2020. október 31., szombat

 

10. 31. szombat

 

A hét elején kicserélték a garázs tetejét, a munkálatokat nagy lelkesedéssel próbáltunk követni, sajnos nem sok sikerrel…
Szinte hermetikusan el voltunk rekesztve, erre tehát kár is több vakkantást vesztegetni!
Aztán meg jött… itt van… itt van a téli álom kezdetének az időszaka… Jó, ha tíz percekre kimegyünk 1-2 kört futni, mert az inas nélkül az udvari játék sem az igazi, ő pedig csak akkor jön ki hosszabban, ha látja, hogy a napocskla is kíváncsi ránk… Luit a legnehezebb kicsalogatni, igazi „kanapé-vizsla” lett belőle. Persze leginkább Szeder akar folyamatosan ki-be járni, aztán mikor rájön, hogy nem tartunk vele, sőt, Gombi is cidrizik kint vele, akkor inkább bekérezkedik, hogy 5 perc múlva újra kinyivákolja magát. Ilyenkor ugat egy sort, abban a meggyőződésből, hogy valaki elfelejtette, hogy itt van, amíg csöndben volt…
Szerencsére a szomszédok ablakai ilyenkor már csukva vannak, és - ha követték a trendet a hő- és hangszigetelt ablakok alkalmazásával – talán eléggé megszűrve érkezik hozzájuk Belzebubi üvöltözése… Szedernek már be lett ígérve, hogy G. kiviszi az erdőbe, és „ottfelejti”…
Február óta volt ideje az inasnak belefáradnia a Szederrel vívott meddő küzdelembe, a „Fekete Veszedelemnek” egy aktív gazdira, és egy (szomszédok nélküli) nagy terület re van szüksége… Vagy a vén inasnak egy kies diliházra… 
Mert eddig a személyzet mindegyikünkkel megtalálta a hangot, Gombival is tizedannyi a problémájuk, pedig ő még igencsak kölyök, nem beszélve Csipikéről, akit alig lehet észrevenni! Csipke amúgy tegnap ivartalanításra utazott, a fülét is megnézték altatásban, találtak is benne egy betokozódott kemény izét, amiről a Dokibácsi se tudta micsoda. Szerencsére az „Öreg Hölgy” jól viselte a hercehurcát, kapott egy kis ruhácskát is a biztonság kedvéért, de G. szerint elég éjjel hordania.
Szedernek épp most lett beígérve, hogy megnyúzva kerül holnap ki az erdőre, mert újra nekiállt „fotelozni”… Vizslát!

 

Esti csendélet Szeder és Gombi által bemutatva... 

Csipike és Szeder élvezik az utolsó sugarakat 

Fenséges ÉNségem!  

Gombi 

Az ÉN fotelom!!!    .... Szeder újra dolgozik... Takaró felhajtva, karfa, szivacs, huzat, huzatvédő-huzat szétrágva...   

Csipike B. rezidenciáján élvezkedik, ahova csak ő mehet be...  

 

2 megjegyzés:

  1. Szeder nem komplett. Tán pszichológushoz kellene vinni...Vagy amikor rosszalkodik, kicsit megregulázni. Hátha megérti...Van, amikor a szó kevés, az ő esetében nem "veszélyes fegyver"....

    VálaszTörlés
  2. Szederhez egy pszichiáter professzor és egy (két) egészséges inas együttműködése kellene... A nádpálcák hamar törnek...

    VálaszTörlés