01. 26.
Nehéz G.-t mostanában rászorítani arra, hogy az én Diktálmányommal foglalkozzon, de most a csendespihi alatt nem engedjük leheveredni közénk, mert amúgy is kint dorbézolunk a már-már tavaszt idéző szépidőben.
a múlt héten pont akkor keresett Mnéni telefonon, amikor éppen a futin voltam B,-vel, meg akart látogatni a rezidenciámon egy kis vizslapuszit kunyerálni…. G. mondta, hogy simigyűjtő körúton vagyok, csak Lui tartózkodik otthon, és örömmel ugrálna össze bárki betoppanó vendéget. Mnénit azonban Lui nem érdekelte, csak értem epedezett, és elindult a Ledinára, hogy találkozzon Őhercegnőségemmel. Annyira ki volt éhezve a szép zsemleszínű vizslabundámra, hogy rögtön „lezsacizta” Zarát, aki elsőnek üdvözölte. Én akkor még csak távolabbról figyeltem a nagy örömködést, de hamarosan helyreállt a rend, és befalhattam a nekem szánt jutifalatokat is.
Szombat délelőtt Éva jött, kicsit beszélgettek G.-vel, - már amennyire hagytuk őket, - aztán mivel Luira próbálták feladni hámot, rögtön gondoltam, valami különös dologra készülnek. Így is történt, mert mikor Ősvábsága beleunt az ellenállásba, és Éva még a girnyóságához is hozzáállította a szíjakat, csatokat, elvonultak kettesben. Mint később megtudtam, Csokizni mentek a futira, ahová az állítólagos alomtestvért Petra – a kisgazdi – kísérte el. Engem meg sem kérdeztek, hogy szeretnék e velük tartani… Persze úgyis nemet mondtam volna, hadd tomboljanak együtt, nélkülem. Amúgy is jót tett az a két óra az állandóan duracellel töltött lakótársam nélkül A kétlábúak sok képet, és néhány videót is ellövöldöztek rájuk, hát ide is feltetetek egyet-kettőt tessék-lássék, ha már a sváb gyerkőcnek nem jutott fészbúk oldal. Nem hinném, hogy valaki is nem rám kíváncsi itt, hanem rá, de mivel az én inasaim képtelenek jó képekkel ellátni a hódolóimat, mindenkinek be kell érnie egyelőre Csoki és Lui fotóival. Tavasszal azonban Udvari Fényképészt veszek fel, hogy végre elláthassam imádóim táborát Őhercegnőségem fényképeivel, ahol néha igyekszem majd kegyesen mosolyogni is.
Amúgy cseppet sem értem, hogy miért kell ennyi mindenkit alkalmaznom… Lassan már ott tartok, hogy az egyik enni ad, a másik inni. külön kell sétáltató, most meg fényképész is…. Mi vizslák „mindenesek” vagyunk, mindegyikünk tud kanapén heverni, papucsot cincálni. gazdit lefejelni, zsebekben turkálni, hajat igazítani, tetőtől talpig mosdatni, teli szatyrot gyorsan kirámolni, konyhaasztalt meglepetésszerűen lerámolni… és még ezeregy más dolgot. Mindent, amiért a kétlábú rajong értünk. De szép lenne, ha ők is tudnának mindent, amivel kedveskedhetnének nekünk…. Tudom, hogy tökéletlenebbek, mint mi, és akkor még az emocionális problémáikról szót sem ejtettem… Mi csak szeretünk, és kész!
Visszatérve Luiékhoz, amikor hazaértek, mi indultunk Zarázni, mégpedig hercegnőhöz méltóan, autóval. Kriszta volt a sofőr, mi Zarával hátul helyezkedtünk el, ahogy nekünk dukál. Igaz, mintha egy sorral hátrébb kerültünk volna, de sebaj, rövid távra így is jó volt, és bízom benne, hogy Zarám inasa is bele fogy jönni az arisztokrata-fuvarozásba. Sokan voltak a futin, én is jól elfáradtam, aztán otthon várt már Lui a meséivel.
Vasárnap is autóval mentünk, de most messzebb, a Malomvölgyi tavat látogattuk meg négyesben. Sok volt a négylábú is, de mind pórázon vezette a gazdiját, csak kettesben tomboltunk Zarával. Helyenként nagy volt a sár, de mi szépen kikerültük egészen addig, míg a végén B., - hogy ne a pocsolyából ugorjunk egyből az „udvari hintónkba”, - odébb nem akart vezetni minket. Zara látva, hogy távolodik a Gazditól, félt sofőrünk elvesztésétől, kibújt a nyakörvéből, és visszaszáguldott. Akkor már mindegy volt, állítom, hogy olyan csatakosak egész nap nem voltunk. Rólam persze minden sár lepergett, de az autót remélem Kriszta alaposan kitisztítja a legközelebbi alkalomra.
Végül egy nagyon személyes… Ma reggel értesültem arról, hogy Mózinéni, akit volt szerencsém rezidenciámban is fogadni, tegnap este átkelt a Szivárványhídon. Az utolsó – ez alkalommal - feltett fotó az övé. Vizslát Mózinéni! Vizslát Nektek is!

Csoki

megbeszélés

Lui

Gyere, vedd el!

Szólt valaki?

Viszlát Mózinéni!..... R.I.P.

01. 20.
A múlt hét szombatján B. megint elment délelőtt, de mi nem zavartattuk magunkat.
A napsütésben rajcsúroztunk Luival, és mivel meleg azért nem volt, sűrűn nyitogattattuk az ajtót G.-vel, őt is bevonva a játékba.
Délután aztán jött Z., a kétlábúak barátja, akivel - mi vizslák – nem nagyon tudunk mit kezdeni…. Üdvözölni sem hagyja magát, se puszi, se ugra-bugra, semmi játékra nem hajlandó velünk, csak: „Ül!, Áll!, Fekszik!, Kulturáltan szórakozik!” …. Azért nem tiltom ki a rezidenciámból, mert az inasaimnak sokat segít, jön, ha szükség van rá. Olyan szorgalmas, mint egy hangya…. nem hiába a neve is Z.! Ő az igazi „Z. a hangya”. Most is a garázsajtóhoz jött, persze nélkülünk állt neki, pedig mi rögtön felajánlottuk a segítséget, biztos hamarabb végzett volna. Közben szólt a csengő, és mi kint rekedtünk az udvaron. Tündéék voltak, de Hailey és Sonic nélkül, mert csak beugrottak, hogy G.-nek átadják a karácsonyi ajándékot. Végül mi is bejutottunk, hogy üdvözöljük őket, nekem Tünde jutott, Luinak P., a férje. Szerencsére ő türelmesen fogadta lakótársam mindent elsöprő örömködését. Sajnos már mentek is, de később még bejött Z. is. kicsit birkózott Luival, ezzel fejeződött be a nap.
Másnap – vasárnap – nálunk is véget ért a Karácsony!
Ugyanis nekünk Karácsony után lett saját, „különbejáratú” aprócska műkarifácskánk díszekkel, pipicsekkel, angyalhajjal, a karácsonyi külcsín minden kellékével. G. gondolta, hogy nekünk is jár a nappali-ágyunk mellé az asztalra, úgysem jutunk fel az emeletre…
Délután elvittem B.-t a futira, hideg volt, ennek ellenére sokan voltunk. Olyan jó kis csapat jött ott már össze, hogy a kétlábúak is barátkoznak egymással, nem csak mi! Még Fészbuk oldaluk is van! Természetesen én nem csak Zarával, Csokival, Lejlával, és a többiekkel játszottam, hanem elsősorban a kétlábúak simijeit gyűjtöttem be, többször is! Lui sajnos itthon maradt G.-vel, még hallottam a reklamálását az utcán is. Mikor hazaértem, minden négyzetcentimet leellenőrizte, kivel találkoztam, hol fogtuk meg egymás bundáját, milyen erősen szorítottak, stb. Le sem tudtam volna tagadni a történteket. A kétlábúaknál egy féltékeny férj nem kutatja át hazajövetelkor a párját, mint engem Lui.
Hétfő délelőtt megjött Nojcsi, volt programunk megint! Hamarjában csak „vizslafuttában” üdvözölhettük, mert egy-egy rágcsát kaptunk, amivel néhány percig bajlódnunk kellett. Mikor végeztünk, hajrá! irány Nojcsi, megkapta azt az üdvözlést, ami csak neki jár, és még talán Évának, Csoki inasának. Lehet, már néha Nojcsinak is sok voltunk, mert egyszer-kétszer ki lettünk rekesztve, amit nem is bántunk, mert a nap is sütött, és mintha ezernyi bolha mozgott volna a bundánkban, egyszerűen ki kellett mennünk! Ezalatt a kétlábúak nyugodtan nassolhattak odabent, amíg észre nem vettük ezt a felháborító zugzabálást az ablakon keresztül. Ezért aztán Nojcsi megkapta a magáét: a szokásos frizuraigazítás mellett Lui még a lábbelijének az átalakításához is nekiállt, mindenáron le akarta hámozni a „bundát” a cipók szegélyéről. A „Nagy Vadász„ valamiféle párban mozgó szőrös akármiknek képzelte, és mindenképpen zsákmánnyal akart kedveskedni nekem. (Gondolom.) A kívánatos bundaszegélyesek tulajdonosa azonban határozott, azonnali tiltakozást foganatosított, így lemaradtunk egy finom, szétcincálható relikviáról. Estére el is fáradtunk, nem kellett G.-nek altatót dudorásznia…. jobb is!
Tegnap történt először, hogy - mióta Lui itt van, - másfél órácskára miénk volt a ház! Mielőtt elmentek, megkaptuk az „ittmaradtok-rágcsát”, es bízva bennünk és a vizslák istenében, leléptek. Persze az az apró műcsontika nem tartott ki sokáig, de utána is rendesen viselkedtünk, és épen, hiánytalanul adtuk vissza kezelésükbe a rezidenciámat, amit örömmel, megkönnyebbülve át is vettek. Délután még egy kis játék a futin, hazaérve a már „szokásos” alapos körbevizslatás Lui részéről, a vele való esti pankráció sem maradt el, megint nem kellett altatni. Vizslát!

Saját, külön műfácskánk

Tünde sütikiszúrói... Talán én is kapok majd ilyen alakú jutifalatot...

Nojcsi a vigyorgó G.-vel a hógömbbe zárva.... (Nojcsitól)

Lui Nojcsival

Mondtam, hogy amit szétszedtem, azt segítek megcsinálni...

01. 14.
Általában unalmasan telnek a napok.
Vasárnap volt egy „kis” élénkség, amikor Éva jött Lui-simogatásra. Én is örömmel fogadtam, de amit a „svábcsoki” művelt, az már nagyon szirupos volt. Szeretem én is a kétlábúakat, főleg az ismerősöket, de azt az imádatot, amit Lui Éva körberajongásával kifejezett, eddig az én hercegnői udvartartásomban nem volt elfogadott. Itt „viselkedni” szoktunk hellyel-közzel (az első tíz perc után). Ez a „viselkedés” bizony aznap délután csorbát szenvedett. Lui többszörösen körülpucolta, majd minden, - szerinte kimaradt részecskére - újból és újból visszatért. Szerettem volna én is megkapni a nekem járó simiket, de ez az elején csak vágyálom maradt. A közelébe sem fértem Évának, aki ezúttal szerencsére Csoki nélkül érkezett, mert egyszerre két elszánt svábcsokival birkózva végleg kimaradtam volna nekem járó kötelező bunda-vakargatásból. Miután Lui egy időre lecsillapodott és én is hozzáfértem a vendéghez, G. kizargatott bennünket az udvarra, majd rövidesen Lui robbanásszerű belépője borzolta kissé inasunk jókedélyét. A vásott svábgyerek bevágtázás közben egy mozdulattal döntötte fel a vizespoharat, és nyúlta le a tányér sütit. Mire én is odaértem, már úszott minden. Ezirányú tehetségét – mármint minimális folyadékkal maximális terület eláztatását, - eddig is tapasztaltam, mert például amikor egy kiadós játékból bejövünk az udvarról, és G. leellenőrzi és letörli a nyolc tappancsot portalanításilag, Lui nekiáll inni, és három lefety után a konyha és a folyosó is úszik a barna (sáros?) lében. Gyanítom, hogy olyasmi játszódik le eközben, mint a búvópatakoknál: Lui porózus szerkezetű, és miközben áthalad rajta a benyelt víz, mindenhonnan kicsurog belőle a megnövekedett nyomás hatására – Lui színével megfestve – az eddig benne pangó nedvesség. Ezt G. magyarázta el nekünk ilyen tudományosan, én el is hiszem neki, de B.-nek egész más a véleménye! B.-nek sokszor más a véleménye, például a „Két vizsla a lakásban” című projekttel kapcsolatban is. Mi hárman szeretnénk végrehajtani ezt a projektet, az Európai Unióból is támogatják, de önkormányzati hozzájárulást is igényel, és itt B. a Magasságos Fő-Főpolgármester. Nem beszélve arról, hogy a vele baráti viszonyt ápoló többi Polgármester is a projektünk ellen van, szerintem tiszta irigységből! Egy Polgármesternek az általa irányított nép jókedélyének fenntartásán kellene munkálkodnia, már csak az újraválasztás reményében is. Az is igaz azonban, hogy a nálunk megvalósult demokrácia amolyan „diktokrácia”, ahol csak egyetértési jogunk van: A végén mindig egyetértünk azzal, amit a Felsőbbség határoz…
Miután ilyen szép kanyargós utat bejártam Veletek, visszatérek vendégünkhöz, aki éppen egy időre megelégelve Lui örömtombolását, elfelé készül, és miközben megígéri, hogy hamarosan visszatér, G-vel úgy ügyeskedik, hogy szépen észrevétlenül kiterelődünk az udvarra. Így a végén - bár megtépázva, de - egyben távozott Éva.
Kedden eljött egy kis vizslasimi lehetőséget kunyerálni G.-ék jóbarátja: Mnéni, aki tulajdonképpen csak az én kedvemért érkezett. Respektálta Lui szépségét is, de – végre valaki – csak, és kizárólag az én szép magyarvzsla-színű bundácskám adjusztálását óhajtotta. Persze Lui is odapofátlankodott, és nem volt elég neki néhány simogatás, fel is telepedett a kanapéra az én kedves vendégem mellé. Néha semmi tekintettel nincs az előjogaimra! Főleg, ha szeretgetésre, vagy kajára van kilátás. Ilyenkor hiába próbálom fegyelmezni, a lemorgásom süket fülekre talál…. (Hogy minek hord ekkora füleket, ha süket, nem tudom…) Végre én is odafértem Mnéni mellé, és szeretetet cserélhettünk. Mint régebben említettem, Mnéni volt Lili vizsla Gazdija (Nagybetűvel), aki elődöm - Borcsi – anyuja volt. Így már nagyon régi az ismeretség a kétlábúak között, és egy órácskára Lilike bársonyfüleire is emlékeztethettem őket.
Mnéni nagyon lassan gyógyul elvesztett társa iránti bánatából, de most már látszott rajta, hogy csillapul a fájdalom. Örültünk, mert beígérte a gyakoribb látogatásokat, mert úgy észlelte, szükségünk van egymásra.
Amúgy a többi nem említett napot kinti-benti – általában halálos – párviadalokkal töltöttük, mert általában még a nap is sütött. Azért nem voltak „annyira” unalmasak ezek az idők sem. Pár napja Lui megtanult csendespihenőzni is, most már ő követeli, hogy G. – az ebédje után – vízszintesbe helyezze csontos porhüvelyét, és elfoglalva az én helyemet, két lába közé telepedjen, buksiját annak combjára helyezve. Így nekem csak inasom mellett jut hely, rámászva mellkasára, így pihengetünk mintegy félórácskát, órácskát. Eztán már megunjuk a henyélést, de ilyenkor mindig várni kell az ajtónyitásra, amíg öregedő háziszolgám újra kirakja a maga nagy puzzle-ját, ami mindinkább lassabban megy neki… Vizslát!

01. 07. 13:40
G. most kezd lenyugodni…. de legalább ez annyira felzaklatta, hogy elkezdte írni az idei Diktálmányt!
Szóval…… KISZÖKTÜNK…… Lui, és ém…..
Ez pedig úgy történt, hogy csengettek, G. csomagot várt, így felözönöltünk a lépcsőn, - G. kicsit később özönlött – így mikor kinézett a kisablakon, előbb visszaterelt minket a folyosóra, és becsukta az ajtót. Eztán ment csak átvenni a csomagot, és miközben aláírt, Lui lenyomta a kilincset, és mi kiviharzottunk a lábak mellett. Itt volt a SZABADSÁG!!! Rohantunk körülnézni, valahogy nem akaródzott meghallanunk G. „invitálását” sem. Szerencséjére nem volt forgalom, de mi messzebb jártunk, nem a legközelebbi villanyoszlopot vizslattuk már.
G. kétségbeesésében telózott Perec gazdijának, Marcsinak, aki első szóra ugrott, annak ellenére, hogy éppen egy tüdőgyulladás „szórakoztatja”… (reméljük, nem lett nagyobb baja…) Közben én visszatértem, de Lui önállósította magát… És ekkor, egy teló csörgés után G. is megnyugodott…. – láttam az ajtóüvegen keresztül – mert egy hang közölte, hogy Lui a szomszéd utcában játszik az ő – éppen ott sétáltatott – blökijével. Hamarosan a kedves házaspár errefelé „sétáltatta” Luit, itt becsalogatták közösen az ajtón G.-vel, mert a svábcsoki még itt a ház körül is mindent meg akart nézni…. Ebben a történetben a telefoncsörgés után volt először és utoljára elégedett önmagával G., mert mindkettőnkön éjjel-nappal itt fityeg a biléta, címmel és telefonszámmal!
És most, hogy G. magához tért, bediktálom neki a Szilvesztert, és az azóta történteket.
Az év utolsó estéjén kicsit izgultam, hallva a sok durrogást, ezért nem nagyon akaróztam az udvarra sem kimenni. Lui bátran kisétált a dolgait végezni, igaz, gyorsan vissza is jött mindig, mikor „kész” lett.
Együtt heverésztünk a kanapén, néha játszottunk, ezzel tartva ébren a kétlábújainkat. Amúgy fogalmam nincs, miért kellett érten maradniuk, talán ők is féltek a durranásoktól… Aztán már nagyon későn elővettek egy üveget, kicsit pukkantottak vele, aztán végre B. és G. is elkezdett alváshoz készülődni. Az elején, amíg el nem csitultak a „körvadászat” hangjai, még készenlétben feküdtünk, hátha be akar jönni a durrogató, de aztán Luival mi is elszunnyadtunk.
Másnap reggel nyoma sem volt a hangzavarnak, denagyon hideg lett, valami fehérség is hulldogált, de semmire sem volt jó. A hideg megmaradt, sót tegnap korcsolyázni is tanulgattunk, de sajnos éppen az ónos eső miatt, két reménybeli vendégem is későbbre halasztotta a kötelező simileadását! Ráadásul megtudtam, hogy azon az agyament éjszakán, amikor minden csekélyértelmű kétlábú abban éli ki magát, hogy mekkorát tud durrantani, Csoki mellé dobtak – a saját kertjében – egy petárdát. Szerencse, hogy befelé iramodott és nem elfelé riadozott.
Innen is reméljük – Luival és G.-vel mindhárman, - hogy a legközelebbi alkalommal az a kezdetleges izomszövet az alsó testnyílásába dugva próbálja ki a petárda hatását. Kívánunk neki is maradandó élményt!
A tegnapi jégpálya mára 15-20 centis hóvá alakult, így délelőtt már élvezettel rohangásztunk a nagy fehérségben. Aztán délután G. morci lett, most már vacsit is kaptunk, ki is mennénk, de most még nem merjük ráncigálni az „oroszlán” bajszát…. Nem igazi oroszlán, de néha megjátssza, hogy félelmetes… Remélem, később megenyhül! Vizslát!

2015. Szilveszter...  Lui almázik (az "életmentő" bilétával)

2015. Szilveszter... Lui az almával

2015. Szilveszter... Ereszted el!

2015. Szilveszter... Megint elloptad!?

2015. Szilveszter... ÉN!

2015. Szilveszter... Kötéltánc

2015. Szilveszter... Lui

2015. Szilveszter... Már pihizünk

+4