2016. március 21., hétfő

03. 21.
Sziasztok újra! Lui vagyok! Az ész, a tettrekészség és az örök vidámság!
Eltelt ismét egy hét, és ahhoz, hogy képben legyetek valamennyire, el kellett foglalnom a GÉPET! Ha nem lennék, már mindenki belefulladt volna a dögunalomba! Szerencséje a kétlábúaknak, hogy itt vagyok, és egy kicsit mindig felkavarom a posványt…. Az elmúlt hét elején nem kavarogtam, vártam, hogy ülepedjen a zagy, meg különbenis, elvoltam Zsacival, de ahogy eljött a csütörtök, elérkezett az én időm! Délután Zsaci elvitte B.-t a futira, már kezdtem panaszkodni G.-nek, hogy engem megint itthagytak, amikor betoppant Bogi és anyukája Eszter! Először csak kintről bámulhattam befelé, mert G. amikor valami érdekesebb esemény van kilátásban, firnyákos módon mindig ki tudott eddig csukni bennünket. Azt hiszem, azzal a kis doboz megcsörrenésével van kapcsolatban, amit múltkor majdnem sikerült alaposabban vizslatás alá vonnom. Szóval itt voltak, megjöttek, elhelyezkedtek. Ismerős volt a szitu, előző héten megtanultam már T.-vel és Petrával kapcsolatban…. Nyílt az ajtó, én be, G. mondja a magáét, Bogi az anyuja nyakában, én megpróbálom elérni… Aztán észreveszem a sok ajándékrágcsát, és átállok az alternatív prodzsektre: a sok finomság megszerzésére…. ez sem sikerül, de G. előveszi az unalomig ismert préselt csontot. … Annyira azért mégsem volt unalmas, mert ezután felváltva rohangáltam Bogihoz és a csonthoz, - ezt negyedórásnak nevezik, de már rég megdöntöttem a szintidőt, - így hamarosan csak Bogié lehettem. Mivel az ilyesmik elfogyasztása után Zsacival páros galambröptetéssel is szoktuk szórakoztatni a vendégeket, a mostani szólóm nem nyűgözte le annyira Eszteréket, de Bogi lassan feloldódott, és nagy bújócskába kezdtünk. Sikerült együtt viháncolnunk, bemutattam, milyen tündérien alkalmazkodó vagyok, lassan mindenkit meggyőzök a „svábcsokik” kivételes voltáról. Bogi már annyira jutott, hogy át is ölelt, remélem legközelebb is emlékezni fogok rá, hogy nála: ”nicht ugri-bugri”. A végére Zsaci is megérkezett, de ő nagy előkelőségében elvonult az ágyra, onnan skubizta a történéseket. Aztán lassan elbúcsúztunk a vendégektől, én jól éreztem magam, remélem, Bogi visszajön egy kis bújócskára. Mivel a kétlábúak még mindig a folyosón beszélgettek, visszaszaladtam megnézni, nem felejtettek e itt valamit… Aztán nem értem rá gyorsan utánuk loholni, lebuktam mikor G. visszaérkezett… Állítólag épp a hatodik kakaóskekszet tömtem magamba…. Én nem szoktam az ilyesmit számolni, teljesen felesleges. Akkor elég belőle, ha elfogyott! Itt még maradt a kistálban, tehát részemről egyáltalán nem volt befejezve… G. szerint azonban vége a lopásnak, B. pedig jött a söprűvel, mert szerinte az egész rezidenciát bevetettem morzsával…. Értetlen egy alkalmazott…. gyorsan kellett ennem, és később én is felporszívóztam volna. Aztán G. megkóstolta a kapott főzetet, mi is megnyalhattuk az ujját, nyugtáztuk Zsacival, hogy iható, már csak a hercegnő leellenőrzése volt hátra, kivel is kokettált nélkülem.
Másnap délelőtt Ildikó és Ákos ugrott be egy röpke látogatásra, de nem volt annyi időm, hogy a kisemberrel megkedveltessem magam. Arra igen, hogy megríkassam, B. el is parancsolt mellőle. Délután már csak a szokásos sportjátékokat űztük az udvaron, a hétnek ezzel még nem volt vége, de arról majd holnap referálok.
Közben Virágéktól is érkezett néhány fotó, Zsaci utasítására felteszem azokat is. Holnap újra jövök! Kisztihand, és Vizslát!


Marci és Lui

Marci átnéz az izgágáskodón...

Csak lesem a "nyugodt erő" és a "bohó suhanc" párharcát
Három Virág, és egy Mákvirág! :)

Barátosnémmal Virág Hercegnővel... Lui persze odatolakodott...

Bogika

Ismerkedés

Eszter és Bogi Luival

Eszter inkognitóban... (Bogi ráhúzta a kapucnit)

Simi is van

.... és szeretet....

... és puszi

Búcsúzkodás

2 megjegyzés:

  1. Milyen morci a Marci !nem tetszett neki a heveskedésed ? Én nem értem, honnan ez a kifogyhatatlan duracell energiád ? Az én drága Hercegnőm tud viselkedni - te meg csak
    eszetlenkedsz. Kakaós kex ügyben meg, hát neked telhetetlen pocakod van - mert nem hinném, hogy éheztetnek, s azért kell mindent felfalnod. Mint múltkor azt is, amit próbáltam előled eldugni, de levadásztad a polcról :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hogy Neked még mindig csak a Hercegnő a liblinged...Pedig én csak élelmes vagyok, ahogy G. mondja. Szívesen látnálak már újra, hogy bebizonyítsam töretlen fejlődésemet! Gyere mááár!
      A Te Luid :)

      Törlés