Nagyberki Zsarolta vakkantásai

03. 07.
Na végre! Újra itt vagyok a Fészen!
G. szerint az elmúlt két hétben az égvilágon nem történt semmi, csendes nyugalom volt…..
Csak a nagy banzájokat megemlítve: Még február utolsó péntekén itt volt Éva, aki természetesen udvari bolondom kedvéért jött, és ennek megfelelően meg is kapta Luitól a puszikat, a skalpolási kísérleteket, a nyakbamászásokat, és egyéb neveletlenségeket, amiket a svábgyerek csak ki tud préselni ilyenkor magából. Senki sem hiszi el G.-nek, hogy „amúgy” tud rendesen is viselkedni, sőőőt, hellyel-közzel egy-egy félórára még el is szokott heveredni napközben is. De aztán, ha meghallja a csengőt, vége a békés áhítatnak, el kezd üvölteni, mint száz éhes malac, közben jobban leszedi az ajtóról a festéket, mint a kromofág, és ha kiszabadult, egy hurrikán pusztító erejével tör a bejárat felé! És ott, ha véletlenül kedves ismerőst pillant meg, - mint például Évát a „szerelmét”, - vége a világnak! Elborul a kis – amúgy is – sötét csuhába bujtatott agyacskája, és elevenen, mindenestől be akarja kebelezni a szeretetébe a kiválasztottat. És mivel a kiválasztottjai – ez jó ízlésre vall, - nem tenyeres-talpas kétlábúak, hát igencsak meg kell kapaszkodniuk, hogy épségben leérjenek a rezidenciámba, ahol némileg kényelmesebb helyzetben fogadhatják Lui további csókjait. Én már csak ilyenkor férek a vendéghez, és ekkor megpróbálom szépséges kufferomat az orruk alá tolni, hogy észrevegyék, én is – a ház úrnője – itt vagyok, és kikövetelem a magam simijeit! Eleinte csak lopva sikerül, mert svábcsoki barátom eközben Éva ölében terpeszkedik, vagy mögötte ücsörög kéjesen beleszuszogva a nyakába, mindenesetre árgus szemekkel figyel, nehogy megközelítsem szeretett kétlábúját.
Szóval így zajlanak, - lehet mondani egysíkúan á az Évával való találkozások.
Múlt hát elején Perecék is betoppantak egy rövid időre, nem maradtak sokáig, mert Perecnek még sok Lui, nem érti, hogy „csak” játszani akar Őcsokisága mindenkivel, Perec ellenben szentségnek tartja a magántulajdont! Az ő kétlábúja csak az övé, senki még csak meg se közelítse!
Az elmúlt héten csak az itthoniakat boldogítottuk, főleg G.-t., aki egyre jobban imádkozik az igazi tavaszért, mert állítólag, amit mi művelünk bent esős időben, az nagyon messze van a kulturált elfoglaltságtól. Szerinte amilyen okosak vagyunk, sakkozni is megtanulhatnánk…. Szerinte az is harc, és jóval csendesebb, mint amit produkálni szoktunk. De az imént is, ránk figyelve hangosan röhögött – már bocsánat, - mert szerinte a naiv szomszédok azt hiszik, hogy véres kutyaviadalokat tart az udvaron, pedig csak mi „tépjük” egymást Luival, és ugyebár a harc nem megy hang nélkül. Eddig ment, tavaly nyáron még eszembe sem jutott hangosan tüzet okádva cibálni a másik grabancát, de Lui megtanította, hogy ezt így kell! Tényleg sokkal élvezetesebb így minden! Nem utolsósorban szurkolótáborunk is nő, néha már hangos bekiabálásokra is felfigyelhetünk!
Csendesebb elfoglaltságunk az atlétika, amikor Lui rohangászik szélsebesen árkon-bokron keresztül. én pedig a teraszról diktálom neki a tempót. Egy-két gyors hieroglifát én is leírok vele, aztán visszavonulok, és lesem, mikor ér közelebb, hogy ráronthassak. Nemsokára akadályfutást is rendezhetünk, mert G. tanácsára B. vett néhány „vadászkeritést”, állítólag azért, hogy valami virágágyásokat elkerítsenek, de én tudom, hogy csak a látványért rendelte…. Nincs szebb, mint egy kerítés felett úszó vizsla…. esetleg kettő…
Tegnap Nojcsi is betoppant szerencsére, természetesen nekünk, és a kétlábúaknak is hozott jutifalatot, mi alaposan megköszöntük, puszival, mosdatással, ugri-bugrival…. később állítólag nem odaillő parfümöt is eregettünk….. Ki tudja…. én nem vettem észre, biztos Lui volt….
Jól eltelt az idő, délután Zara és sofőrje – Kriszta - jött értünk, és elmentünk a Malomvölgyi tóhoz. Találkoztunk más vizslákkal is, de Zara és én csak egymással játszottunk, miközben kétlábújaink jól elfáradtak a sétában. Igaz, lehet, hogy én is, mert B. megjegyezte, hogy a tegnapi volt az első alkalom, hogy nem Zarán tapostam visszafelé, hanem leheveredtem melléje.
Természetesen, hazaérve még alá kellet vetnem magamat Lui vizslatásának, aki alaposan leellenőrzött, hogy kivel találkoztam nélküle. Mindent rendben talált, Zarát egy kicsit hiányolta, de hamar elcsitultunk estére.
Ez a hét már biztos izgalmas lesz, mert állítólag olyan vizslaúr keres fel, de Olyan(!), hogy olyannal még nem találkoztam! Dicső Marcipán Magor – ismerőseinek Marci - tesz tisztelgő látogatást Őhercegnőségemnél. Persze ezt még én nem tudom, mert ha tudnám, már most kiakasztanám G.-t a készülődésemmel! Ha minden igaz, Éva is meg fog lepni bennünket, biztos, hogy fotókkal körítve fogok jelentkezni nem is olyan sokára! Vizslát!

Éva és Lui

 

Nagy a "szerelem"

Puszi is van!