Nagyberki Zsarolta vakkantásai

04. 24.
3. életévemet megkezdve - csütörtök reggel - Perec érkezett délelőtti „matinéra”. Szokásos örömpisije után feltelepedett G. ölébe, és az egész napot legszívesebben ott töltötte volna, ha inasom néha nem mozgott volna ki alóla. Mivel ismét csodálatos napsütés ígérkezett, testületileg kivonultunk a teraszra, ahol a nemsokára megérkező L. kerti csap építésébe fogott. L. az alkalmazottaim rokona, Luival már ismerjük, a szokásos ovációval köszöntöttük, mert most „játszós ruhában” érkezett. Mi hárman természetesen árgus szemekkel figyeltük a ténykedését, és persze minden mozdulatát kommentáltuk is. Annyira belemerült a munkába, hogy csak félóra elteltével jött rá, hogy hárman vagyunk vizslák. Akkorra tudatosult benne, hogy itt is vizsla, ott is vizsla, meg amott is…. Meg is kérdezte G.-t, hogy vizslagyűjtésbe kezdett e, aki B.-re nézve azt mondta, hogy szívesen nekiállna ennek a hobbinak.
Kerti csapunk „természetesen” eddig is volt, de szuttyogó, lusta inasom kívánságára, a nyárra való tekintettel, egy újat telepíttettem a vizestálunk fölé. Lui annyira ügyes, hogy nyárra simán megtanulja a csap kezelését, és akkor abban a gatyarohasztó hőségben nem kell az „öreg Csoszogira” várnunk.
Perec már eléggé megbékélt Luival, éppen mindhárman az alkalmazottamon csendespihiztünk, amikor érte jőve csengettek, és mi végigmasszírozva G.-t az ajtóhoz rohantunk. Ezt inasom is üdvözült hörgéssel konstatálta, nyilván fe4lettébb jól esett elaggott testének a gyógymasszázs. Délután Zaráék jöttek értünk, és elkocsiztattak bennünket a Malomvölgyi tóhoz. Lui itthon maradt, B. szerint úgysem tud viselkedni, a horgászok beleugráltak volna előle a vízbe, a biciklisek pedig tömegkaramboloztak volna. Mi Zarával tudunk viselkedni, nem rémisztgetjük a kétlábúakat eszetlen rohanásokkal. Kriszta, Zara kisgazdija, a „Nyakigláb B.”, és az én feleakkora B.-m azzal szórakoztattak bennünket, hogy fadarabokat hajigáltak a vízbe. Zara persze ugrott, és lelkesen úszott értük, vitte volna a gazdikhoz, ám én a parton rendre elvettem tőle, „együtt teljesítettük” a feladatot… Így is vizes lett néha a praclim! Kirándulásunk kicsit elhúzódott, mert vissza kellett menni B. karóráját keresni…. Naná, hogy nem lett meg. Visszaérve behívtam Zaráékat, hogy megköszönjem kedvességüket, egy fagyit elnyalva élvezhették Lui társaságát, és csokibarátom is kiörvendezhette magát. A svábherceg meglepően udvarias és kedves volt Zarával, nagyon tette a szépet és a tappancsait emelgetve hívogatta játszani barátnőmet. Zara is türelmes volt, nem ugrott neki a kis ficsúrnak elmagyarázni, hogy néhány dolgot csak tőlem visel el…
A másnap ismét Pereccel, és az ő örömcseppjeivel kezdődött, aztán folytatódott „szokás szerint”. Ölbevizslát alakított, mi meg huzakodtunk Luival madzagon, ágakon, amiket B. előzékenyen elül hagyott a számunkra. (Igaz, hogy hazaérve azt kérdezte, miért nem volt elég egy darab a játékra, de az ilyen balga kérdést egy ideje már hagyom ellobogni a füleim mellett…) Perec kezd feltámadni, már gyakran hármasban bandáztunk, együtt őriztük a rezidenciát is. Amikor érte jöttek, jólesett egy kicsit kinyúlni a meleg teraszkövön.
Tegnap – szombaton – is napfényes szépidő volt, igaz, már nem olyan meleg, de délután azért Perec elhozta gazdiját, Marcsit, G. se unatkozzon. Kisbarátnőm már-már a tavalyi merész hörcsögöcskére emlékeztetett. Ha felpörgött, Luit is megfuttatta, aki nem győzött incselkedni vele. Aztán amikor a kert alján a túloldalon megjelent a szomszéd ebzet, kórusban, teljes egyetértésben kajabáltunk neki mindenféle komisz dolgot, nem éppen arisztokrata stílusban. Luitól e téren is sokat tanultam, ha tudnék, néhány kiszólásomba magam is belepirulnék… Mire az ordítozásba belefáradtunk, Perecék is elmentek…. A jövő hét elején sajnos G. – a bekövetkező rossz időre való tekintettel, - nem vállalta a felügyeletet, igy Perec a macskáival fog otthon kuksolni, amíg Marcsi dolgozik.
Inasomból sajnos a próféta szólt…. Ma már itt a hideg, az eső, ha lehetne, az orrunkat sem dugnánk ki. De nem lehet bent átszundizni a napot, alkalmazottam ilyenkor néha olyan, mint egy tevehajcsár, csak akkor nyugszik le, ha zargatására kikecmergünk folyó, és szilárd dolgainkat végezni. Aztán jöhetünk vissza tovább dögleszteni a ramaty időt. Ma meg holnap ez van/lesz: csak az unalom… Vizslát!