Nagyberki Zsarolta vakkantásai

02. 14.
Telnek a napok, általában esik, a mi, és az inasok legnagyobb sajnálatára. Lui sem szereti a csöpögős időt, én utálom, nálam jobban csak G. - mert akkor rá hárul a nyolc pracli letörlése is. B.-ről nem is szólva, mert ha csatakos napokon lejön a rezidenciámba, rögtön seprűre, lapátra kap, körbetakarít mindannyiunkat, közben dödög valamit az „irtózatos porhegyekről”, és ez frusztrálja vaksi titkáromat. Pedig mindent megteszünk a körlet tisztántartása érdekében, és port sem hordunk be, legfeljebb egy kis sarat! Mi például, amikor Luival a hatodik ajtónak ugrás, és G. hatodik előcsalogatása után hetedszerre, vagy nyolcadszorra úgy döntünk, hogy méltóztatunk a pracli-tisztítás egyáltalán nem kellemes – és véleményem szerint teljesen felesleges – ceremóniájában részt venni, hagyjuk magunkat egyenként becsábítani mancspucolásra. Persze Lui tolakszik mindig előre – mint mindenhova, - majd G. leülteti a folyosón, amit azonnal meg is tesz, miután végigvizsgálta a lakosztályt, milyen változás történt az eltelt félórában. Eztán már nem is „süket”, hajlandó kegyesen a mellső lábait pacsira nyújtani, majd az inas „bújj-bújj” felszólítására félig átbújik G. lábai között, és letörölteti a hátsó virgácsokat is. Miután G. becsukta Svábcsokiságát a szobába, jövök én. Én ugyanis ki nem állom, hogy köröttem sertepertéljen, amikor nekem háromlábon kell kiszolgáltatottan várakoznom, amíg némi számolás után mindenesem úgy nem dönt, hogy végeztünk. Közben nálam nem csak a „bújj-bújj”-ig, hanem a zöld levelecskén keresztül az aranykapuig is eljut… Mindezt a maga sajátságos intonálásával adja elő, amit „ének”-nek hív. Én már halottam kétlábút énekelni, egészen elviselhető volt, de G. barcogása kibírhatatlan. Persze egyik sem ér a közelébe annak a magas fokú prezentációnak, amit Luival unaloműzés gyanánt szoktunk előadni. Az produkció! Még a szomszédok is tapsolnak!
B. szerint eggyel többen vagyunk, mint kellene, el nem tudom képzelni, kire gondol… Talán G.-re, ő itt a leghaszontalanabb… sem énekelni nem tud, sem házat őrizni, sem nyakakba ugrálni örömpuszikat szórva. Rám biztos nem, hiszen én vagyok a Hercegnő, és Luira sem, hiszen ő az, aki ébren tartja a vitalitását, miatta termeli a szervezete azt a sok endorfint. Most is, ebben a pillanatbab az ajtó betört üvegét takarítja utána, és biztosan tele van örömmel, hogy Lui nem vágta el a lábát, amikor berobbant az a hülye üveg…. pont akkor, amikor Őcsokisága ki akart hozzá ugrani egy pusszantásra. Pár napja, miután már végzett a garázs feldíszítésével, az öreg vízpumpát hozta ki, és elkezdte fogpiszkálóvá átalakítani…. Naggyon kreatív!
Péntek délelőtt nagy meglepi ért bennünket! Megérkezett Lui karácsonyi ajándéka az Óperenciás Tengeren is túlról! És tényleg onnan (Ober Enns)! Mariann küldte, aki Luit protezsálta az Udvaromba! G. nyugodtan akarta felbontani, de sem B. (a ridikülhordozó kétlábúak kíváncsisága), sem mi nem hagytuk. G. mondta, akkor legalább addig ne piszkáljuk, amíg néhány fotó készül a dobozról, - valamennyire ismer minket – mert aztán, ha nekiállunk,…. Olyan izgatottak voltunk, tudtuk, hogy a miénk! Kaptunk jutifalatot, két aranyos pihe-puha takarót, és…. És két Sípoló Mukit! Az egyik „szafaládé” muki, a másik vizilómuki! a következő félórát a Mukik Háborújaként tartják nyilván majdan a Történelemben! Természetesen ezt is hibásan, mint annyi mindent…. Nem a mukik háborúztak, hanem mi. Mindig a másiknál lévő mukiért! Jó mulatság volt! A kétlábúak nagyokat röhögtek, de ez akkor nem érdekelt. Lui mindig azt akarta elszedni tőlem, amit előtte téptem ki a szájából. Ilyenkor nagyon önző…. A félóra elteltével rájöttünk, hogy a vizipaci kibelezhető! Ekkor G. beszüntette a hajcihőt, ideiglenesen elkobozta a mukikat, de adott a jutifalatból, finom volt. Azóta is azzal kenyerez le bennünket, nem tudom, miért aprózza így el… Persze Lui megint adta magát, dupla porciót követelt, arra hivatkozva, hogy szereti a „hazai ízeket”. Hát erre már rendre kellett utasítanom a kis háryjánosát, hiába sváb, akkor sem jár több neki, mint nekem. Aznap kora délután mégegyszer elszabadult bennünk az örömködés. Megjött Éva egy kis simire, Csoki tudta nélkül! De gondolom, ez hamar kiderült, amikor hazaért. Lui természetesen ismét kisajátította, pedig nekem is az egyik kedvenc kétlábúm…. Sajnos, amikor Évával találkozik, Lui számára megszűnik a külvilág. Csak mászik, puszit oszt, nyüszög, bújik, nyal, hajat igazít, eljátssza, hogy ő egy sál, csak a vak nem látja, hogy szerelmes. Ilyenkor G. sem bír vele, Éva kérdezte is tőle, hogyan marad talpon körülöttünk… Pedig Lui csak Évánál ilyen vehemens, még B. hazaérkezésekor sem produkál ekkora cécót. Na jó, Nojcsi is kikapcsolja nálunk a biztosítékot. Éva – kézmosás után - hamarosan távozott, úgy látszott Lui bundája kopik, vagy csak a festéke fog, mindenesetre Lui-színű lett a tenyere. Elvitte a vizipacit is, azt mondta, meggyógyítja.
Tegnap az időjárás novembert tartott, mi bent G.-n heverésztünk, mert akkor – szerinte – hosszabb távon is kibírja bent velünk.
Ma délelőtt már sütött a nap, tombolhattunk az udvaron is, de aztán jött a szokásos eső, megfigyeltem, ilyenkor az inasoknak többször kell az ágyon, foteleken helyreállító munkálatokat végezni. De ez minket nem nagyon izgat! Vizslát!

Kicsomagolok! Érzem, hogy valami tuti van a szatyorban!

Lui azt hiszi, az övé minden!

És itt a szafaládé!

Enyém a vizipaci!

Hogy kell megszólaltatni?

Lui érzi a "hazait"!

Neki szól!

Kicsomagoltunk

A "teríték".... Hadd menjünk mááár....

Mindent magának akar....

És be is gyűjtötte...! Irigy....