. G. a remegő kurtalábút maga mellé vette a takaró alá, Bogit persze Boni azonnal, és ellentmondást nem tűrően követte. Szólt a rádió, mi bóbiskoltunk, Csak Lui kezdett volna ugatásba éjfélkor, amikor a legnagyobb hangzavar kitört. Bogi remegése éjjel negyed kettő tájt csillapodott, de ahányszor hajnal felő újabbakat durrantottak, mindig felriadt…
Az év első napján kicsit elaludtunk, ezért a szokottnál negyedórával később ébresztettük lusta inasunkat, mert enni azért kell, és Boginak is falni kell valamit arra a nagy ijedségre… Szép idő volt reggel, nyoma sem volt az előző napi eseményeknek, a legkisebb töpszli is bátran csalinkázott ki az udvarra…
Szóval megkezdődött a „következő év”, amit persze csak a kétlábú tart számon, aki mindent lajstromba vesz, és azt hiszi, ha megszámozza, akkor máris az övé….
Azt hiszem, az IDŐ nagy ívben tesz a kétlábúra, csak halad egyfolytában a maga útján, csendesen, egyenletesen…
Ezt bizonyítja az is, hogy visszatértek az unalmasabb napok, most például egyre hidegebb van, G. mondja, hogy a hó is érkezik, hát mi elvackolunk! … Jó mélyre!
Ha fehér lesz a táj, azért megnézzük egy röpke hancúrra, addig pedig Vizslát!
De előtte még egy kis beszámoló az óév utolsó napjairól… Ismét kaptunk néhány fotót Mazsiéktól, aki – ugye – egy éve még nálunk karácsonyozott-szilveszterezett! Az inassal együtt az egész Rezidencia örül a régi idisek rendszeres bejelentkezésének, ám sajnos csak kevesen szoktak hírt adni magukról…
Szilveszter délelőttjén Perec családjának két tagja is eljött, hogy simogató versenyt rendezzenek a csököttlábúak tiszteletére. Érkezésükkor még mi voltunk előnyben, mert a töpszlik nem tudtak a nyakukba ugrálni, de aztán ahogy Marcsi és Kriszti elhelyezkedett a kanapén, máris Boni és Bogi volt előnyben. Ők eléggé gátlástalanul kihasználják rövidlábú, szánalmas voltukat, mindenki minket int toleranciára, miközben az apróknak kedvesen sutyorászva engedik, hogy körbenyalják, másszák őket! Jó, tudom, hogy most miattuk jöttek, de már olyan is jöhetne végre, aki el is viszi őket! Ebben az évben ezt az örökbeadós projektet mindenképpen végre kell hajtatnom, addig, amíg nem késő, és a két szafaládé át nem veszi az uralkodást a saját Rezidenciámban!...
Azt már tudtuk, hogy az idei Szilveszter nem lesz egyszerű, mert amikor 28.-án eldördültek az első petárdák, a törpék szinte nyakukat törve szedték a lábukat, hogy az udvarról a biztonságos belső termekbe érjenek… Hát, így is lett…
Ahogy besötétedett, és folyamatos lett a kinti csatazaj, Bogi egyre jobban belelovalta magát a félelembe… este 7-től már szünet nélkül lihegett, remegett, apró szívecskéje majd’ kiugrott a helyéről, fülei minden durranásra rémülten meredtek az ablakra… Nem tágított a kanapéról és a személyzet mellől. Minket nem nagyon irritált a kétlábú népség „ünneplése”, bár sosem fért a buksimba, hogy mi az öröm a sok pénzért megvásárolt, majd elpukkantott/eldurrantott sekélyes „boldogságban”… Inkább vennének helyette töpit az éhező, menhelyeken tengődő fajtársaimnak… Nem csak Bogi szenvedett, hanem még sok száz társa is, nem beszélve a Természet egyéb lakóiról… G. mondta, hogy egy városban, Tatán, háromezer aláírás hatására betiltották a tűzijátékolást a téli időszakra! És nem halt bele egyetlen kétlábú sem a csendesebb ünneplésbe… De ha a betiltás nem megy, mert ugye a kétlábú nem szokott tekintettel lenni a Föld többi lakójára, akkor a turistairodák szervezhetnének „all inclusive” járatokat az újonnan épült stadionokba, -legalább évente egyszer ki lennének használva, - és ott őmacsóságaik élvezettel dobálhatnák egymásra, és az őket istenítő hölgyeikre a dübörgő szemetet…
Szóval, mi Luival aludtunk, de ezt tette Boni is a szenvedő Bogi mellett. A személyzet este 10 után megette a virslijét, - mi is kaptunk, - ivott egy pohár pezsgőt, aztán ki-ki elvonult a vackára. G. a remegő kurtalábút maga mellé vette a takaró alá, Bogit persze Boni azonnal, és ellentmondást nem tűrően követte. Szólt a rádió, mi bóbiskoltunk, Csak Lui kezdett volna ugatásba éjfélkor, amikor a legnagyobb hangzavar kitört. Bogi remegése éjjel negyed kettő tájt csillapodott, de ahányszor hajnal felő újabbakat durrantottak, mindig felriadt…
Az év első napján kicsit elaludtunk, ezért a szokottnál negyedórával később ébresztettük lusta inasunkat, mert enni azért kell, és Boginak is falni kell valamit arra a nagy ijedségre… Szép idő volt reggel, nyoma sem volt az előző napi eseményeknek, a legkisebb töpszli is bátran csalinkázott ki az udvarra…
Szóval megkezdődött a „következő év”, amit persze csak a kétlábú tart számon, aki mindent lajstromba vesz, és azt hiszi, ha megszámozza, akkor máris az övé….
Azt hiszem, az IDŐ nagy ívben tesz a kétlábúra, csak halad egyfolytában a maga útján, csendesen, egyenletesen…
Ezt bizonyítja az is, hogy visszatértek az unalmasabb napok, most például egyre hidegebb van, G. mondja, hogy a hó is érkezik, hát mi elvackolunk! … Jó mélyre!
Ha fehér lesz a táj, azért megnézzük egy röpke hancúrra, addig pedig Vizslát!
 |
| Mazsiék (elöl Mazsi, hátrébb Csoki és Cuncus) |
 |
| Évzáró simogatóverseny |
 |
| Lui se maradt ki |
 |
| És végre én is odafértem... |
 |
| A "komoly" Lui... |
 |
| Csököttlábú szekció... :-) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése