08. 28.
 
Na, az elmúlt hét tényleg nem dúskált eseményekben! Csak azért jelentkezem, mert nem szeretném Kedves Népemet árván hagyni! Figyelek rá, hogy érezzétek odaadó törődésemet Diktálmányom folytatása révén is, gyengébb idegzetű követőim nehogy még egy hétig kétségek közt gyötrődjenek eltűnésem miatt…
Kedd hajnalban B. búcsút intett itteni kötelezettségeinek, és Sellyére távozott, hogy az ottani fürdőben törpéket áztasson. Előtte G. beígért némi izgalmat: egy száműzött rokon érkezett volna vendégségbe, de abból sem lett semmi, Lüsziékhez kéretőzött be végülis, így az egész hetet kettecskén töltöttük, felügyelve vaksi inasunkra. Délelőttönként nagy szundításokat műveltünk, gondosan ügyelve az előző éjszakai alvások kipihenésére. Olykor azért kimentünk a teraszra is, megmozgatva G.-t, nehogy teljesen berozsdásodjon a gép előtti gubbasztásban. Mivel azonban a harangszó előtti órákban erősen tűz a nap, és a híres napvitorlánk már nem ad enyhülést, a nagyobb mocorgással járó mókákat mindig késő délutánra halasztottuk. Lui a gyíkvadászatot sem űzte ilyen melegben sokáig, pedig „szépen járt a vad”, kihasználva a nyári nap utolsó tüzes nyilait. A harangkongatás után ellenőriztük inasunk étkezését, majd csendespihenő gyanánt testületileg ágyunkra telepedve vártuk tespedésben elgyötört izmaink megmozgatásának az idejét. A csendespihi alatt persze G. alul nyújtózott el kényelmesen, mi pedig rajta kucorogtunk, de mit meg nem tesz egy arisztokrata gondoskodó vizslapár a rájuk bízott kétlábú kényelme érdekében! Nem azért, hogy fényezzem magunkat, de többször is helyet változtatunk G.-n, hogy a leghatékonyabban kihasználhassa rá sugárzó jótékony energiánkat, és pozitív hatású 50-60 kilónkat. Mindig elégedett nyöszörgéssel töltekezik ilyenkor, jóságos vizslaszívünk megelégedésére. Karitatív tevékenységünk befejeztével inasunk láthatólag újjáéledve tért magához, tagjait alaposan megrázva száguldott ki a szabadlevegőre. Ekkor kezdődött el a mi szórakozásunk, természetesen gondosan ügyelve arra is, hogy alkalmazottunk ez idő alatt is jól érezze magát. A megmaradt kötéllel játszottunk cibálósdit, (már ideje lenne újabbat beszerezni), a ketrecharc legújabb változatát is bemutattuk. A „ketrec” ez esetben az egész udvar és kert, a lényege pedig a rohanás, a földharc, a finom nyakonragadás, cserépburogatás, teniszlabdahámozás, a komposzthalom átvizsgálása, és a használható dinnye-, és krumplihéjak visszaszállítása, vegyítve egy kis tóbatoccsanással… (Valószínű, túl keskenyre tapostuk ki a tóparti sétányunkat, de majd jövőre korrigáljuk.) Szóval nagyon összetett tevékenység ez a sport. Ha ehhez hozzávesszük G. viráglocsolását, amikor hol a „slag” kígyójában, hol a segítőkészségünkben botladozik, beláthatja mindenki, hogy B. nélkül is csupa vidámság az életünk. Pénteken Perecék is meglátogattak bennünket, Kriszti anyukájába kapaszkodva vészelte át első üdvözléseinket… mert kétpercenként köszönteni szoktuk őket ha itt vannak. Aznap este megjött házvezetőnőnk is végre, hiányzott már, akkor vagyunk maradéktalanul boldogok és elengedettek, ha a személyzet teljes létszámmal a rendelkezésünkre áll! 
Holnaptól új, izgalmasabb hét kezdődik, aki eljutott idáig a Diktálmány olvasásában, fellélegezhet! Vizslát!

08. 21.
 
Ez a hét is gyorsan elsuhant…. Kedden itt voltak Perecék, egy kis változatosság vezette be az utána következő unalmat…. Mert biza’ szerdán csak az orrunkat dugtuk ki a nagy esőt szimatolva, ami csak délutánra csillapult…. Csütörtökön A. jött Beának „segíteni”, neki is nagyon örültünk, mint mindenkinek válogatás nélkül…. Amikor nem esik, minden este szól már az „őszi bogár”, (ahogy G. legkedvesebb írója – Fekete István hívta a pirregő tücsköt), így a monoton ciripelésükre alszunk el szinte minden nap. G. kicsit szomorkásan hallgatja őket, pedig mi még egyáltalán nem készülünk befejezni a nyarat. És lám, minden jó, ha a vége jó, ez a hét is remek nappal zárult tegnap! (Nem kell a kioktatás, nekem itt akkor van vége a hétnek, amikor én akarom! Ha akarom, például szombaton! És most úgy akarom! )
Szóval meghívást kaptunk Lüszitől, Bendétől és Lextől, hogy töltsük velük a tegnapot! G. erősen gondolkodott, hogy nélkülünk megy, mert új négylábú került hozzájuk, valami rokonféle, akit Chinonak neveztek el a kétlábúak a capuccino után, aminek semmi értelme…
Jó, hogy nem tudtunk az inasunk vacillálásáról, mert neki aztán nélkülünk nincs ott semmi keresnivalója! Szóval tegnap délelőtt, miután felvettük a hámot, ami mindig autózást jelent, megérkezett az értünk küldött sofőr is Maya személyében, ezúton is köszönjük Lüsziéknek az utaztatásunkról gondoskodást. Útközben felvettük Nojcsit is, mert a „Töpisnénink” nélkül nincs valamirevaló buli, ám kiderült, hogy ezúttal töpit nem hozott, mert nem kapott a töpiboltban! Kétségbe voltunk esve, de a kiszolgáló személyzet megnyugtatott, hogy nem maradunk ellátmány nélkül. Ez a beszéd, gyerünk már!... mi is taszigáltuk előre a batárt a hátsó ülésekről. Végre odaértünk, amíg G. kihámozódott, mi már izgatottan vártuk a bebocsátást, és mikor megtörtént, gyors szagminták vétele, és rájöttünk, hogy ismerjük már egymást, csak a kis Chinot kellett alaposabban orravételezni, de az is minden felfordulás nélkül lezajlott. A bakonyai falka másik két inasa – Kriszta és Gábor – is köszöntött bennünket, a már ismert törpék – Renátó és Ferike - is örömmel várták Őhercegségünket, majd a társaság a nemrég újjávarázsolt teraszra zúdult ki. A meghívás bográcsozásra szólt, de állítólag az égetnivaló elázott, így nem lett semmi a bogrács körül betervezett kaszkadőrmutatványokból… Kár… Nem is értem, Nojcsi ránk szokta mondani, hogy „égetnivalóak vagyunk”, mi pedig teljesen szárazon szálltunk ki a járgányból, még a rókákat sem eresztettük el az elől ülők nyakába.. 
Sajnos lábosban főtt a finomság, mi pedig a teraszon a pogácsás tál körül csoportosultunk. Lüszi többet volt két lábon, mint négyen, Maya néha rászólt a kiskedvencre, de a kis csokiboszorkány nem nagyon zavartatta magát. Aztán egyszercsak Lex és Bende csúnyán összeakaszkodtak, mind a kettő háborús sebeket is szenvedett… Én egy kicsit zavarban is voltam ezt látva, és a későbbiekben figyelmeztetőleg jól megmorogtam az ifjabbik harcost, ha velem kekeckedne, én bizony ellátnám a baját! Lui is csak figyelte a rövid küzdelmet, szerencsére nem szólt bele, vendégként amúgy sem illik… Eztán kicsi csend következett, amíg a hadikórház üzemelt, de mindketten hamar visszatértek, immár a „dicsőséges” sebekkel ékesítve. Azt hiszem, idegileg Töpisnénit viselte meg legjobban az összecsapás, és mivel pont előtte zajlott, megpróbált eggyé válni a mögötte levő fallal. Később is talpra ugrott minden morrantásnál. Pedig a továbbiakban már tényleg nyugalom volt, Lui és Lex közösen abajgatta Lüszit, én élvezettel kibiceltem, a kis Chino hangosan közvetítette a hancúrozást, csak Bende feküdt le pihenni az egyik fotelbe. A törpék pedig egymást túlrikoltozva vettek részt a mulatságban. A kétlábúak hamarosan bevonultak kienni a nagylábost, sajnos mi az asztalnál nem kaptunk a pincepörköltből. Majd újra a teraszon, a kétlábúak körül folyt az élet, eljött Éva is, aki több mint egy hétig a főút mellett etetve, itatva próbálta magához csalogatni a kis kávébarnaságot, és most először tarthatta a karjai között. Telt az idő, az összes vizslákok már kifeküdtek egy-egy negyedórácskára, de aztán magunkhoz térve csak nekibuzdultunk egy kis kergetőzésnek. Estefelé megjött B. is, hogy hazaszállítson bennünket a rezidenciára, de sötétedésig a falka az én vezényletemmel még rögtönzött hangversenyt adott a falu muzikálisabb felének… gondolom a gratulációk és a köszönőtáviratok csak később érkeznek. Sajnos végül eljött az a pillanat is, amikor pórázra véve a kétlábúakat, elbúcsúztunk vendéglátóink népes két- és négylábú falkájától, és hazafuvaroztattuk elpilledt vizslaságunkat. Itthon meg be az ágyba, és szunya volt reggelig, majd tovább kora délutánig. Mivel kedves, rangomhoz illó társaságban foroghattam tegnap, úgy döntöttem, G.-t a későbbiekben utasítani fogom a meghívás megismétlésének a kiprovokálására! Vizslát!

G. Lüszivel és Lex

Éva Chinoval

Chino

Nojcsi elemében...

Lui

Nojcsi kicsit aggódik....

08. 16.
 
A múlt hét visszatért a régi kerékvágásba…. unalom volt, csak Perecék jövetele élénkítette a hétköznapok egyhangúságát. Kedden, és szombaton is itt voltak, Perec már nem menekül állandóan a kétlábúak ölébe, ha Lui hangosan hívja játszani, bár inkább velem birkózik, miután én a „gallérjánál” fogva vezetgetem fel, s alá…. Ezt a svábcsoki nem tartja elég izginek, elvonul gyíkászni. Ilyenkor aztán Perec teljesen régi önmagát adja, rám mászik, körbeugrál, én meg leheveredek, úgy acsarkodok feléje. Ez nem megy hang nélkül, és Lui hamarosan vágtatva érkezik, nehogy kimaradjon valamiből. Kisbarátnőm azonnal abbahagyja a bunyót, mintha Lui valami titkos intim akcióba csöppent volna hívatlanul. Perec eljátssza a méregzsákot, fogadott tesóm meg nem győzi exkuzálni magát. Kétlábújaink már próbálkoztak a meccseink alatt elterelni a svábcsávó figyelmét, de képtelenek rá! Luit mindig minden érdekli, ahol valami lében kanál lehet.
A hét többi napján csak kettecskén múlattuk az időt, roppant mód vigyázva kinti birodalmunk még meglévő állapotára, nehogy idő előtt kietlen sivataggá változtassuk a hajdani kies parkunkat. Ezért nem romboltunk, Lui sem rángatott ki újabb tündérrózsát, az aranyhalaim sem kaptak szívbajt holmi véletlen belecsobbanástól, csak levágott ágakat cibálgattunk, csokihaverom nem vetődött a virágok közé rohanó gyíkok után,…. egyszóval nagyon óvatosan duhajkodtuk végig a nappalokat. Kivéve azt az egy órácskát – este félhét-hét körül, - amikor általában belekezdtünk egy kis „esztelenvágtatásos-pörgőshörgős” szocializációs tréningbe, amire rendszerint kicsábítottuk G.-t is, aki igazi katasztrófa-turistaként tekinteti meg mindennapi pankrációnkat. Ezért képtelen ebben az órácskában társadalmi életet élni a gép előtt, talán nem okozva ezzel diplomáciai konfliktusokat. 
Végre eljött a vasárnap, amikorra 10. vizslatalálkozónk időpontja kitűzetett. Ez, hogy „10.”, csak G.-t érdekelte, felőlem akárhányadik is lehet, csak legyen! Délután aránylag nyugodtan szálltunk batárunkba, és meglepően csendesen hajtattunk az esemény színhelyére. Mi voltunk az elsők, - megjegyzem először, - nyugodtan állhattunk neki a területbirtokba vételének, amit B. zacskóinak megtöltésével is jeleztünk. Nemsokára érkeztek a többiek: Lüszi és Lex, Bolygó, Maja, Frédi, Bogica Brunoval, persze mindegyikük hozott egy-két kétlábú kísérőt is magával, örömmel fogadtuk Katicát, Feripapát, Mayát a törpökkel, a messziről érkező Csilláékat, Anikót, és elmaradhatatlan töpisnéninket Nojcsit! Eszter es Bogi is eljött, (noha Csibésznek más dolga akadt, ők mégis ott voltak, hogy leróják hódolatukat fenségességem előtt.) Sőt, Szeretett Népem új alattvalókkal is bővült, Hajni és Zoli bemutatkozó-látogatásra járult elém, mint leendő vizslainasok, akiknek nemsokára egyik kistesóm fog útmutatásokat és egyéb dolgokat prezentálni, belemerítve őket a vizslás élet gyönyöreibe. Ahogy láttam, jól mozogtak köztünk, így hercegnői áldásomat adtam vizslásodásukra. 
Az idő remek volt, sehol a júliusi rekkenő hőség, mi – a tulajdonképpeni „imádottak” - is az elejétől élveztük az összejövetelt. (Maya rögtön egy dobozossörrel kenyerezte le vén inasomat, aki felcsillanó szemekkel köszönte meg a kivételezést.) Miközben folytattuk a társasági életet, fél szemünk mindig alattvalóinkon csüggött, ugrásra készen vártunk pocakjaink feltöltésére, hiszen legutóbb csak a múlt hónapban csipegethettük puffadtra pocakjainkat, ki-ki otthon hagyva minden esetleges diétának még a gondolatát is! Nem eléggé elitélendő módon előbb az inasok osztozkodtak a maguk rágcsáin, de hamarosan mi is sorra kerültünk, igaz, nem adták olyan könnyen, le is kellett ülnünk, amit a békesség – és a mihamarabbi jutifalathoz jutás – kedvéért tessék-lássék hamar teljesítettünk is. Az inasok sem panaszkodhattak, Katica, Csilla, Eszter és B. jóvoltából jutott minden kétlábúnak a népkonyha javaiból, de a vizslák nasija ezerszer jobb volt, nem véletlen, hogy Renátótörp velünk együtt állt sorba töpiért! Persze amikor a nekünk szánt adag elfogyott, rákényszerültünk a csórásra, ami - szerencsére az inasok bárgyúságának - gyakran sikerült is. Közben harcászkodtunk, szájkaratéztunk, labdáztunk és rohangáltuk, vissza-visszatértünk kísérőinkhez a kötelező simogatásokért, bár azt számolatlanul megkaptuk minden kétlábúnktól is, tekintet nélkül arra, melyikük kinek a cselédje alapból. Jól nevelt mindegyikük, csak eléjük kell állni azzal a testtájékkal, amelyik vakargatásért bizsereg, és ők máris készségesen simiznek, vakargásznak! Lassan oszladozott a társaság, és mi Luival mág egyszer körülnéztünk a nagy réten. Nojcsi hívására csokitesóm mindjárt hozzászáguldott, én kicsit késlekedtem, de pórul jártam… nem is diktálom le, hogy egy kis vakarcs, aki alig látszott ki a földből, csúful megkergetett…. Azt sem tudom máig sem, hogy pocok volt e, vagy vakond… mindenesetre ugatott, én pedig behúzott farokkal száguldottam a biztonságba! Szerencsére senki sem látta….! Végre hazaértünk, és jól kifáradva még befaltuk a belénk ”erőszakolt” vacsit is, aztán vége lett a hétnek, és jóleső kómába zuhantunk a szuper délutánt követően. Vizslát!

Lebuktak!

Lui és Bolygó

A simit mindenkitől behajtom!

Lex

Lui ellenőrzi az eltévedtet

Lüszi és Lui csokipankrációja

Jön a töpiii!

Üdvözöljük Csi8lláékat

Frédi és Lui

Csak szépen, sorban...

Kupaktanács

Az Uralkodói réteg...

Bogica sütit választ Anikónak

Én!

Lui

Jólneveltek vagyunk!

Katicával falatozunk

A kétlábúak ősi dobozos-táncát gyakorolja Eszter

Nojcsi, a mi elmaradhatatlan "Töpisnénink"

igyekszünk disztingválni...

Tudjuk a rendet!

08. 08.
 
Sajnos véget ért Suzi nyaralása, most ráérünk kiheverni a múlt hetet.
Csütörtökön és pénteken délután ismét jött Perec, nemcsak Marcsit hozta, hanem egy-egy kisgazdit is, akik az elején meglepődve siettek leülni a „biztos” székre, azt hívén, ott mentesülnek a „Négyek” rohamaitól, mert Perec is egyre jobban magára talált. Hát nem, nem sikerült egyiküknek sem elbújni előlünk, sőt, - mivel ritkán jelennek meg köreinkben, - ők lettek a „kiválasztottak”. Suzi és Lui itt is élen járt a kajlaságban, másztak, ugráltak rájuk mindenhonnan. A kisgazdik az elején megrökönyödve igyekeztek minimálisra szorítani pusziosztó hadjáratunkat, végül feladták, és átadták magukat a vizslaszeretetnek. Meglepve észleltem, hogy én sem tartottam az „új” kétlábúaktól, magával ragadott a „tömegpszichózis”, csak törtettem minél közelebb, hogy félretaszajtva a többieket kizsaroljam (nomen est omen) a simijeimet! 
A napok további részeiben folytatódott hármunk eget- és cserepeket verő hancúrozása. Sikerült a kert földjét is szálló porrá tapicskolnunk, bizony, sokszor végig kellett robognunk a már kijárt útvonalakon a púder finomságú, beinhalálható minőség eléréséhez. Közben persze kis koboldunk akkora elánnal közlekedett, hogy óhatatlanul beletrafált néha a tavacskámba, aztán a praclijait végignyomdázta a frissen mosott folyosón. Ezt G.-nek sikerült precízen elkennie, kiválóan illusztrálva, hogy a közép-szürke járólapok is nagyszerűen mutatnak. Péntek este Suzi a guggoló, és éppen a végtermékszüretbe belefeledkezett B.-t borította fel messziről rárontva. Inasom harsány kacajjal ismerte el utolsó csínyét. Mert bizony már csak egyet alhattunk félóránként új vackot keresve magunknak, másnap reggel vége lett a felhőtlen boldogságnak! És ezt, hogy „felhőtlen boldogság”, én, a hercegnő jelentem ki, mert régen nem tapasztalt vidámság járta át a rezidenciát a kis neveltlányom ittlétével! Szóval szombat reggel gazdija hazavitte, talán jövő vasárnap találkozunk velük, és beszámolnak a hazatérés utáni hét meglepetéseiről… Remélem, az itt eltöltött idő alatt sikerült igazi „kanapéhercegnőt” nevelni belőle, megmutatva neki az előtte álló lehetőségeket. Lehet, hogy többet nem engedik hozzám nyaralni??? Mindenesetre, mióta itthagyott bennünket, jóval unalmasabb az élet. B. már aznap délután megjegyezte, hogy „Milyen csend és nyugalom van!” G. terve 100%-osan bevált, ha eddig túlzottan tisztaságmániás beosztottunk berzenkedett is kettőnk ellen, ezután már nem fog! És ezt a békességes nyugalmat még Perec szombati újabb érkezése sem zavarta meg, a „Négyek Bandája” háromra degradálódott, és kihívásokkal sikeresen megküzdő vadóc galeriből „jólfésült, délutáni babazsúron illedelmesen viselkedő” cukivizslákká silányult… 
Vasárnap már ki is használták kétlábújaink a „szabadságot”, elmentek Radarékhoz ebédelni. Gondolom, jól érezték magukat, mert alig akartak visszajönni, már kezdtünk aggódni a vacsinkért! Nojcsi felpakolt nekik, éhen ne vesszenek az úton, meghagyva B.-nek, hogy a hozott anyagból lássa el G.-t estebéddel. Ennek „megfelelően”, hazaérve rögtön szétosztotta, és hétfói-keddi ebéddé léptette elő vaksi inasom napvégi ellátmányát. Ebből is kitűnik, hogy jó, ha résen leszünk, mert még a fejünkre nő… Nojcsi mukikat küldött nekünk, de még nem kaptuk meg, fotózni kell előbb, mert állítólag pillanatok alatt leamortizáljuk a plüssöket. 
Ma, hétfőn heverészés van, csak estefelé fogunk izommunkát végezni, ahhoz is G. kell, mert nélküle a szájkarate sem az igazi, a rohangálós, nyakcibálós pankrációról már nem is vakkantva! Ott kell, hogy ücsörögjön a teraszon, élvezkedjen, ne a gép előtt kucorodjon, inkább velünk örömködjön! (És néha állítsa helyre az odébbmozduló – számunkra teljesen felesleges – műtárgyakat!) Gazdasszonyunk közben hazaért a melózóból, indulunk üdvözölni! Vizslát!

Várfoglalás...  Lui, Perec és Suzi

 

Lui és Suzi Dáviddal

Árkon-bokron.... Suzi

Lui hódítása

"Akkor is kirázlak a bundádból..." .... Pereccel

Mindjárt szakad! .... Lui és Suzi

Mi a szösz van ott???

"Mászol le rólam!!!"

Esti harc

Nagy a haverság.... Suzi és Lui

Suzi és Lui

Esti hármas

Suzi

08. 03.
 
Vasárnap délután megérkezett Suzi, és megkezdődött a herceglány rezidenciába-szoktatása. Egyelőre nem engedtem közel magamhoz, nehogy elbízza magát, Luival úgyis már az első perctől kezdve sülve-főve együtt voltak. Én – tekintettel Robira, a kísérőjére is – diszkrét morgásokkal igyekeztem a pusziosztását nem kiprovokálni. Elég volt, hogy az inasaim ölébe vetődött a kis bestia, mindkettőt hamar elcsábítva az objektivitás mezsgyéjéről. Jó pont, hogy hozott magával két, - akkor még úgy nézett ki, - erős anyagból készült játékot is, ami – bevallom – engem is lenyűgözött, úgyhogy beszálltam néha egy kis közös cibálásba. Miután Suzi „egyedül” maradt, nem látszott rajta semmi megilletődöttség… Már ekkor rosszat sejtettem! Megvacsoráztunk, Suzi G.-vel ki lett csukva, mert csak csipegetett, és Luit ismerve – aki nem szuttyog, ha kajáról van szó, - hoppon maradt volna. Így is otthagyta a nagyját, de sajnos nem kaptuk meg, eltették neki másnapra. Este már a konyhán, folyosón felszabadultan közlekedett, de aztán, amikor a szalonba vonultunk, rémesen toporgott szegényke a küszöb előtt, már én is megsajnáltam. Látszott, hogy vidékről jött, és mivel korán elkerült a szüleitől, nem volt senki, aki felvilágosítsa, hogy mi Vizslák Előkelő Népek vagyunk, a kétlábúakat arra teremtette a Feljebbvaló, hogy minket szolgáljanak, minden kívánságunkat lessék, és legjobb tudásuk szerint teljesítsék, legfőbb feladataik egyike pedig egy kényelmes kanapé biztosítása számunkra! Na, az egy hét alatt majd elmagyarázzuk a kis ágrólszakadtnak, hogy kell viselkednie egy Vizslának. G. felrakta rá az egyik régebbi nyakörvemet, nálunk ez is jelzi az arisztokráciához tartozást… az inasok például nem hordhatnak ilyen nyakravalót! Az elhelyezkedéssel akadt egy kis gond, mert miután G.-nek sikerült becsábítania a budoárba, nem ismerte fel sem az ágyat, sem a kanapét, de megmorogta az ablak-, a vitrin tükröződését, a bekapcsolt tévét is. Végül a kanapén G. ölébe telepedett, és elkezdett ismerkedni az előkelő vizslák életével. Az éjszakát a G. melletti fotelben töltötte, inasunk aznap nem adta át magát a felhőtlen édes álomnak, háromóránként engedte ki a csapatot, mi is izgatottak voltunk még. Reggel aztán beindult a közös nyaralás! Suzi belopta magát az én szívembe is! Azóta egész nap bandázunk, én is rohanok velük keresztül-kasul, hörgünk, morgunk, - Suzi is, - ha elfáradunk, egy kicsit ledőlünk az ágyra, de mihelyt észrevesszük, hogy G. komolyabb terveket szőve leül a gép elé, máris pattanunk, és egy kis benti bunyóval őt is kikényszerítjük a napvilágra. Ott pedig röpködnek a székek, cserepek, napozóágy, mindig minden útban van, kicsi a hely, majd át kell rendeznünk Luival a kertet a szerzett tapasztalatok alapján! Szerencsére B. ebből semmit nem vesz észre (gondolom), mert ő a dolgozóban van. (Ő a házsártosabb a két inas közül.) Persze G. tóvédő-tákolmányával csak a saját illúzióit kergette, Suzi is belepraclizott már a tavacskába, ma reggelre Lui meg egyenesen félretolva azt, kirángatott belőle egy mázsás tündérrózsa tövet. 
Suzi nagyon tanulékony, az utóbbi éjszakákat már a kanapén töltötte, csak néhányszor próbált G. mellé felkapaszkodni. A hozott játékait már szétcincáltuk, nálunk fogyóeszköz az ilyesmi. A malackát sajnálom, azt szerettük rázni, cibálni…. két napig bírta, kiváló anyagból készült! Most a kötelünk van soron, Suzi azzal parádézik előttünk, ha bandázhatnékja van. Természetesen ilyenkor is a legszűkebb helyeken viháncolunk a legjobban, végül mindig G. lábain, vagy az ölében kötünk ki, nem sok figyelmet fordítva az elhaló tiltakozására. Ma délután Perec is beugrott, de negyedórának el kellett telnie, amíg lemászott az ölekből és abbahagyta a morgást. Ő a legkisebb, pedig lassan két éves lesz. A kétlábúak akartak négyünkről egy közös képet, hát…. eddig is tisztában voltam G. ezirányú képességeivel, de most a tavibéka popója alatt teljesített! Akkor sem sikerült ránk fókuszálnia, amikor a teraszon direkt lassítva sétálgattunk fel-alá, nemhogy a későbbi „szaporában”. Szerintem Marcsinak, Perec gazdijának sem jött össze. G. elővette a Mariann- hozta „szafaládé” játékot… kár volt, egy pillanat alatt kibeleztük, de végülis az eredetileg benne levő kötéllel szépen eljátszadoztunk, amíg miszlikre nem szakadt. Délután látszott már, hogy Suzi ma elemében van, pillanatok alatt kicsipkézte az ágyban levő szivacsot, azt, amit régebben Lui előkészített a feldolgozásra. Az inasnak időbe telt, amíg elkönyörögte tőle az utolsó féltenyérnyi darabot is. Perecék távozása után megvacsiztunk, a neveltlányom fekve (!) elfogyasztotta a részét, majd repetáért kuncsorgott. Most, este nyolckor kicsit ledőltünk emészteni, de félórával ezelőtt esti lábmosással fejeztük be egy készülő üldözéses kovbojfilm interpretálását. Természetesen előzőleg enyhe undorral félrepöckölve a „tóvédő-tákolmányt”. Szóval most ideiglenes pihi van, addig a lassan lemerülő alkalmazottam bepötyögi a Diktálmányt, aztán hajrá, indul a hajcihő este tízig! Vizslát!

Akcióban

Én, a Hercegnőőő

Suzi

Pereccel

A Négyek Bandája