02. 09. szombat
Tavaszodik! Igen, határozottan melegszik az idő, és ha a nap is kisüt, még az inas is kimerészkedik a teraszra, így mi is többet vagyunk kint. Már nagyon unjuk a benti játékokat, ahol nem szabad vircsaftolni. G. azt mondja, hogy „nem ette meg még a kutya a telet”, de ez csak amolyan „varjúkárogás”!
Különben ebből a mondásból is látszik, ha a kétlábúak valami nagyon okosat akarnak mondani, abból nem hiányozhat a fajtársakra való utalás… Ettől azonnal alapigazsággá válik minden mondat!
Vackortól kaptunk a múlt héten fotókat a bentlakásos kiképzőtáborból, ott is talált magának egy vizsla pajtit!
A múlt szombaton Domi és a tesója Kriszti sétálni vitték a csökött lábúakat! G. szerint eddig még ilyenben nem nagyon lehetett részük. Bogi, aki most guruló szafaládénak tűnik, magához ragadta a kezdeményezést, és végig száguldozta az 1 órát. Közben úton-útfélen leveleket hagyott hátra a nyilvánosságnak, mindent beleirt, kicsoda, micsoda ő, mit evett, mit ivott, milyen a közérzete… Nem kellett neki fészbukot használnia, csak egy spricc, és máris közölte mindenkivel a fontos adatokat. Boni az elején még lelkesen követte, de ahogy telt az idő, egyre inkább elunta, a végén már csak Bogi világító hátsója sarkalta a követésre. Mikor hazaértek, ahelyett, hogy pihenőre vonultak volna, felpörögve játszották az eszüket.
Nekünk is jót tett az egy órás távollétük, azonnal a gép melletti ágyra telepedtünk Luival, és kezdtük úgy érezni magunkat, mint a régi szép, nyugis időkben… el is bóbiskoltunk… Azt hiszem, korán érkeztek vissza, bár az inas el nem tudta képzelni, hogy azok a kis lábacskák egy órán keresztül is tudnak pörögni…
Szerdán Éva jött, Borcsa és Csoki inasa. Borcsát a tesómat hozta el a dokibácsihoz, és nálunk várta meg a műtét végét. Mi is együtt izgultunk vele, én legszívesebben Éva fején szorítottam volna a húgomért, de Lui teljesen extázisba esve kisajátította a vendéget. A két kicsi is kivette a részét az ünnepélyes fogadtatásból, bár ők még nem ismerték Évát, - vagy másfél éve járt itt utoljára, - de látták mennyire szeret minket… Boni el is halmozta különleges ajándékaival: a leghosszabb és legtarkább szőrszálaival ékesítette fel a ruháját! Otthon hosszan fogja emlegetni a Rezidenciát! Mindenesetre a műtét sikerült, a daganatot kivették Borcsából, a röntgen áttétet nem talált, de azért továbbra is szorítunk, hogy később se bukkanjon fel semmi oda nem való abban a csodaszép vizslatestben!
Másnap Domit rohantuk le, kisminkeltük, megfésültük, Boni neki is bőmancsúan adakozott a subájából. Boni általában is szívesen ajándékozik ilyesmit, sót, minden nap egy lapátra valót szerteszór a Rezidenciában is! Tulajdonképpen rendetlen, nem vigyáz a dolgaira…. Vizslát!
Különben ebből a mondásból is látszik, ha a kétlábúak valami nagyon okosat akarnak mondani, abból nem hiányozhat a fajtársakra való utalás… Ettől azonnal alapigazsággá válik minden mondat!
Vackortól kaptunk a múlt héten fotókat a bentlakásos kiképzőtáborból, ott is talált magának egy vizsla pajtit!
A múlt szombaton Domi és a tesója Kriszti sétálni vitték a csökött lábúakat! G. szerint eddig még ilyenben nem nagyon lehetett részük. Bogi, aki most guruló szafaládénak tűnik, magához ragadta a kezdeményezést, és végig száguldozta az 1 órát. Közben úton-útfélen leveleket hagyott hátra a nyilvánosságnak, mindent beleirt, kicsoda, micsoda ő, mit evett, mit ivott, milyen a közérzete… Nem kellett neki fészbukot használnia, csak egy spricc, és máris közölte mindenkivel a fontos adatokat. Boni az elején még lelkesen követte, de ahogy telt az idő, egyre inkább elunta, a végén már csak Bogi világító hátsója sarkalta a követésre. Mikor hazaértek, ahelyett, hogy pihenőre vonultak volna, felpörögve játszották az eszüket.
Nekünk is jót tett az egy órás távollétük, azonnal a gép melletti ágyra telepedtünk Luival, és kezdtük úgy érezni magunkat, mint a régi szép, nyugis időkben… el is bóbiskoltunk… Azt hiszem, korán érkeztek vissza, bár az inas el nem tudta képzelni, hogy azok a kis lábacskák egy órán keresztül is tudnak pörögni…
Szerdán Éva jött, Borcsa és Csoki inasa. Borcsát a tesómat hozta el a dokibácsihoz, és nálunk várta meg a műtét végét. Mi is együtt izgultunk vele, én legszívesebben Éva fején szorítottam volna a húgomért, de Lui teljesen extázisba esve kisajátította a vendéget. A két kicsi is kivette a részét az ünnepélyes fogadtatásból, bár ők még nem ismerték Évát, - vagy másfél éve járt itt utoljára, - de látták mennyire szeret minket… Boni el is halmozta különleges ajándékaival: a leghosszabb és legtarkább szőrszálaival ékesítette fel a ruháját! Otthon hosszan fogja emlegetni a Rezidenciát!
Mindenesetre a műtét sikerült, a daganatot kivették Borcsából, a röntgen áttétet nem talált, de azért továbbra is szorítunk, hogy később se bukkanjon fel semmi oda nem való abban a csodaszép vizslatestben!Másnap Domit rohantuk le, kisminkeltük, megfésültük, Boni neki is bőmancsúan adakozott a subájából. Boni általában is szívesen ajándékozik ilyesmit, sót, minden nap egy lapátra valót szerteszór a Rezidenciában is! Tulajdonképpen rendetlen, nem vigyáz a dolgaira…. Vizslát!
 |
| Vackor a vizslapajtival |
 |
| KI(rándulás |
 |
| "Kocogibercik" :-) |
 |
| Éva a szerelmes Luival |
 |
| "Honfoglalás" |
 |
| Jövök Domiii! :-) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése