2019. február 25., hétfő

02. 25. hétfő

Bár nincs új a Nap alatt, - ami van, az is meglehetősen fagyos – de mindjárt vége ennek a nyúlfarknyi hónapnak, és inkább bejelentkezek, ne higgye senki, hogy eltűntem…
Tulajdonképpen meg voltunk elégedve ezzel a februárral, de csak azért, mert mindannyian tisztában voltunk vele, hogy ez még a Tél, ami bőven hozhat zimankót, hófúvást, ónos esőt, és egyéb, számunkra nem kívánatos extrém dolgokat, de lekopogom a csóválómmal, eddig mindezeket jól megúsztuk!
A múlt héten Domit köszöntöttük, ha a Hercegnőség demokrácia lenne, már szavazhatna is, de mivel itt nem lesz bevezetve semmiféle ilyen-olyan népuralom, továbbra is „csak” a simiket osztogathatja, és kénytelen lesz a későbbiekben is elviselni a négylábúak (főleg a csököttlábúak) „terrorját”. Persze én, mint a monarchikus Rezidencia uralkodója, ezért mindenféle fültisztítással, hajhúzással, sminkeléssel tüntetem ki!
Tegnap Zsófiék is meglátogattak bennünket, Zsófi nemrég egy vizslafiút mentett, szívesen láttam volna őt is vendégül, de tudom, hogy Lui a töltött fegyverrel rendelkező fajtársakat nem óhajtja látni a Rezidencia területén… még a golyótlanított fegyveresekkel is hadilábon áll… Azért nem kell róla azt hinni, hogy ő a Béke olajághordozó tubicája… egyszerűen csak irigy kutya!
Mivel érkezésekor Zsófi az inas „tabu-ágyára” telepedett, G. lelki szemei előtt már lepergett nevelési csődjének rövidfilmes változata… Persze a csutkalábúak mindjárt kihasználták az alkalmat, - tudván, hogy az inas nem fog üvöltözni a vendégek jelenlétében, - nyomban felpattantak Zsófi mellé, és a simi-igénylések eredményes behajtása mellett a tiltott dorbézolást is alaposan kiélvezték. Mi, vizslák, természetesen sokkal megfontoltabban viselkedtünk, semmi szertelenség, udvariasan (a fejük búbjáig nyomulva) követeltük a részünket minden ajnározásból, ahogy szoktuk! 🤣…. Ám a törpe krampusz-kommandó az „ereszdelahajam” viselkedés után estére visszaállt a normál, jólnevelt üzemmódra, így G.-nek se kellett elővenni azt a bizonyos fenyegető-pálcát…
Szóval most már várjuk nagyon azt a beharangozott, híres Tavaszt! Vizslát!

Ritkaság, hogy csak a miénk az ágy...

Új sípolós játékot kaptam! ... És 1 hét után se szedtem szét...

Zsófival

Udvarias és jólnevelt vagyok...

A krampuszkommandó támadása...

A csököttlábúak élveznek minden alkalmat...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése