Nagyberki Zsarolta vakkantásai

08. 21.
 
Ez a hét is gyorsan elsuhant…. Kedden itt voltak Perecék, egy kis változatosság vezette be az utána következő unalmat…. Mert biza’ szerdán csak az orrunkat dugtuk ki a nagy esőt szimatolva, ami csak délutánra csillapult…. Csütörtökön A. jött Beának „segíteni”, neki is nagyon örültünk, mint mindenkinek válogatás nélkül…. Amikor nem esik, minden este szól már az „őszi bogár”, (ahogy G. legkedvesebb írója – Fekete István hívta a pirregő tücsköt), így a monoton ciripelésükre alszunk el szinte minden nap. G. kicsit szomorkásan hallgatja őket, pedig mi még egyáltalán nem készülünk befejezni a nyarat. És lám, minden jó, ha a vége jó, ez a hét is remek nappal zárult tegnap! (Nem kell a kioktatás, nekem itt akkor van vége a hétnek, amikor én akarom! Ha akarom, például szombaton! És most úgy akarom! )
Szóval meghívást kaptunk Lüszitől, Bendétől és Lextől, hogy töltsük velük a tegnapot! G. erősen gondolkodott, hogy nélkülünk megy, mert új négylábú került hozzájuk, valami rokonféle, akit Chinonak neveztek el a kétlábúak a capuccino után, aminek semmi értelme…
Jó, hogy nem tudtunk az inasunk vacillálásáról, mert neki aztán nélkülünk nincs ott semmi keresnivalója! Szóval tegnap délelőtt, miután felvettük a hámot, ami mindig autózást jelent, megérkezett az értünk küldött sofőr is Maya személyében, ezúton is köszönjük Lüsziéknek az utaztatásunkról gondoskodást. Útközben felvettük Nojcsit is, mert a „Töpisnénink” nélkül nincs valamirevaló buli, ám kiderült, hogy ezúttal töpit nem hozott, mert nem kapott a töpiboltban! Kétségbe voltunk esve, de a kiszolgáló személyzet megnyugtatott, hogy nem maradunk ellátmány nélkül. Ez a beszéd, gyerünk már!... mi is taszigáltuk előre a batárt a hátsó ülésekről. Végre odaértünk, amíg G. kihámozódott, mi már izgatottan vártuk a bebocsátást, és mikor megtörtént, gyors szagminták vétele, és rájöttünk, hogy ismerjük már egymást, csak a kis Chinot kellett alaposabban orravételezni, de az is minden felfordulás nélkül lezajlott. A bakonyai falka másik két inasa – Kriszta és Gábor – is köszöntött bennünket, a már ismert törpék – Renátó és Ferike - is örömmel várták Őhercegségünket, majd a társaság a nemrég újjávarázsolt teraszra zúdult ki. A meghívás bográcsozásra szólt, de állítólag az égetnivaló elázott, így nem lett semmi a bogrács körül betervezett kaszkadőrmutatványokból… Kár… Nem is értem, Nojcsi ránk szokta mondani, hogy „égetnivalóak vagyunk”, mi pedig teljesen szárazon szálltunk ki a járgányból, még a rókákat sem eresztettük el az elől ülők nyakába.. 
Sajnos lábosban főtt a finomság, mi pedig a teraszon a pogácsás tál körül csoportosultunk. Lüszi többet volt két lábon, mint négyen, Maya néha rászólt a kiskedvencre, de a kis csokiboszorkány nem nagyon zavartatta magát. Aztán egyszercsak Lex és Bende csúnyán összeakaszkodtak, mind a kettő háborús sebeket is szenvedett… Én egy kicsit zavarban is voltam ezt látva, és a későbbiekben figyelmeztetőleg jól megmorogtam az ifjabbik harcost, ha velem kekeckedne, én bizony ellátnám a baját! Lui is csak figyelte a rövid küzdelmet, szerencsére nem szólt bele, vendégként amúgy sem illik… Eztán kicsi csend következett, amíg a hadikórház üzemelt, de mindketten hamar visszatértek, immár a „dicsőséges” sebekkel ékesítve. Azt hiszem, idegileg Töpisnénit viselte meg legjobban az összecsapás, és mivel pont előtte zajlott, megpróbált eggyé válni a mögötte levő fallal. Később is talpra ugrott minden morrantásnál. Pedig a továbbiakban már tényleg nyugalom volt, Lui és Lex közösen abajgatta Lüszit, én élvezettel kibiceltem, a kis Chino hangosan közvetítette a hancúrozást, csak Bende feküdt le pihenni az egyik fotelbe. A törpék pedig egymást túlrikoltozva vettek részt a mulatságban. A kétlábúak hamarosan bevonultak kienni a nagylábost, sajnos mi az asztalnál nem kaptunk a pincepörköltből. Majd újra a teraszon, a kétlábúak körül folyt az élet, eljött Éva is, aki több mint egy hétig a főút mellett etetve, itatva próbálta magához csalogatni a kis kávébarnaságot, és most először tarthatta a karjai között. Telt az idő, az összes vizslákok már kifeküdtek egy-egy negyedórácskára, de aztán magunkhoz térve csak nekibuzdultunk egy kis kergetőzésnek. Estefelé megjött B. is, hogy hazaszállítson bennünket a rezidenciára, de sötétedésig a falka az én vezényletemmel még rögtönzött hangversenyt adott a falu muzikálisabb felének… gondolom a gratulációk és a köszönőtáviratok csak később érkeznek. Sajnos végül eljött az a pillanat is, amikor pórázra véve a kétlábúakat, elbúcsúztunk vendéglátóink népes két- és négylábú falkájától, és hazafuvaroztattuk elpilledt vizslaságunkat. Itthon meg be az ágyba, és szunya volt reggelig, majd tovább kora délutánig. Mivel kedves, rangomhoz illó társaságban foroghattam tegnap, úgy döntöttem, G.-t a későbbiekben utasítani fogom a meghívás megismétlésének a kiprovokálására! Vizslát!

G. Lüszivel és Lex

Éva Chinoval

Chino

Nojcsi elemében...

Lui

Nojcsi kicsit aggódik....