Nagyberki Zsarolta vakkantásai

02. 22.
Úgy látszik, itt is át kell vennem a kezdeményezést, mert a „Hercegnő”, és „Csoszogi”, az öreg, vaksi inas (G.) egészen eltunyulnak!
Lui vagyok ismét, a svábcsávó!
Én tartom életben a vidámságot ebben a kócerájban. B. is mindig rajtam mosolyog, amikor összeszedi a leselejtezett tápos-zacskókat utánam, derül akkor is, ha a konyhában elrikkantja magát, hogy: „Kifelé!”, és én azonnal bebújok az asztal alá, hogy kicsit késleltessem az elmenetelét. Az utóbbi időben már akkorákat derült ilyenkor, hogy a nádpálcát is előszedte, azzal kapirgált felém, én meg ügyesen kikerültem! Játszottunk! A végén mindig azzal fejezzük be, hogy jutifalatként száraz kenyérkockával csalogat ki. (Engem nem lehet egzecírozni!) Ezt még képtelen azonnal alkalmazni, kétlábú buksijában (női kreálmány), még nem kapcsolódott össze a jutifalat látványa, és a hallásjavulás szoros összefüggése….
Sikeresen leamortizáktam a léőcsőt elzáró rácsot is, aminek leszerelésével Zsaci már régen felhagyott. mondtam neki, csak kitartás kérdése az egész, én pedig naggyon kitartó vagyok! Sikerült az összes tiplit kirángatnom, amit elértem el is rágtam – nehogy könnyen visszarakhassák. Ezzel segítettem G.-nek is, mert így B. is végre belátta, hogy mindenféle tákolmánnyal engem nem állíthat meg! Tehát most naponta többször colstokkal vonul G., mi pedig lelkesen kísérjük.
Pénteken a hercegnő elvitte B.-t a futira, ahol lájkolták, mert látszik rajta, hogy kócsot (coach) alkalmaz! (Nem B., hanem Zsaci). Pedig én csak brahiból, magamat szórakoztatva tréningelem őket – persze elsősorban Zsacit. Kíméletlen vagyok vele szemben, addig froclizom , míg a végén ő is beszáll a kajabálásba, és ezt már G. sem sokáig bírja, és kizavar bennünket a szomszédok örömére.
Mialatt Zsaci a futin kacérkodott a bájaival, emlékeztettem G.-t, hogy minket - fiúkat megint itthon hagytak, végre bulizhatnánk kedvünkre néhány vidám, belevaló fruskával!
Másnap aztán szerencsém volt, mert először Perecék látogattak meg, - Perec nadrágos inasa kíváncsi volt rám. Be is mutatkoztam S.-nek, majdnem sikerült róla lekapnom az ancúgját. Közben ostromoltam Perecet is, de ő elszokott már tőlem, mire észbe kaptam, és lejjebbsrófoltam volna az amplitúdót, már el is mentek. Sebaj, jön a tavasz, Perecék is gyakrabban vizitálnak.
Eztán pedig én vihettem el B.-t a futira! Odafelé csak a csattogást hallottam mögöttem, ahogy néha a talajt érintette, de a Ledinához érve végre leoldódott a nyakörvről! Egész addig jól viselkedtem szerinte, amíg eljátszogattam Zaráékkel, de kicsinek éreztem a teret, es mellettünk fociztak, azt meg kellett közelről is néznem. próbáltak kicselezni, de az én négylábammal, és zseniális gömbérzékemmel nem boldogultak. Aztán megláttam két kétlábút, akik valami talicskafélét tologattak maguk előtt. Ajvé! Hát nem egy-egy apró, leendő kisinas dekkolt a taligákban! Boldogan elkezdtem volna az adjusztálásukat – sosem lehet elég korán kezdeni a betanítást, - de B. elrángatott, pedig a mutterok nem is hisztiztek nagyon. Azt mondta, soha többet velem sehova. Nem vettem a lelkemre, hazahúztam. Ott már ismét kellemes meglepetés várt, mert közben Zsacihoz érkezett Mnéni, és elmondása szerint csak őt akarta látni, örült, hogy én nem vagyok otthon. Így már akkor bosszankodott, amikor befelé menet, egy magasabb polcról lekaptam a szerintem nekem járó jutifalatokat. Megmentettem attól, hogy egyenként kelljen átnyújtania. Ennek ellenére többször a hátamra, a buksimra tévedt a keze, amit percek múlva látványosan elkapott, hogy „nem is azt a sátánfajzatot akarta simizni”. Persze én átláttam a szitán, csak a hercegnő miatt berzenkedett, különben bejöttem neki!
Tegnap aztán amíg koradélután kint hancúroztunk Zsacival, B. orvul belopta mellőlem, és Zaráékkal elmentek a Malomvölgyi tóra! Szerencsére nem kellett sokat ordibálnom, mert jött Éva, a kétlábúak legkedvesebbike, és egyedül, a Hercegnő okvetetlenkedését mellőzve hámozhattam ki a dzsekijéből, majd levonultunk, örültünk egymásnak, miközben G. hiábavalóan kattintott néhányszor azzal az utálatos gépével. Elhozta a megjavított mukimat is, újra nekiálltam a feltrancsírozásának, de az inas elmentette előlem a megműtött vizipacit.Hagytam kicsit beszélgetni még G.-t az én Évámmal, aztán elé álltam, és mondtam neki, hogy gyerünk sétálni, mert a dumából nem élünk meg. Éva engedelmesen öltözött, (segítettem neki), nagy örömmel vittem egy órára a futira. Együtt értünk vissza otthonunk két hercegnőjével. (Mindkettő azt hiszi, hogy uralkodik rajtunk, fiúkon…)
G. azt mondja, Zsaci olvasói a felét sem értik majd, amit összehadováltam, de szerintem erőltessék meg azt a két lábon hordott sapkaalátétjüket!
Vizslát! Hallali!

Éva és Lui.... Éva nem sír. csak felkészül Lui pusziáradatára

Nagyon szeretik egymást

Elfáradtunk vasárnap

Ilyenkor szent a béke!