Nagyberki Zsarolta vakkantásai

08. 03.
 
Vasárnap délután megérkezett Suzi, és megkezdődött a herceglány rezidenciába-szoktatása. Egyelőre nem engedtem közel magamhoz, nehogy elbízza magát, Luival úgyis már az első perctől kezdve sülve-főve együtt voltak. Én – tekintettel Robira, a kísérőjére is – diszkrét morgásokkal igyekeztem a pusziosztását nem kiprovokálni. Elég volt, hogy az inasaim ölébe vetődött a kis bestia, mindkettőt hamar elcsábítva az objektivitás mezsgyéjéről. Jó pont, hogy hozott magával két, - akkor még úgy nézett ki, - erős anyagból készült játékot is, ami – bevallom – engem is lenyűgözött, úgyhogy beszálltam néha egy kis közös cibálásba. Miután Suzi „egyedül” maradt, nem látszott rajta semmi megilletődöttség… Már ekkor rosszat sejtettem! Megvacsoráztunk, Suzi G.-vel ki lett csukva, mert csak csipegetett, és Luit ismerve – aki nem szuttyog, ha kajáról van szó, - hoppon maradt volna. Így is otthagyta a nagyját, de sajnos nem kaptuk meg, eltették neki másnapra. Este már a konyhán, folyosón felszabadultan közlekedett, de aztán, amikor a szalonba vonultunk, rémesen toporgott szegényke a küszöb előtt, már én is megsajnáltam. Látszott, hogy vidékről jött, és mivel korán elkerült a szüleitől, nem volt senki, aki felvilágosítsa, hogy mi Vizslák Előkelő Népek vagyunk, a kétlábúakat arra teremtette a Feljebbvaló, hogy minket szolgáljanak, minden kívánságunkat lessék, és legjobb tudásuk szerint teljesítsék, legfőbb feladataik egyike pedig egy kényelmes kanapé biztosítása számunkra! Na, az egy hét alatt majd elmagyarázzuk a kis ágrólszakadtnak, hogy kell viselkednie egy Vizslának. G. felrakta rá az egyik régebbi nyakörvemet, nálunk ez is jelzi az arisztokráciához tartozást… az inasok például nem hordhatnak ilyen nyakravalót! Az elhelyezkedéssel akadt egy kis gond, mert miután G.-nek sikerült becsábítania a budoárba, nem ismerte fel sem az ágyat, sem a kanapét, de megmorogta az ablak-, a vitrin tükröződését, a bekapcsolt tévét is. Végül a kanapén G. ölébe telepedett, és elkezdett ismerkedni az előkelő vizslák életével. Az éjszakát a G. melletti fotelben töltötte, inasunk aznap nem adta át magát a felhőtlen édes álomnak, háromóránként engedte ki a csapatot, mi is izgatottak voltunk még. Reggel aztán beindult a közös nyaralás! Suzi belopta magát az én szívembe is! Azóta egész nap bandázunk, én is rohanok velük keresztül-kasul, hörgünk, morgunk, - Suzi is, - ha elfáradunk, egy kicsit ledőlünk az ágyra, de mihelyt észrevesszük, hogy G. komolyabb terveket szőve leül a gép elé, máris pattanunk, és egy kis benti bunyóval őt is kikényszerítjük a napvilágra. Ott pedig röpködnek a székek, cserepek, napozóágy, mindig minden útban van, kicsi a hely, majd át kell rendeznünk Luival a kertet a szerzett tapasztalatok alapján! Szerencsére B. ebből semmit nem vesz észre (gondolom), mert ő a dolgozóban van. (Ő a házsártosabb a két inas közül.) Persze G. tóvédő-tákolmányával csak a saját illúzióit kergette, Suzi is belepraclizott már a tavacskába, ma reggelre Lui meg egyenesen félretolva azt, kirángatott belőle egy mázsás tündérrózsa tövet. 
Suzi nagyon tanulékony, az utóbbi éjszakákat már a kanapén töltötte, csak néhányszor próbált G. mellé felkapaszkodni. A hozott játékait már szétcincáltuk, nálunk fogyóeszköz az ilyesmi. A malackát sajnálom, azt szerettük rázni, cibálni…. két napig bírta, kiváló anyagból készült! Most a kötelünk van soron, Suzi azzal parádézik előttünk, ha bandázhatnékja van. Természetesen ilyenkor is a legszűkebb helyeken viháncolunk a legjobban, végül mindig G. lábain, vagy az ölében kötünk ki, nem sok figyelmet fordítva az elhaló tiltakozására. Ma délután Perec is beugrott, de negyedórának el kellett telnie, amíg lemászott az ölekből és abbahagyta a morgást. Ő a legkisebb, pedig lassan két éves lesz. A kétlábúak akartak négyünkről egy közös képet, hát…. eddig is tisztában voltam G. ezirányú képességeivel, de most a tavibéka popója alatt teljesített! Akkor sem sikerült ránk fókuszálnia, amikor a teraszon direkt lassítva sétálgattunk fel-alá, nemhogy a későbbi „szaporában”. Szerintem Marcsinak, Perec gazdijának sem jött össze. G. elővette a Mariann- hozta „szafaládé” játékot… kár volt, egy pillanat alatt kibeleztük, de végülis az eredetileg benne levő kötéllel szépen eljátszadoztunk, amíg miszlikre nem szakadt. Délután látszott már, hogy Suzi ma elemében van, pillanatok alatt kicsipkézte az ágyban levő szivacsot, azt, amit régebben Lui előkészített a feldolgozásra. Az inasnak időbe telt, amíg elkönyörögte tőle az utolsó féltenyérnyi darabot is. Perecék távozása után megvacsiztunk, a neveltlányom fekve (!) elfogyasztotta a részét, majd repetáért kuncsorgott. Most, este nyolckor kicsit ledőltünk emészteni, de félórával ezelőtt esti lábmosással fejeztük be egy készülő üldözéses kovbojfilm interpretálását. Természetesen előzőleg enyhe undorral félrepöckölve a „tóvédő-tákolmányt”. Szóval most ideiglenes pihi van, addig a lassan lemerülő alkalmazottam bepötyögi a Diktálmányt, aztán hajrá, indul a hajcihő este tízig! Vizslát!

Akcióban

Én, a Hercegnőőő

Suzi

Pereccel

A Négyek Bandája