Nagyberki Zsarolta vakkantásai

10. 16.
 
Csütörtök reggel megérkezett hozzánk Chino! Vele találkoztunk már egyszer augusztusban, amikor vendégségben voltunk a bakonyai falkánál. Maya és Kriszta akkor mentette meg az út széléről, és minket még nem nagyon foglalkoztatott, inkább a vizslákkal vegyültünk. Azóta kiderült, hogy a kis bicebóca csigolyái –akii akar, találgasson, hogy mitől, - összecsúsztak és nem javasolt a műtétje sem. Akkor, amikor láttuk, még csetlett-botlott, ám mindig azonnal felállt, és ment tovább, mintha mi sem történt volna… azóta kapott gyógyszeres kezelést, ami láthatóan használt, mert mióta itt van, még nem vettük észre, hogy összekuszálódtak a lábai. Ide pedig azért került, mert valószínű kezd felnőni, és a golyótlan Lex számára elviselhetetlen a golyós konkurencia. Utasításomra G. átvette a fiúcskát, Lui biztos nem bántja, engem pedig majd kikerül az első időkben.
Így is történt, az első nap az ismerkedéssel telt: A Svábcsoki azonnal játékra kötelezte, én egyelőre felvettem tartózkodó arisztokrata álarcomat, és nagy ívben elkerültem a kis útszéli jövevényt. Ha közelebb jött, menten tudtára adtam, nem szeretem a bratyizást mindenféle gyüttmenttel. Nem hülye, értette. Amúgy elég félénk volt az elején, B.-vel hamarabb barátkozott, mint személyi inasunkkal, de mára az is megváltozott. Akkorákat rohangásztunk tegnap, hogy G. már-már féltette a kis vadóc egészségét… Rablólovagosdit játszottunk, Chino fel-alá futkorászott az udvaron, mi pedig Luival fentről. a „várból” figyeltük és követtük minden mozdulatát, és ha közelebb jött, lerohantuk a „gyanútlan utazót”. Ha kettesben vagyunk Luival, ő a „vándorkereskedő”, és én a „rablólovag”. Kint már én is egészen feloldódtam, nem nagyon számit már, hogy Chinonak csak a feje hasonlít a vizslára, és az is most, mióta le lett borotválva, inkább egy tonzúrás ferences-barátra… (G. mondta…). Mivel elég soványka a „barát”, G. fel akarja hizlalni… Ha Luit eddig gyorsevőnek gondolták ellátóink, akkor a girnyóka igazi habzsológép, ő kap kaját harmadiknak, mégis elsőnek végez. Szerencsére benne marad, G. reménykedik, a terebélyesedésében is.
Az alvás… hát, az alvással újabban problémák adódnak… nem Chino miatt, már előbb kezdődött… Én nem szoktam megvárni, amíg az inas végleg lekapcsolja a gépet, és elteszi magát másnapra, már jóval előbb elvonulok az ágya végében levő fotelba. A Svábcsávó, és most már Chino is, megvárják a lámpaoltást a gép melletti ágyon. Hanem aztán, amikor minden elsötétedik, és én az inas orrom alá dugott lábaitól elkábulva álomba ringatnám magam, megindul, és közeledik a tipi-topi, Lui megáll előttem, és elkezd nyüszögni, nyafogni, áriázni… nem sokáig bírom ezt a zenebonát, morgolódva felkecmergek, átmegyek az ágyra, ő pedig kéjesen elfoglalja a helyemet! Felháborító! Ha már ágy, miért ne nyújtózzak ki, ugye…? Erre Chino kipi-kopija indul el a kanapéig. Mivel nem szeretem annyira sötétben az egyedüllétet, én is elindulok utána… G. kábé eddig szokta csendben tűrni a kibevándorlást, világot kapcsol rendet csinálni. Szerencséjére tovább már nem cincáljuk az idegeit, de ennyit meg is „érdemel”, ha már hagyja Luit trónbitorolni! 
Kint a kertben most már nincs sok tennivaló, B. kiszedte a halacskáimat, (Lui mindjárt ki is ragadott egyet a vödörből… még él..). Leeresztette a tavat is, a fügék lassan elfogynak, már csak a japánbirs almácskái az izgalmasak, no és az inasok féltve őrzött khakija, amit datolyaszilvának is neveznek, és ahogy Szinesedik a fán maradt hat darab, egyre inkább izgatja Lui fantáziáját… Nojcsi is bejelentette egyre az igényét, ám ahogy sötétcsuhás lakótársamat ismerem, nagy kihívás lesz megőriznünk neki. G. ma délután észrevette, hogy éppúgy cibálom Chino nyakát, ahogyan Perecét és Zaráét szoktam, szerinte lejjebb adtam a hercegnői gőgömből… Hát, majd az elkövetkezőkben kiderül… Vizslát!

Chino

Vajon miről sugdolóznak?

Kiskopasz...

...de már nől a "haja"...

Ágycsata