04. 24.
3. életévemet megkezdve - csütörtök reggel - Perec érkezett délelőtti „matinéra”. Szokásos örömpisije után feltelepedett G. ölébe, és az egész napot legszívesebben ott töltötte volna, ha inasom néha nem mozgott volna ki alóla. Mivel ismét csodálatos napsütés ígérkezett, testületileg kivonultunk a teraszra, ahol a nemsokára megérkező L. kerti csap építésébe fogott. L. az alkalmazottaim rokona, Luival már ismerjük, a szokásos ovációval köszöntöttük, mert most „játszós ruhában” érkezett. Mi hárman természetesen árgus szemekkel figyeltük a ténykedését, és persze minden mozdulatát kommentáltuk is. Annyira belemerült a munkába, hogy csak félóra elteltével jött rá, hogy hárman vagyunk vizslák. Akkorra tudatosult benne, hogy itt is vizsla, ott is vizsla, meg amott is…. Meg is kérdezte G.-t, hogy vizslagyűjtésbe kezdett e, aki B.-re nézve azt mondta, hogy szívesen nekiállna ennek a hobbinak.
Kerti csapunk „természetesen” eddig is volt, de szuttyogó, lusta inasom kívánságára, a nyárra való tekintettel, egy újat telepíttettem a vizestálunk fölé. Lui annyira ügyes, hogy nyárra simán megtanulja a csap kezelését, és akkor abban a gatyarohasztó hőségben nem kell az „öreg Csoszogira” várnunk.
Perec már eléggé megbékélt Luival, éppen mindhárman az alkalmazottamon csendespihiztünk, amikor érte jőve csengettek, és mi végigmasszírozva G.-t az ajtóhoz rohantunk. Ezt inasom is üdvözült hörgéssel konstatálta, nyilván fe4lettébb jól esett elaggott testének a gyógymasszázs. Délután Zaráék jöttek értünk, és elkocsiztattak bennünket a Malomvölgyi tóhoz. Lui itthon maradt, B. szerint úgysem tud viselkedni, a horgászok beleugráltak volna előle a vízbe, a biciklisek pedig tömegkaramboloztak volna. Mi Zarával tudunk viselkedni, nem rémisztgetjük a kétlábúakat eszetlen rohanásokkal. Kriszta, Zara kisgazdija, a „Nyakigláb B.”, és az én feleakkora B.-m azzal szórakoztattak bennünket, hogy fadarabokat hajigáltak a vízbe. Zara persze ugrott, és lelkesen úszott értük, vitte volna a gazdikhoz, ám én a parton rendre elvettem tőle, „együtt teljesítettük” a feladatot… Így is vizes lett néha a praclim! Kirándulásunk kicsit elhúzódott, mert vissza kellett menni B. karóráját keresni…. Naná, hogy nem lett meg. Visszaérve behívtam Zaráékat, hogy megköszönjem kedvességüket, egy fagyit elnyalva élvezhették Lui társaságát, és csokibarátom is kiörvendezhette magát. A svábherceg meglepően udvarias és kedves volt Zarával, nagyon tette a szépet és a tappancsait emelgetve hívogatta játszani barátnőmet. Zara is türelmes volt, nem ugrott neki a kis ficsúrnak elmagyarázni, hogy néhány dolgot csak tőlem visel el…
A másnap ismét Pereccel, és az ő örömcseppjeivel kezdődött, aztán folytatódott „szokás szerint”. Ölbevizslát alakított, mi meg huzakodtunk Luival madzagon, ágakon, amiket B. előzékenyen elül hagyott a számunkra. (Igaz, hogy hazaérve azt kérdezte, miért nem volt elég egy darab a játékra, de az ilyen balga kérdést egy ideje már hagyom ellobogni a füleim mellett…) Perec kezd feltámadni, már gyakran hármasban bandáztunk, együtt őriztük a rezidenciát is. Amikor érte jöttek, jólesett egy kicsit kinyúlni a meleg teraszkövön.
Tegnap – szombaton – is napfényes szépidő volt, igaz, már nem olyan meleg, de délután azért Perec elhozta gazdiját, Marcsit, G. se unatkozzon. Kisbarátnőm már-már a tavalyi merész hörcsögöcskére emlékeztetett. Ha felpörgött, Luit is megfuttatta, aki nem győzött incselkedni vele. Aztán amikor a kert alján a túloldalon megjelent a szomszéd ebzet, kórusban, teljes egyetértésben kajabáltunk neki mindenféle komisz dolgot, nem éppen arisztokrata stílusban. Luitól e téren is sokat tanultam, ha tudnék, néhány kiszólásomba magam is belepirulnék… Mire az ordítozásba belefáradtunk, Perecék is elmentek…. A jövő hét elején sajnos G. – a bekövetkező rossz időre való tekintettel, - nem vállalta a felügyeletet, igy Perec a macskáival fog otthon kuksolni, amíg Marcsi dolgozik.
Inasomból sajnos a próféta szólt…. Ma már itt a hideg, az eső, ha lehetne, az orrunkat sem dugnánk ki. De nem lehet bent átszundizni a napot, alkalmazottam ilyenkor néha olyan, mint egy tevehajcsár, csak akkor nyugszik le, ha zargatására kikecmergünk folyó, és szilárd dolgainkat végezni. Aztán jöhetünk vissza tovább dögleszteni a ramaty időt. Ma meg holnap ez van/lesz: csak az unalom… Vizslát!

04. 22.
Véget ért hercegnői létem második fejezete. 20.-án másodszor ünnepelték alattvalóim a szülinapomat. Én még legalább 7-8-szor ennyi uralkodást tervezek, mert sok a tennivalóm, hamarabb nem hiszem, hogy végeznék a rám háruló feladatokkal.
Az elmúlt héttel viszont egy mondattal végeznék! Bizonyára nem sok minden történt, különben emlékeznék rá. Épp egy héttel ezelőtt Perec megkezdte végre a nyári vendégeskedést nálunk. Finoman szólva is elszoktunk egymástól…. Lui a maga megszokott, bolond módján próbált játszani vele, de Perec ezt a hangos „táncba hívást” nagyon nem csípi, néha én is rászóltam, így a látogatása nagyobb részét Vagy Marcsi, vagy G. ölében töltötte…. mintha kisbaba lenne. Végül azért csak lekecmergett, és futott néhány kört a svábcsokival. El is határoztam, hogy újra kézbe veszem a nevelését, mielőtt még családja teljesen „ölbe cukit” nevel belőle, Perec meg magába visszanöveszti a lábait, mint akinek nincs is szüksége rájuk…. Igaz, ez így nem pontos, mert ölbepattanásra nagyon is használja a virgácsait. Kb. ennyit az elmúlt hétről, de mivel a mostani hét is a kis szomszéd hercegnővel kezdődött, írnokomat át is lendítem az utóbbi pár nap történéseire.
Tehát jöttek ismét szomszédolni, mi a szokásos ovációval fogadtuk őket, talán egy kicsit bátrabb volt de még mindig nem az az igazi kis harcos, akivel tavaly öröm volt birkózni. Délután viszont ritka vendégek jöttek, Csoki és Éva! Csoki csodálatosképpen nem volt féltékeny Lui szeretetömlengéseire, pedig amit lakótársam Évával szokott művelni, az még edzett vizslaimádóknak is sok!
Aztán a két csoki tesó egymás szimatolgatásába kezdett, ami néha kis vitába torkollott, hogy például éppen melyik nyaljon a másik fülébe…. Én teljesen háttérbe szorultam, és amikor ezirányú tiltakozásomnak hangot próbáltam adni, a kétlábúak még engem csitítgattak! Ám nemsokára a kéjes vigyor hatalmasodott el gyönyörű pofikámon, mert Csoki felfedezte a TAVAT! Megkóstolta, és úgy döntött, hogy habteste egy kis fürcsizésre vágyik. Oroszlánfókaként vetette magát a „habokba” Éva röstelkedett, és nagy nehezen kicibálta „Búvárkundot”, aki a növények legelésével próbálkozott, ami tudomásom szerint nekünk, vizsláknak víz alatt elég nehezen megy. Szerencsére a halak még nem települtek be a nyáriszállásba, csak a brekuszok vehették rossznéven a zaklatást. Évának a csemetéje miatti röstelkedést még többször meg kellett ismételnie, de G. és B. szerencséjére mi nem követtük Csoki pancsolásra-hívását, a tavacska egyelőre megmenekült.
Szerdán jött el a nap, amikor kegyesen átvettem szerető népem ezévi szülinapi jókívánságait. G.-t már reggel a gép elé vakkantottam, és utasítottam, hogy minden egyes gratulációt udvariasan, kellő tisztelettel köszönjön meg, nehogy csorba essen köztudottan rajongásnak örvendő, és kellően szerény személyemen. Luival mi kivonultunk addig a napsütésre egy kis gyíkászásra és bunyóra, amit a melegre tekintettel jóízű heverészkedéssel tarkítottunk délig.
Utána nem betervezett kiránduláson vettem részt Luival. Történt, hogy a postás csöngetésére „feláradtunk” a bejárathoz, G. is felkúszott, visszazavart a folyosóra, és bezárta annak ajtaját….. Egyre…. Hamar rájött, hogy kettőre kellett volna…. A postás is kétszer csenget, hát G.-nek is kétszer kellett (volna) a kulcsot ráfordítania…. Mert így Lui invitálására finoman kisuhantunk a ledermedt kétlábúak között. Én gyorsan visszatértem, tudtam, hogy aznap még ünneplés lesz, de Luival nem lehetett bírni… G. visszament a telójáért, aztán rájött, hogy nincs kit hívnia, és rezignáltan figyelte Lui vidám eszementségét. Kicsit megnyugodott, amikor észrevett, hogy a svábcsoki nem megy el az utcából, és száguldásának origója a bejárati ajtónk. Már csak a gyér autóforgalom elterelése vált a feladatává, amit sikeresen végre is hajtott, mert az a két autós, aki akkortájt feltűnt, nyomban lelassított. Nem tudom, egyébként mi lett volna, mert inasom az óhaját varázspálcának sebtében kinevezett piros botjának lengetésével nyomatékosította. 10 perc múlva Lui egyre közelebb keringett, majd hagyta magát nyakon csípni, miközben egy kedves, unokáit terelgető nagymamával enyelgett. Jó móka volt, G. is megmozgatta magát egy kicsit, szerencséjére nem sok kétlábú volt tanúja előadásának… Pedig valódi egyszemélyes „flashmob” volt….
Mindhárman pihenőre vonultunk, vártuk B.-t, aki megjövetelekor feltálalta a kicsit nyamvadtra sikerült Hercegnői Tortát, igaz, hamar bekaptam, mert Luinak - aki közben kiszabadult az ideiglenes szobafogságból, - műr csak néhány morzsa, és az üres tálka jutott. B. fényképezett is, ezért kellett Luit elzárni, mert akkor a tortácska egy pillanatra sem lett volna biztonságban. Persze aztán kaptunk nasit, rágcsát, és G. azt mondta, számítsuk az ajándékokba a nemrég kapott hámokat is… Tipikus kétlábú szokás úgynevezett „hasznos dolgokat” ajándékozni….
Ennyit a „Második Fejezet”-emről! Vizslát!

Ez mi a szösz?

Ez lenne a szülinapi tortám?

Elég nyamvadt egy darabka...

Na, lássuk...

Azért ehető...

Még valami más???

Luinak csak az alátét maradt...

04. 13.
Múlik az idő, idegesítően noszogatom G.-t, hogy essen már neki a Diktálmánynak, megint elmaradásban vagyok…. Az utóbbi napokban számolatlanul gyűjtöttem a simiket, és erről mindenkinek tudomást kell szereznie!
A múlt hét keddjén reggel beállított A., segíteni jött kertészkedni. Nem mintha ezt a feladatot Luival nem tudnánk maradéktalanul ellátni, de B. jobban bízik a kétlábú beosztottakban, mint bennünk, a négylábú alkalmazóiban. Természetesen már A. megérkezését nagy ovációval ünnepeltük, azt hiszem mindjárt lenyúltuk a reggelijét is. G. ilyenkor kissé visszahúzódik, mert nehezen viseli A. hangos lelkendezését, ami egész ittléte alatt vibráltatja rezidenciám – amúgy máskor jóval csendesebb – légkörét. Igaz, mi is gyakran hangosabban kommunikálunk, de annak mindig oka van! (Ezt G. tudja, és elviseli)
Délelőtt, mikor B. nyitott ajtónál magyarázta, hogy a ház tövében hol kellene elvégezni a gazolás embert próbáló feladatát, Lui is kióvakodott meghallgatni az utasításokat. Ez a kióvakodás olyan jól sikerült, hogy a kétlábúak észre sem vették, bejöttek, becsukták az ajtót, és más elfoglaltságot találtak maguknak. Lui – gondolom - egy darabig laposakat pislantva töprengett, vajon a cselédség komolyan gondolta e, hogy őt, mint a ház úrnőjének a barátját, egyszerűen kiebrudalják társuralkodói regnálásából… Rájött, hogy ez lehetetlen, ezért először csak halkan, majd mind hangosabban kezdett ordítozni a bebocsátást követelve. 10 perc után tűnt fel A.-nak, hogy a Svábcsoki valahol valamiért erőteljesen követelőzik. Miután végigkutatták a bent fellelhető zugokat, - a komposztládát, Lui kedvenc helyét sem kihagyva, - végre eszükbe jutott, hogy kívül is körülnézzenek. Lui vágtatva érkezett a második szomszédtól. Én és G. az egészről nem tudtunk semmit, B. csak este mesélte el, engem nem nagyon izgatott fel – rossz pénz nem vész el, - de G.-nek volt hozzáfűzni valója, igaz, annak jó részét lenyelte.
A múlt héten jött Mnéni is, már kint, a teraszon tudjuk fogadni a vendégeket, állítólag így mi sem örömködünk nekik olyan látványosan. Mnéni csak az én kedvemért jött, bár a simijéből jutott egy kicsi a csokigyereknek is, mégis, nála tényleg érzem, hogy Lui hiába tolakszik, én vagyok a libling. ( Micsoda szavakat tanulok Luitól… ) Lui előbb-utóbb meg lesz fürdetve, mert Mnéni szerint kopik a festék róla.
Megjött a G. által rendelt két hám is, ami eddig B. előtt titok volt, mert az árukat biztos fölöslegesen kidobott pénznek tartja.
Voltak itt egyik este az inasok barátai is, de őket már megszoktuk, tudjuk, hogy nem hozzánk jönnek, a kapott préselt csonttal szépen elvonultunk, és amikor elmentek, akkor is csak lentről figyeltük őket, G. nagyon megdicsért bennünket.
Tegnap délután aztán beugrott egy rövid időre Nojcsi is K.-val. K.-tól most nem tartottam, nyomultam hozzá a simiért, Lui pedig egyenesen kipécézte a világos nadrágját. Folyamatosan inni ment, majd a szájában eltárolt vizet mindenáron a nadrágra akarta csepegtetni… Klassz táncot jártak, K. ugrott hátra, jobbra, balra, csokihaverom meg ügyesen lekövette a táncot. Nojcsi és G. nagyon élvezte a rögtönzött bemutatót. Nem maradtak sokáig, ám mi sem maradtunk vendég nélkül, mert jött Gina, elhozta Nikolettet is. Ők először voltak nálunk, ez meg is látszott Ginán. Mi persze vizslásan üdvözöltük mindkettőjüket, de a rokon inkább ölbe menekült. Jórészt a széket sajátította ki, nem nagyon tágított róla. Pedig Lui mindenképpen le akarta csábítani egy kis játékra. Aztán persze nem bírt a hasával, elcsórta Gina csontját is, amivel pedig G. akarta lekenyerezni a vizslahölgyet. Gina folyamatosan ült és pacsizott, engedte, hogy az inasom megsimogassa, de közénk csak véletlenül tévedt. Remélem legközelebb bátrabb lesz, ami nagyon is elképzelhető, mert amint kissé faragatlan barátomat hátrahagyva kikísértem, és elbúcsúztam tőlük, a ház előtt már sokkal felszabadultabbnak mutatkozott. Mi azért Nikitől megkaptuk a nekünk kijáró simi-áradatot, így mindenképpen visszavárom őket.
Ma reggel korán keltünk, és mivel nem voltunk hajlandóak bejönni az udvarról, G. – vesztére – visszafeküdt, és visszaaludt. Persze az okostojás, a „bölcs szakállas”, előtte ki is csukott minket, így egyáltalán nem volt miért csodálkoznia, amikor az előző este kint felejtett párnát felrobbanva találta. Lui eddig is gyakorolta a terrorizmust, de most végleg kinyírta inasom ülőfelületének komfortossá tevőjét…. Szegény párna… G. rezignáltan siratta, B. haragosan összetakarította, fotóriporter nem érkezett, sajnos most mindenki lemaradt a szivacsdarabok impulzív látványáról.
Ma délelőtt ismét Nojcsi jött, kint múlattuk az időt a napsütésben, bemutattuk a csicsás hámokat neki, (fotókat is készített),de hamar megszabadítottak tőlük, nagyon meleg volt. Lui be is vonult a hűvösbe, a kedvenc lábtörlőjére, miután elcsócsált valami felismerhetetlent, amit a komposztból mentett. A kétlábúak beszélgettek, mi néha egy bottal huzakodtunk, néha megpróbáltam tessék-lássék lemorogni a társam Nojcsiról, szóval fárasztó délelőtt volt! Azóta nyugisan telt a nap, csak a szomszédokat kellett figyelmeztetni néhányszor a délután folyamán, nehogy azt higgyék, nem figyelünk. Vizslát!

Gina és Nikolett

Ez "szerelem..." (Gina és Nikolett)

Hármasban.... (Gina, Nikolett és én)

Nagyon menő!!!

G.-vel

Lui gyíkot les

04. 04.
Mivel már egy csomó idő eltelt az utolsó jelentkezésem óta, most már rá kellett pirítanom G.-re, - ebben a napocska is segített, - hogy kapja már elő a telepátiáját, és foglalkozzon végre a Diktálmányommal is, mert az én buksim sem káptalan!
Nem elég, hogy mostanában naphosszat kint ül a teraszon a jóidőben, és rajtunk örömködik, de akkor is a maszek ügyeivel foglalkozik, ha a géphez kecmereg…. nem azért tartom!
Nekem most csak a Húsvétig terjed a diktálásra megalkotott telekommunikációm, az előtte történtekkel nem foglalkozom, az enyészetre hagyom.
Az ünnep nagyon unalmasan telt, igaz, hogy szombaton kaptunk egy kis sonkát, de vasárnap délután már elkezdődött a kicsukldosásunk. Igaz, hogy Petra, és fenntartói: T., és P. jöttek, de nem hozzánk illő ruhában érkeztek sajnos. Így mi kint háborogtunk, G. meg kapott egy gyönyörű gravírozott poharat, amire Lui és én vagyunk rávésve. (Ha az inasok valamelyike tud róla elfogadható fotót készíteni róla, majd megmutatom!) Szerencse, hogy Petra unta a felnőtt kétlábúak traccsolását, és lejött hozzánk az ablakig, ahol azt mondta B.-nek, velem akar találkozni, mert a múltkor én „féltem” tőle. Nem igaz, hogy féltem, csak akkor későn érkeztem haza, és Lui már kisajátította magának. Különben is, fáradt voltam, és elsőre nem ugrom minden töpörtyű nyakába, mint a lakótársam. De most, miután B. – nagy küzdelmek árán – beengedett, gyorsan összebarátkoztunk, még a tiltott területre is követtem. Közben Lui kint az asztalon tombolt, mert szerinte nagy méltánytalanság érte. Biztos nem azt képzelte, hogy szolidaritásból kint maradok vele…
Miután Petráék elmentek, este G. megmutatta B.-nek az ajándékot, és megjegyezte, hogy immár össze vagyunk kötve, szét sem lehet választani bennünket Luival. Erre B. mormogott valamit az üveg törékeny voltáról, emlékeztetve szakállas inasomat az ajtóüvegre, amit Lui nyomott ki…. (Én is láttam, hogy már meg volt repedve, tehát svábcsoki haverom csak elpucolta a selejtet!)
Másnap is folytatódott a kicsuk ósdi, pdig locsolni volta B.-nél. Engem, - a Hercegnőt - teljesen figyelmen kívül hagytak. Mikor elmentek, ablakon keresztül megbámultak bennünket, hogy „milyen szépek vagyunk”, de egy levegőt szívni már nem akartak velünk. Éppúgy nem, mint aznap délután alkalmazottaim testvérének családja sem. Ők annyira rettegtek, hogy még ablakon keresztül sem voltak kíváncsiak ránk! Egyedül P. – a tesó – jött ki közénk, és pár percig birkózott is Luival, majd lihegve megállapította, hogy tényleg energiabomba a kis suhanc.
Ezzel be is fejeződött a Húsvét, a „Feltámadás”, mi pedig továbbra is várunk néhány kétlábú agyi megújulására… Talán jövőre…
„Visszatértek a dolgos hétköznapok”… ahogy G. mondja, bár semmi dolga nincs.
Bezzeg nekünk, most, hogy igazán beköszöntött a jóidő, rengeteg a tennivalónk. Lukakat kell ásni a járólapok közé, hogy B. könnyebben gyomtalanítson. Igaz, állítólag fű volt köztük, de azt most már bárki mondhatja. Most szép egyöntetűen szürke, poros az út, nem üt el semmi a beton járólap Szinétől. Előjöttek a gyíkok is, ami óriási izgalmat váltott ki Luiból. Eddig engem hidegen hagytak, de most, társam lelkesedését látva, én is érdeklődéssel figyelem az eddig meglehetősen sikertelen vadászatot. Luiban van kitartás, minden követ megmozgat, hogy zsákmányhoz jusson, ez néha magasabb hangú alkalmazottam riogását is kiváltja. Tegtnap is kertészkedtünk, B. levágta az elburjánzott borostyánt, és trombitavirágot, mi pedig büszkén hurcolásztuk fel-alá. Az aranyhalas medence is fel lett töltve, ezt így Lui még nem látta. Noha a piros kis uszonyosok később kerülnek bele, de azok a lassan mászó, rossz izű izék, este már előjöhetnek. Tavaly érdeklődéssel figyeltük Luckyval, ahogy egyikük eltévedve a szobában csatangol, meg nem fogtuk volna, mert én csak egyszer nyúltam ilyenhez, az is elég volt, ex testőröm - Lucky – pedig bizonyára nálam is tapasztaltabb. Idén Luival is megismertetem a kis, zöldes ciripelőket, G. is kíváncsi, hogy utánuk ugrik-e a „tóba”. Pár napja voltam a málomi tónál is Zarával, de csak beletrappoltam, tartok tőle, hogy nem tudok úszni… A vízi hancúr helyett „csak” a szárazföldön birkóztunk, mindketten nagyon rendesen viselkedtünk, a futókat, és a bicikliseket is kikerültük.
Most is már elfáradva szunyókálunk, a nap jó részét a gyikászás mellett azzal töltöttük, hogy lepucoltuk az otthagyott folyondárok kérgét, és behurcoltuk a lábtörlőre, hogy a hűvösön aprítsuk fel. G, sajnos észrevette, és kipaterolta a nagyját, de az apraja holnapra maradt B.-nek, úgysem lesz más dolga, holnap nem megy dolgozóba. Vizslát!