Nagyberki Zsarolta vakkantásai

06. 18.
Nakéremszépen! Ugye nem hiszitek, hogy nem történt semmi az elmúlt héten? Pedig ez történt…. vagyis semmi sem történt egészen tegnapig!
Csütörtökön ugyan fura módon sokáig egyedül maradtunk. Ilyen hosszú, - négyórás magányhoz – nem vagyunk hozzászokva! Szerencsére kettesben magányoskodtunk Luival, és mivel a kétlábúak hazatértekor nem találtak semmi rendelleneset, örömmel konstatálták, hogy nem dúltuk szét a rezidenciát, tehát „nem történt semmi!”. Amikor kérdőre vontuk G.-t, hogy hol csavarogtak eddig, mondta, hogy kontrollon. Ezt nehezen hittük el Luival, mert amikor mi ilyesmin voltunk, azonnal fogadtak, és hamar végeztünk. Erre G. mesélt a kétlábúak itteni ingyenes ellátásának menetéről, és kapizsgáltam már…. Szerencse, hogy hercegnőként semmi közöm a kétlábú pórnép ezirányú viszontagságaihoz! Mi vizslák egészségesek vagyunk (lekopogom a farkammal aparkettán), és ha valami esetleg beütne, Bea majd perkál a dokibácsinak, hiszen azért jár a dolgozóba.
Na, de aztán tegnap délután…! G. már délelőtt elkezdett pakolgatni, és amikor a színes ruháinkat előszedte, már kezdtünk felpörögni, mert ezek a „hámok” eddig csak akkor kerültek ránk, ha bandázni mentünk a rokonokkal! Nem tudom, miért hám a neve, fel kell világosi tanom az inasokat, hogyha ezeket az izéket ránk adják, attól még nem leszünk „hámosjószágok”… Közben hazaért B. is, aki indulás előtt aprót szundított, kicsit későn tudtunk ezért elindulni. Több-kevesebb fegyelmezettséggel beszálltunk a hercegnői batárba, és elhajtattunk a Vizsla – Juniális színhelyére. Lui hámja be volt csatolva, az enyém nem, előbb én szálltam ki B. segítségével, majd következett volna Lui, de amikor B. nyitotta az ajtót, le akarván kapcsolni a svábcsokit a „biztonságról”, a kis Houdini kibújt a hámból, és a meglepett B. mellett. Felvette a nyúlcipőket! (persze egyelőre ezt csak képletesen mondom, mert még nem találkoztunk egy nyuszival sem, hogy legombolhassuk róla a cipőit.) Rögtön indultam volna utána, ha G. nem fogja a pórázt, ezért csak B. hajkurászta a szökevényt. Így a cselédség is kellően felpaprikázódott már, amikor kis idő múlva behúzhattuk őket – majdnem a kerítésen keresztül – a nagy, virágos rétre, és üdvözölhettük a mieinket az egyetlen – árnyékot adó - fa alatt. Mert néhányan már ott voltak, és félmosollyal a szájuk szélén lesték öreg cselédem bebotladozását. Lecserélhetném G.-t, mert snassz egy kicsit, ám én hűséges vagyok!
Többen még ismeretlenek voltak mind a rokonok, mind a kísérőik között, ezért az elején viselkedésem tartózkodónak, talán még hűvösen arisztokratikusnak is tűnhetett mások szemében, ám akik ismernek, tudják rólam, hogy idő kell, mire felengedek. Egyébként is, olyan bődületesen melegem volt, hogy nem tarthatott sokáig fagyos hangulatom. Lassan megismerkedtem a ricse-kendős Bolygóval, üdvözöltem a régről ismert Brunot, és Bogicát, majd sor került Lüszi, és BendeBá köszöntésére is. Lex ismeretlen volt eddig, de nem lehetett kifogásom ellene, szép szál legény. Jöttek a többiek is, Radar, és a Katie a kísérőikkel. Végiglátogattam a kétlábúakat is, de csak azoknál élénkültem fel, ahol nemhiába dugtam egy kis vakargatásra hercegnői kufferomat, vagy valami nekemvalót szimatoltam a közelükben. Bezzeg Lui…! Ő persze gátlástalanul mászott mindenki nyakába, nem volt semmi hercegi a viselkedésében. Még azt sem mondhatom, hogy a svábcsokik mind ilyenek, mert Bruno igazán úrivizsla! Amikor azonban előkerültek a finomabbnál finomabb töpi-rágcsa-jutifalatok, ha nem is váltam olyan gátlástalanná, mint hálótársam, de igyekeztem előtérbe helyezkedni. Katicával kezdődött, akit eddigre már – ki tudja miért, de – megkedveltem. Aztán jött Nojcsi a szokásos töpi dömpingjével, ebbe a tolongásba még egy kétlábú, Renátó is belekeveredett, de mivel akkora mint mi, sikeresen kiszorítottuk. Aztán újra Katica, majd Maya, és ez így ment egészen addig, míg mindenhonnan minden morzsa felporszívózódott.
Közben persze ment a játék, futkorászás, birkózás, labdavadászat, petpalackozás, ki-ki a maga egyéniségével tálalva. Lui például mindenkivel játszani akart, és ha az nem ugrott neki, hangosan reklamált, amire Bolygó, mint egy bölcs békefenntartó, igyekezett helyreállítani a nyugalmat.
Mire jött a kellemesebb idő, sajnos feloszlott a falka, mert a kétlábúaknak fontos meccsnézés lett betervezve, amire igyekeztek tévéközelbe kerülni.
Mi is elindultunk hazafelé az utolsónak maradt Lüsziékkel együtt, amikor Maya egyszercsak eltűnt G. mellől…. egy lyukba lépett, és eléggé fájlalta a bokáját. Méra kiderőlt, hogy nem csak egy apró félrelépés volt, ezúton is vizsla puszis jobbulást kívánunk neki!
Hazaértünk, a cselédség megtekintette a meccset, minket már nem annyira érdekelt, de a végén örültek az eredménynek, és ez jóleső érzéssel töltött el bennünket is. Csodálatos napot búcsúztatva, jóleső fáradtsággal szuszogtunk bele az éjszakába. Vizslát!

Keleti kényelem.... Lüszi

Haditanács

Juuhhéééééjj!!!

 

Ide azt a zörgő izét!    Lui és Radar

Bolygó új plüssmukit szerzett magának...

Jókedvem van, na!

Jön a töpi!

Nekem is aggyáá!

Hol az a fránya labda

Lui és Bruno

Kezdődik a töpi osztás!

Na, ki az erősebb?

Egy kis mosoly....

Van még ott!

Ott röpül a töpimadár!

Itt is jut valami...

Csak szépen, sorban...