2016. március 23., szerda



03. 22.


Üdv mindenkinek! Újra itt vagyok, hogy befejezzem a hetet!
Pénteken már nappal is nyüszögtem kicsit, este meg nem sokat hagytam G.-t aludni, valahol valamelyik lábam a sok közül fájdogált már két napja, de az is lehet, hogy a forgóm, biztos megrándítottam a nagy pörgésben. Másnapra ezért valami zöldkagylós izé megrendelése volt előirányozva, de mondta B., előbb megnézi az itteni patikában. Ott aztán rábeszélték az „Apto-Flex szirup” megvásárlására, amiben ugyan nem sok az újzélandi tenger gyümölcse, de nagyon fincsi, élvezettel nyalogatjuk Zsacival! Igaz, hogy kétezerrel többe került, mint a neten, de máris használt, kutya-bajom!
Vasárnap aztán jött a hét csúcspontja, amikor végre kiordibálhattam magamat. Délután – a már szokásos kizáródásunk után, - egy két,- és négylábúakból álló hat fős falka nyomult be a territóriumunkba! Persze csak vendégségbe jöttek, de Zsacinak az elején így is sokan voltak, én persze felvettem a tempót. Mindjárt az elején elhasaltattam a legkisebb kétlábú manót, aztán kezelésbe vettem Lüszit, akinek nem csak a neve hasonlít az enyémre, de mint két tojás, olyanok vagyunk egymás mellett! Ő a nyuszitojás, én meg az okostojás…. Miután már hanyatt döntöttem (nem is kellett dönteni) a kislányt, észrevettem, hogy van egy anyósféle is a csoportban. Rosszul vakkantom, nem lehetett nem észrevenni, mert oda tolakodott kettőnk közé, és hangosan figyelmeztetett, előbb vele beszélgessek! Szó szót követett, de amikor dominát akart játszani, lemorogtam magamról, és nekiálltunk szócsatázni, ám ez csak hangos volt, de meddő. Egyelőre döntetlenben egyeztünk ki, ám közben rájöttem, hogy vele is lehet játszani. Annál is inkább, mert Lüszi a széken dekkolt, Zsaci meg a maga előkelőségébe merülve teljesen félrehúzódott., de jelezte Mazsinak, hogy kitakarítja a rezidenciából, ha vele is bepróbálkozik. Én azonban kezdtem jólérezni magamat, és az apróbb kétlábúak is megtalálták a hangjukat, igy a szomszédok, ha nem is láthattak bennünket, de nagyszerű koncertet hallgathattak! Most már hármasban is futottunk néhány gyors kört, Zsaci fentről vezényelte az iramot. Maya, a falkavezér bennünket lesett, hogy mikor kell e közbelépnie, lánya – Kriszti - pedig az aprójószágra felügyelve az utolsó pillanatokban ugrált félre előlünk, nagyszerűen szórakoztam! Zsaci csak a vége felé kezdett oldódgatni, de G. velem együtt örült a cirkusznak! Kár, hogy olyan hamar elmentek, hogy a kétlábúak alapos végigvizslatására sem maradt időm! Ezzel véget is ért a nap, és mert B. nem volt itthon, csak azt vette észre mikor hazaért, hogy „valakik” voltak itt, de hogy hányan, azt máig sem tudja!
Hétfőn végre Perec is tiszteletét tette, de az elején ő sem volt kibékülve velem, nagyon féltékeny vizslácska, amilyen apró, annyira védte tőlem Marcsit a gazdiját, pedig én igazán csak örömpuszikat akartam lehelni a nózijára. Aztán lassan megenyhült ő is közismert sármom hatására, megígérte, hogy hamarosan újra elhozza a kétlábúját, mert otthon nem tud kibontakozni a macskák miatt. Nagyon megsajnáltam, csábítottam is, hogy csak jöjjön, mert jókat lehet vele rohangászni árkon-bokron keresztül. Igaz, árok még nincs, de ami késik, nem múlik, gondolom B. szívesen segít kiásni… Mivel G. nem figyelt rám, amikor Perecéktől elköszönt, kénytelen volt némi szivacsdarabokat összekaparni, amik kidőltek a pérnábóő, de legalább észrevette mellettük B. megcsócsálódott papucsát is, ami galád módon – párját otthagyva, - lesétált a helyéről! Fura egy házban élünk, ha én nem figyelmeztetném Zsaci inasait minden apró rendellenes eseményre előbb-utóbb rajtuk lenne a káosz!
Most sajnos gyorsan össze kell csapnom a napi diktálmányt, mert Nojcsi lepett meg bennünket, és miután teletömött minket préseltcsonttal, és már belefáradtunk a rágásba, még álnok módon ki is csukta becses személyünket, hogy G. fején a tavaszi metszést végrehajthassa. Persze utána azért bemehettünk, és kicsit mancsolásunkba vehettük!
Most szundizunk, G.-nek kiadtam az ukázt, hogy pár képet válogasson, ennyire nélkülem is képes. Vizslatutulásos jó éjt mindenkinek, ha Zsaci legközelebb is ideenged, majd jövök! Vizslát!


Lui és Mazsi vitája

Most Mazsi Lüszit fegyelmezi

Ott tűnt el a víz Mazsi szerint

Harcos játék, vagy játékos harc...? Mazsi és Lui

Lui szeretne játszani Lüszivel, de ő inkább megadja magát

A "plebs" és a Hercegnő...

Forgásban

Figyelek!


Lui elmagyarázza Mazsinak, hogyan kellene viselkednie egy vendéghölgynek...

Nojcsi beöltözve a tavaszi metszéshez...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése