2021. december 22., szerda

 

12. 22. szerda
 
Egész eddig nem történt semmi 3 hete, azaz utolsó bejelentkezésem óta…
Lustálkodtunk, játszottunk, unatkoztunk… Csak Bella ruccant ki Katával egy oltásra.
A ”Kis Dömperrel” már jól összehaverkodtunk, együtt tépdestük szét a rágókötél maradékait, egész addig, míg a személyzet meg nem unta a foszlányok gyűjtögetését. (Semmi jóban nem akarnak részt venni…)
Tegnap aztán jött Nojcsi! Igaz, hogy Bella még nem ismerte, de nagy lelkesedéssel vett részt az üdvöZlésében! És ha Bella egyszer lelkesedik, akkor az LELKESEDÉS a javából! 😃 Szeretett „Töpisnénink” fél óráig nem mert leülni! 😃 G. mondta is neki, hogy igazi „egykutyás” kétlábú, minden morranásunkkor attól rémüldözött, hogy menten egymásnak ugrunk… 🙂
Láttam a riadtan cikázó szemét, ahogy keresi a legrövidebb utat, hogyan tudna felpattanni a konvektor tetejére, ha menekülnie kell... 😃 😃 😃
Pedig mi nem is akartunk összekapni, csak minél közelebb kerülni hozzá, közben persze kicsit odébb taszajtva a másikat! 🙂
Közben többször csörömpölt az inas telefonja, és mire – úgy 2 óra múlva – elkezdtünk lenyugodni, G. kiment a szobából, magával vitte Bellát, mert Kata és Krisztina jöttek meglátogatni az „ideiglenesen itt tartózkodó dömpert”… Nem nagyon izgattuk magunkat, Luival jól elvoltunk belső termeinkben, hiszen Nojcsi és B. velünk maradt.
Ám G. negyed óra múlva egyedül jött vissza! 😮
Bella elment Krisztinával új családjához! Nagy feladata lesz… A néhány nappal ezelőtt elment Szimat által hagyott űrt kell megtöltenie szeretettel… A Rezidencián mindenki tudja, hogy ez Bellának sikerülni fog, hiszen ő maga a Kétlábúak iránti határtalan bizalom és imádat…
Légy boldog Bella új családoddal! ❤
Ismét „szűk négyecskén” maradtunk tehát, a személyzet reméli, hogy kihúzzuk így tavaszig…
Lassan vége az évnek, én már megszimatoltam a készülődő tavaszt! 😃 (Szerintem jó az orrom! 😃 ) … Addig még jelentkezek, Vizslát! 
 
Bella autókázik ❤ (Kata fotója 🙂 )

Hármasban... utoljára... ❤

Azt a sütit add ide nekem!!! 😃 (Nojcsival 🙂 ❤ )

Ideveleee! 😃 ❤

 
Bella már az új otthonában! 🙂 ❤

1 megjegyzés:

  1. Az idei év után rátok is fér egy kis nyugalom. Legalább tavaszig, míg használható lesz a kert...Legyetek jók az ünnepek alatt (és után), kívánom, hogy valami finom csonti legyen a fenyőfa mellett számotokra. A főnököknek pedig békés csendes szép ünnepnapokat kívánok szeretettel !

    VálaszTörlés