Nagyberki Zsarolta vakkantásai

01. 05. péntek 

Üdvözlök Mindenkit! Lui vagyok, akit eddig a Rezidencia Főeunuchjaként Ismerhettetek… Igen, Lui, magyarul Lajos… Bármilyen meglepő, nevemet nem Kossuth apátok iránti tiszteletből kaptam, ám egy hasonlóság mégis van köztünk! Ő kormányzó volt egy időben, én pedig szintén kormányzóvá neveztem ki magam a tegnapi nappal Vagyis Jószágkormányzó(!) lettem!!! Mert pásztor nélkül szétszéled a nyáj, csikós nélkül zabba mennek a lovak… 
Zsaci eltűnt, és az az érzésem, hogy már nem is jön vissza… Legutóbb egy lepedőben összegömbölyödve szagolgattuk, de valahogy furcsa volt… 
Jószágkormányzóként a Rezidencia összes jószága a felügyeletem alá tartozik! A kétlábúak és a négylábúak is! A hatlábúakat csak megpróbálom elkapni, bár amikor közülük a csíkosakat hajkurászom, a vén inas rám szokott szólni, hogy ennek nem lesz jó vége…. Ezért óvatosságból, akik erősen zümmögnek, azokat el szoktam kerülni… 
Azt már most megígérhetem, hogy nem leszek olyan empatikus, mindenkit kedvelő, mint a Hercegnő volt…
A kanokat például utálom! A golyósakat és a golyótlanokat is! Legfeljebb a kölyköket viselem el közülük, velük még játszottam is, ha hébe-hóba idevetődtek! Fegyelmet tartok, ezért minden itt dekkoló ideiglenessel egyszer legalább összeakad a bajszunk! A csajokkal is! Nekik is be kell tartani a szabályaimat! Legfőbb szabály, hogy a személyzet étkezésénél a konyhaasztal alatti terület másnak tabu! TABU! Ha valamelyikük akár csak egy pillantást vet is arrafelé, magára vessen! De ezt gyorsan megtanulják! A másik, amikor este G.-vel tévézünk, a bérelt helyem a kanapén az inas jobb oldalánál van, ott könnyen rá tudom hajtani a buksimat a combjára… A túloldal Zsacié volt, de most már bárki elfoglalhatja azt, bár még dörmögök egy kicsit emiatt… 
Legkedvesebb szokásom az ágy-, és foteltakarók villámgyors összepakolása!  Pillanatok alatt össze tudok kaparni, túrni bármilyen mennyiségű takarót, aztán ráfekszem, és jól érzem magam! Ilyenkor a vén inas kajabálni szokott, lezavar onnan, ahol a kupacban heverészek, megigazítja a takarót, majd visszaenged…
Jó, nem nagyon törődöm ezzel a kajabálással, elnézem neki…
Egy Nagykutyának is lehet néhány gyengéje, én pedig elég Nagykutya vagyok!  (A nasit is szeretem!  ) 
Hogy rátérjek a Rezidencia dolgaira… A pár nappal ezelőtti durrogásos őrületet sikeresen átvészeltük. 
Igaz, este fél 8-kor már nem akartunk kimenni a kétlábúak őrjöngése miatt, de bent, felhangosított tévénél, majd rádiónál meglehetősen jól bírtuk. Aztán az éj közepén elszabadult a kinti pokol, G.-nek fel kellett kelnie a saját ágyából, és lefeküdt a nappali helyünkre, ahol mi köré telepedhettünk, és hozzá bújva töltöttük a következő órát… 
Hajnali háromnegyed 2-kor annyira elcsendesült kint, hogy elvégezhettük folyó ügyeinket, és végre a helyünkre mehettünk aludni! 
Ma váratlanul beállított Éva, akit ezer éve nem láttunk!: Ö volt az, aki el akart lopni engem annak idején a tesóm mellé!  G. nem adott, erre befogadta a tesóm - Csoki - mellé Zsaci tesóját, Borcsát! Megígérte, ezután többször meglátogat bennünket! 
Én nagyon rendesen viselkedtem, nem téptem ketté Bodzát, amiért mindig odapofátlankodott… (Mennyit számít a magas tisztséggel járó felelősség…       Vizslát!
 
Én, Lui, a Jószágkormányzó! 

 
Egy elmarad fotó... Bodza az ivartalanítás után. 