Nagyberki Zsarolta vakkantásai

02. 03.
Mivel állítólag nem történik semmi, G. sztrájkol. Lusta lepötyögni a gondolataimat, pedig egyre sűrűbben hangosan is közlöm vele és mindenkivel, de csak azért, hogy túlordítsam Luit.
Hétfőn G. magához képest izgatottan, egész nap várt valami csomagot. Ez a startra kész állapot úgy nézett ki, hogy többet voltunk kint az udvaron, hogy ő nyugodtan tudjon száguldozni a lépcsőkön, ha kell. Persze nem kellett. Mi azonban szép, attraktív öko-kiállítást rendeztünk a teraszon. Lui feltúrta a komposztládát, és apránként előkészítette a kiállítási anyagot, amit már együtt rendezgettünk. Véglegesre sosem sikerült, mert egy-két gusztább fadarabon jól elveszekedtünk makacs sváb barátommal. Szerinte mindegyiket még alakítani kellett volna, én meg már meg akartam, mutatni vaksi inasomnak, úgyis rengeteg időbe telik, amíg az egészet alaposan szemrevételezi, majd elismerését kifejezve beleír a vendégkönyvbe. Ennek egy szállongó papírdarabot neveztünk ki, amit ízlésesen körbedíszítettünk a G. zsebéből kilopkodott, es elcsócsált papírzsepik maradékával. Végre készen lett, jöhetett az első látogató: G.…. Ahogy kilépett az ajtón, és egyúttal belépett a kiállítótérbe, nem mondhattam, hogy semmi hatással sem volt rá a tárlat. Még vijjogott is, ha jól hallottam. Aztán gyorsan előkaparta a seprűt, összeterelte a rekvititumokat egy lapátra… majd hirtelen elakadt…. nem találta a vödröt….. Ezen felbosszankodott, és otthagyta az egészet a lapáton, amiről mi nagy műgonddal újraválogattunk, és rekreáltuk a kiállításunkat B.-nek.
Ő inkább kedd reggel nézte meg, de erről nem akarok sokat beszélni…
Tegnap végre jött Nojcsi is, és rutinosan azonnal a szánkba nyomott egy-egy rágcsát, így az üdvözlése félbe maradt, csak a morzsák elfogyasztása után – jó negyedóra múlva – kerítettünk sort a befejezésre és az örömjödésre. Lui megint annyira tolakodott, hogy kénytelen voltam rászólni, hogy várjon a sorára, de ilyenkor, ha puncsolásról van szó, teljesen elveszíti azt a kevés eszét is, ami abban a sötét buksijának hasonlóan sötét, tágasan üres univerzumában apró futócsillagként keresi a kiutat…. Hát, most sem találta… Végül ki lettünk csukva, és csak üvegen keresztül sóvároghattunk a palacsintákat felzabáló kétlábúak mellé… ilyenkor úútálom!
Azért később beszabadultunk, és sikerült Nojcsi haját is megigazítanunk. Szépen elbeszélgettünk vele, engedtük, hogy simizzen, hiszen ezért könyörgött, és mi minden ezirányú óhajt lelkesen teljesítünk.
Végül csak itthagyott bennünket, még rendesen elbúcsúzni sem tudtunk, mert éppen kinti őrjáratunkat róttuk.
Ma reggel „megint” egyedül maradtunk, mert a kétlábúak elmentek igazolványképet csináltatni, meg a postára azért a híres csomagért, mert Pestről jött az értesítés, hogy már hétfőn megpróbálták kézbesíteni, csak senki nem volt itthon… Hát, mi tanúsítjuk, hogy G. is itthon volt, csak a „kézbesítést” nem nálunk próbálták. G. azon tanakodik, hogyan szorítsa rá a második szomszédot, hogy kiírja a házszámát…? Mert ő a „/2”, és ha az a szerencsétlen postás megnézi a mellette levő házat, okosan le is von kettőt a számából, és hopp, már nyomja is a csengőt hiába….
Szóval elhozták ezt a csomagot is a postáról, de G. akkor még nem bontotta ki, mert előbb körülnézett, mi kárt is tettünk a rezidenciámban…? Hát, semmit! Nagyon ügyesek, rendesek voltunk…. bár B. talált egy üres szaloncukorpapírt, de ahhoz semmi közünk, bizonyisten!
Akkor már esett az eső is, később meg szakadt, sokáig csak az orrunkat dugtuk ki, G.-t sem hagytuk békén, így csak kibontotta, kipróbálta, majd félretette az E-nagyítót, amivel könyveket fog olvasni. Nem tudom, az mi fán terem, mert ittlétezésem óta ilyen még nem történt…. Azt tudom, mi a könyv, mert kiskoromban néhányat átlapoztam, minek állnak itt a polcokon használatlanul, ugye? Na, most majd erősen fogok figyelni Luival, hogy G.-től mikor veszik el, amikor lapozgatja őket, mert tőlem bizony elvették!
Jó éjszakáz, én már régen alszom, nem bírtam kivárni, amíg G. formába öntögeti amúgy világos, tiszta diktálmányomat! Vizslát!