Nagyberki Zsarolta vakkantásai

01. 20.
A múlt hét szombatján B. megint elment délelőtt, de mi nem zavartattuk magunkat.
A napsütésben rajcsúroztunk Luival, és mivel meleg azért nem volt, sűrűn nyitogattattuk az ajtót G.-vel, őt is bevonva a játékba.
Délután aztán jött Z., a kétlábúak barátja, akivel - mi vizslák – nem nagyon tudunk mit kezdeni…. Üdvözölni sem hagyja magát, se puszi, se ugra-bugra, semmi játékra nem hajlandó velünk, csak: „Ül!, Áll!, Fekszik!, Kulturáltan szórakozik!” …. Azért nem tiltom ki a rezidenciámból, mert az inasaimnak sokat segít, jön, ha szükség van rá. Olyan szorgalmas, mint egy hangya…. nem hiába a neve is Z.! Ő az igazi „Z. a hangya”. Most is a garázsajtóhoz jött, persze nélkülünk állt neki, pedig mi rögtön felajánlottuk a segítséget, biztos hamarabb végzett volna. Közben szólt a csengő, és mi kint rekedtünk az udvaron. Tündéék voltak, de Hailey és Sonic nélkül, mert csak beugrottak, hogy G.-nek átadják a karácsonyi ajándékot. Végül mi is bejutottunk, hogy üdvözöljük őket, nekem Tünde jutott, Luinak P., a férje. Szerencsére ő türelmesen fogadta lakótársam mindent elsöprő örömködését. Sajnos már mentek is, de később még bejött Z. is. kicsit birkózott Luival, ezzel fejeződött be a nap.
Másnap – vasárnap – nálunk is véget ért a Karácsony!
Ugyanis nekünk Karácsony után lett saját, „különbejáratú” aprócska műkarifácskánk díszekkel, pipicsekkel, angyalhajjal, a karácsonyi külcsín minden kellékével. G. gondolta, hogy nekünk is jár a nappali-ágyunk mellé az asztalra, úgysem jutunk fel az emeletre…
Délután elvittem B.-t a futira, hideg volt, ennek ellenére sokan voltunk. Olyan jó kis csapat jött ott már össze, hogy a kétlábúak is barátkoznak egymással, nem csak mi! Még Fészbuk oldaluk is van! Természetesen én nem csak Zarával, Csokival, Lejlával, és a többiekkel játszottam, hanem elsősorban a kétlábúak simijeit gyűjtöttem be, többször is! Lui sajnos itthon maradt G.-vel, még hallottam a reklamálását az utcán is. Mikor hazaértem, minden négyzetcentimet leellenőrizte, kivel találkoztam, hol fogtuk meg egymás bundáját, milyen erősen szorítottak, stb. Le sem tudtam volna tagadni a történteket. A kétlábúaknál egy féltékeny férj nem kutatja át hazajövetelkor a párját, mint engem Lui.
Hétfő délelőtt megjött Nojcsi, volt programunk megint! Hamarjában csak „vizslafuttában” üdvözölhettük, mert egy-egy rágcsát kaptunk, amivel néhány percig bajlódnunk kellett. Mikor végeztünk, hajrá! irány Nojcsi, megkapta azt az üdvözlést, ami csak neki jár, és még talán Évának, Csoki inasának. Lehet, már néha Nojcsinak is sok voltunk, mert egyszer-kétszer ki lettünk rekesztve, amit nem is bántunk, mert a nap is sütött, és mintha ezernyi bolha mozgott volna a bundánkban, egyszerűen ki kellett mennünk! Ezalatt a kétlábúak nyugodtan nassolhattak odabent, amíg észre nem vettük ezt a felháborító zugzabálást az ablakon keresztül. Ezért aztán Nojcsi megkapta a magáét: a szokásos frizuraigazítás mellett Lui még a lábbelijének az átalakításához is nekiállt, mindenáron le akarta hámozni a „bundát” a cipók szegélyéről. A „Nagy Vadász„ valamiféle párban mozgó szőrös akármiknek képzelte, és mindenképpen zsákmánnyal akart kedveskedni nekem. (Gondolom.) A kívánatos bundaszegélyesek tulajdonosa azonban határozott, azonnali tiltakozást foganatosított, így lemaradtunk egy finom, szétcincálható relikviáról. Estére el is fáradtunk, nem kellett G.-nek altatót dudorásznia…. jobb is!
Tegnap történt először, hogy - mióta Lui itt van, - másfél órácskára miénk volt a ház! Mielőtt elmentek, megkaptuk az „ittmaradtok-rágcsát”, es bízva bennünk és a vizslák istenében, leléptek. Persze az az apró műcsontika nem tartott ki sokáig, de utána is rendesen viselkedtünk, és épen, hiánytalanul adtuk vissza kezelésükbe a rezidenciámat, amit örömmel, megkönnyebbülve át is vettek. Délután még egy kis játék a futin, hazaérve a már „szokásos” alapos körbevizslatás Lui részéről, a vele való esti pankráció sem maradt el, megint nem kellett altatni. Vizslát!