Nagyberki Zsarolta vakkantásai

08. 16.
 
A múlt hét visszatért a régi kerékvágásba…. unalom volt, csak Perecék jövetele élénkítette a hétköznapok egyhangúságát. Kedden, és szombaton is itt voltak, Perec már nem menekül állandóan a kétlábúak ölébe, ha Lui hangosan hívja játszani, bár inkább velem birkózik, miután én a „gallérjánál” fogva vezetgetem fel, s alá…. Ezt a svábcsoki nem tartja elég izginek, elvonul gyíkászni. Ilyenkor aztán Perec teljesen régi önmagát adja, rám mászik, körbeugrál, én meg leheveredek, úgy acsarkodok feléje. Ez nem megy hang nélkül, és Lui hamarosan vágtatva érkezik, nehogy kimaradjon valamiből. Kisbarátnőm azonnal abbahagyja a bunyót, mintha Lui valami titkos intim akcióba csöppent volna hívatlanul. Perec eljátssza a méregzsákot, fogadott tesóm meg nem győzi exkuzálni magát. Kétlábújaink már próbálkoztak a meccseink alatt elterelni a svábcsávó figyelmét, de képtelenek rá! Luit mindig minden érdekli, ahol valami lében kanál lehet.
A hét többi napján csak kettecskén múlattuk az időt, roppant mód vigyázva kinti birodalmunk még meglévő állapotára, nehogy idő előtt kietlen sivataggá változtassuk a hajdani kies parkunkat. Ezért nem romboltunk, Lui sem rángatott ki újabb tündérrózsát, az aranyhalaim sem kaptak szívbajt holmi véletlen belecsobbanástól, csak levágott ágakat cibálgattunk, csokihaverom nem vetődött a virágok közé rohanó gyíkok után,…. egyszóval nagyon óvatosan duhajkodtuk végig a nappalokat. Kivéve azt az egy órácskát – este félhét-hét körül, - amikor általában belekezdtünk egy kis „esztelenvágtatásos-pörgőshörgős” szocializációs tréningbe, amire rendszerint kicsábítottuk G.-t is, aki igazi katasztrófa-turistaként tekinteti meg mindennapi pankrációnkat. Ezért képtelen ebben az órácskában társadalmi életet élni a gép előtt, talán nem okozva ezzel diplomáciai konfliktusokat. 
Végre eljött a vasárnap, amikorra 10. vizslatalálkozónk időpontja kitűzetett. Ez, hogy „10.”, csak G.-t érdekelte, felőlem akárhányadik is lehet, csak legyen! Délután aránylag nyugodtan szálltunk batárunkba, és meglepően csendesen hajtattunk az esemény színhelyére. Mi voltunk az elsők, - megjegyzem először, - nyugodtan állhattunk neki a területbirtokba vételének, amit B. zacskóinak megtöltésével is jeleztünk. Nemsokára érkeztek a többiek: Lüszi és Lex, Bolygó, Maja, Frédi, Bogica Brunoval, persze mindegyikük hozott egy-két kétlábú kísérőt is magával, örömmel fogadtuk Katicát, Feripapát, Mayát a törpökkel, a messziről érkező Csilláékat, Anikót, és elmaradhatatlan töpisnéninket Nojcsit! Eszter es Bogi is eljött, (noha Csibésznek más dolga akadt, ők mégis ott voltak, hogy leróják hódolatukat fenségességem előtt.) Sőt, Szeretett Népem új alattvalókkal is bővült, Hajni és Zoli bemutatkozó-látogatásra járult elém, mint leendő vizslainasok, akiknek nemsokára egyik kistesóm fog útmutatásokat és egyéb dolgokat prezentálni, belemerítve őket a vizslás élet gyönyöreibe. Ahogy láttam, jól mozogtak köztünk, így hercegnői áldásomat adtam vizslásodásukra. 
Az idő remek volt, sehol a júliusi rekkenő hőség, mi – a tulajdonképpeni „imádottak” - is az elejétől élveztük az összejövetelt. (Maya rögtön egy dobozossörrel kenyerezte le vén inasomat, aki felcsillanó szemekkel köszönte meg a kivételezést.) Miközben folytattuk a társasági életet, fél szemünk mindig alattvalóinkon csüggött, ugrásra készen vártunk pocakjaink feltöltésére, hiszen legutóbb csak a múlt hónapban csipegethettük puffadtra pocakjainkat, ki-ki otthon hagyva minden esetleges diétának még a gondolatát is! Nem eléggé elitélendő módon előbb az inasok osztozkodtak a maguk rágcsáin, de hamarosan mi is sorra kerültünk, igaz, nem adták olyan könnyen, le is kellett ülnünk, amit a békesség – és a mihamarabbi jutifalathoz jutás – kedvéért tessék-lássék hamar teljesítettünk is. Az inasok sem panaszkodhattak, Katica, Csilla, Eszter és B. jóvoltából jutott minden kétlábúnak a népkonyha javaiból, de a vizslák nasija ezerszer jobb volt, nem véletlen, hogy Renátótörp velünk együtt állt sorba töpiért! Persze amikor a nekünk szánt adag elfogyott, rákényszerültünk a csórásra, ami - szerencsére az inasok bárgyúságának - gyakran sikerült is. Közben harcászkodtunk, szájkaratéztunk, labdáztunk és rohangáltuk, vissza-visszatértünk kísérőinkhez a kötelező simogatásokért, bár azt számolatlanul megkaptuk minden kétlábúnktól is, tekintet nélkül arra, melyikük kinek a cselédje alapból. Jól nevelt mindegyikük, csak eléjük kell állni azzal a testtájékkal, amelyik vakargatásért bizsereg, és ők máris készségesen simiznek, vakargásznak! Lassan oszladozott a társaság, és mi Luival mág egyszer körülnéztünk a nagy réten. Nojcsi hívására csokitesóm mindjárt hozzászáguldott, én kicsit késlekedtem, de pórul jártam… nem is diktálom le, hogy egy kis vakarcs, aki alig látszott ki a földből, csúful megkergetett…. Azt sem tudom máig sem, hogy pocok volt e, vagy vakond… mindenesetre ugatott, én pedig behúzott farokkal száguldottam a biztonságba! Szerencsére senki sem látta….! Végre hazaértünk, és jól kifáradva még befaltuk a belénk ”erőszakolt” vacsit is, aztán vége lett a hétnek, és jóleső kómába zuhantunk a szuper délutánt követően. Vizslát!

Lebuktak!

Lui és Bolygó

A simit mindenkitől behajtom!

Lex

Lui ellenőrzi az eltévedtet

Lüszi és Lui csokipankrációja

Jön a töpiii!

Üdvözöljük Csi8lláékat

Frédi és Lui

Csak szépen, sorban...

Kupaktanács

Az Uralkodói réteg...

Bogica sütit választ Anikónak

Én!

Lui

Jólneveltek vagyunk!

Katicával falatozunk

A kétlábúak ősi dobozos-táncát gyakorolja Eszter

Nojcsi, a mi elmaradhatatlan "Töpisnénink"

igyekszünk disztingválni...

Tudjuk a rendet!